Öt fantasy, ami garantáltan kimozdít a komfortzónádból

Ha fantasy, akkor Tolkien – szólt a mondás egészen addig, amíg a A tűz és jég dalából készült sorozat miatt George R. R. Martin és regényfolyama be nem furakodott az epikus fantasy mestere mellé a szélesebb közönség tudatába. Tolkien hatalmas hatással volt az egész műfajra, de azóta rengeteg szerző kezdett más utakon járni. Öt olyan fantasy-sorozatot válogattunk ki, amelyek túlmutatnak a tündék, az orkok és a középkori lovagok világán.

*

China Miéville: Bas-Lag

A jelenleg három kötetből (Perdido pályaudvar, végállomás; Armada; Vastanács) és egy novellából (Jack) álló ciklus a fantasy egyik legérdekesebb modern megközelítése. China Miéville, aki nagy kritikusa Tolkiennak, saját fantáziavilágát más elemekre építette. Míg A Gyűrűk Ura világa álközépkori, addig Bas-Lagé steampunkos; amíg Tolkien európai mitológiákat használt fel, addig Miéville szlávokat. Ahogy Tolkien keresztény hite érződik a könyvében, úgy Miéville köteteit is áthatja a marxizmus. Ha pedig Tolkien művében népmesei áthallásokra bukkanunk, nos: Miéville ihletőit Lovecraft és társai között kell keresni. A Bas-Lagon érződik, hogy minden eleme, mely ismerős lehet nekünk valahonnan, azok egy hozzánk jóval közelebbi forrásból származnak, leginkább a huszadik század elejéről. A szerző maga a „new weird” irányzathoz sorolja művét.

A Bas-Lag világában egyszerre bukkan fel a fantasy, a horror, a science fiction és ezek alműfajai. A kaktuszemberektől az embertestű, rovarfejű khepriken át a vízmanipuláló, békákra hasonlító vogyanojokig mindenféle szörnyeteg felbukkan Bas-Lag multikulturális világán. A második kötetben már szúnyogemberekbe és vámpírokba is belefuthatunk. A mágiát itt thaumaturgiának hívják, és egész jól kiegészítik egymást a tudománnyal. Ami pedig a legfontosabb, hogy Miéville világa ideológiáját tekintve is máshogy van felépítve. Ahogy azt már említettem, erősen áthatja a marxizmus.  A második kötetben például a nép több alkalommal is szembefordul az őt félrevezetni próbáló vezetőséggel, a harmadik kötetben pedig forradalom tör ki a kapitalista-fasiszta Új-Crobuzon ellen.

Mindhárom regénynek egy-egy város a főszereplője. Az elsőben ez Új-Crobuzon, a gigászi méretű steampunk metropolisz, mely egy csöppet sem idealizált. A másodikban Armadára látogathatunk el, ami egy sok-sok hajóból összetákolt település, melynek lakói kalózok és pórul járt, erőszakkal „besorozott” tengerészek és utasok. A harmadikban egy vonatra épített, folytonosan mozgó városban találjuk magunkat. Ez a városfétis annak köszönhető, hogy Miéville-re kiskora óta nagy hatással van ez a környezet a sokszínűsége miatt, és a Bas-Lag könyveken kívül is már sokszor, sokféleképp feldolgozta. Az pedig csak hab a tortán, hogy a könyvek tematikájukban is mutatnak egy minimális eltérést. Az első áll a legközelebb az epic fantasy kifejezéshez, hisz végső soron egy egész várost veszélyeztető gonosz hatalom megfékezéséről szól, a második inkább egy tengeri kalózregény, a harmadik pedig egy western benyomását kelti.  

Miéville világa Tolkienéval ellentétben igencsak távol áll az eszképizmustól. Bas-Lag nagyon furcsa, szürreális, groteszk, mocskos, depressziós és túlzottan ismerős lehet számunkra. Az ember nem szívesen fedezi fel, hiszen dicső csaták és gyönyörű tájak helyett lehet, hogy egy imádkozósáska-szerű forradalmár puffantja le, de ahelyett, hogy megölné, egy laborban átformálja valamiféle kimérává. Emellett erőteljesen jelen van a politika és az emberekre mért hatása. A Bas-Lag-könyvek alapvetően nem számítanak könnyű olvasmánynak. Miéville annyi ötletet rak egyetlen könyvébe, amennyiből más írók sorozatokat lennének képesek megírni. Akötetek rengeteg részletes leírást tartalmaznak, ami rányomja a bélyegét a cselekményre és a karakterekre is. Ennek ellenére célszerű velük egy próbát tenni azoknak, akik szeretnének olyan fantasyt olvasni, amely túllép a megszokott kliséken. Miéville vizionárius és részletgazdag leírásai páratlanok a kortárs fantasyirodalomban. Ő tényleg képes elkísérni az olvasót oda, ahol még nem járt.

Steven Erikson: A malazai bukottak könyvének regéje

Hihetetlen, mekkora regényfolyamok tudnak kinőni abból, ha két író nekiáll szerepjátékozni. A malazai bukottak könyvének regéje 1999 és 2011 között jelent meg, majd ezt a tíz kötetes sorozatot azóta a malaza világ másik szerzője, Ian Cameron Esslemont is kibővítette néhány regénnyel. Steven Erikson maga is visszatért ebbe a világba a jelenleg is futó Kharkanas trilógiával, ami az alapsorozat előzménye. Emellett persze több kisregény és novella is játszódik a regény világában.

A malaza világ nem csak terjedelemben nagy, hanem összetettségében is. A regények nem lineárisak. A nyitókötet nem biztos, hogy kronológiailag az első, ahogy az utolsó sem biztos, hogy lezáró. Mindegyik kötet vastag, rengeteg a leírás, és Erikson nem könnyíti meg senki dolgát. Az első kötet, A Hold udvara olyan érzést kelt, mintha a cselekménynek csakis tárgyalása lenne. A karakterek felbukkannak, teszik a dolgukat, de nem sok választ kapunk a bennünk felmerülő kérdésekre. Kicsodák ezek a figurák? Mi a motivációjuk? Mi ez az egész? A későbbi kötetekben (pl. a harmadikban, A jég emlékezetében) már kicsit jobban összeáll a kép, és Erikson stílusa is sokat csiszolódik, de addig az olvasónak van min átrágnia magát. A cselekmény mellett ugyanis jó nagy adagot kapunk a világ sok ezer éves történelméből. A kötetek közül ugyanis nem mind – és azokon belül sem minden részlet – játszódik a „jelen” történetében. És itt erős Erikson igazán, hisz maga is régész.

Még a fantasyben is ritka a történelem ilyen szintű kidolgozottsága. Aki kedvelte Tolkientól A szilmarilokat, annak Erikson világa igazi csemege lehet, hiszen újraértelmezi az eposzi méretet. A történet a Malaza Birodalom hódításáról szól, a legfontosabb szereplői maguk is katonák, harci mágusok, és hozzájuk kapcsolódó személyek. Ha A tűz és jég dala részletgazdagsága tetszett, ezt imádni fogja az olvasó. Sokkal több szereplő, sokkal több történelem, sokkal tágasabb világ és sokkal több a kegyetlenebb pusztítás. Ez utóbbi nem meglepő, hiszen háború van, Erikson pedig komplett népirtásokat képes gond nélkül papírra vetni. A részletgazdag történelmen és kultúrákon túl is sok izgalmas ötlet bújik meg. A mágiarendszere is egészen izgalmas, hisz itt a varázslat párhuzamos létsíkokon keresztül áramlik be a világba. Emellett az istenekhez való hozzáállása is eltér a megszokottól. Itt ők sem halhatatlanok, sőt, egészen „apró” dolgok okozhatják a vesztüket. Például, ha mondjuk az ártatlanság istene meghal, akkor azt egy nevében elkövetett gyilkosság okozhatja.

Joggal tehetitek fel a kérdést, hogy ha ennyire összetett és bonyolult ez a sorozat, mennyire lehetett nehéz kiadatni? Nos, nehezen ment. Erikson maga is úgy nyilatkozott, hogy a regényét azért nem tudták kiadni Amerikában, mert minden kiadó túl bonyolultnak találta. Az író viszont nem engedett, mert ahhoz, amit fel akart építeni, kellett az összetettség. Végül az Egyesült Királyságban kiadták, azóta pedig az egész világot meghódította. Azt azonban fontos megjegyezni, hogy épp az összetettsége miatt nem került akkora rivaldafénybe, mint George R. R. Martin szintén remek, de könnyebben befogadható könyvei. A malazai bukottak könyvének regéje ugyanis elvárja az olvasótól az érdeklődést. Csakis akkor szórakoztató, ha történelemrajongó vagy. De akkor nagyon!

Stephen King: A Setét Torony

Stephen Kinget kevés olvasónknak kell bemutatni, de azt relatíve kevesen tudják, hogy írt egy nyolckötetes epic fantasy sorozatot. Nos, ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor nem csak fantasy, hanem… gyakorlatilag minden belefér. Fantasy, sci-fi, horror, western, mitopoetika, posztmodern, metafikció, alternatív történelem és ezek ágazatai. A Setét Torony a világirodalom egyik legeredetibb alkotásává nőtte ki magát, hiszen nem túl gyakori jelenség, hogy egy szerző ír egy sorozatot saját regényei köré, és ívet ad az életművének. Ez a sorozat a bizonyíték rá, hogy King valamennyi regénye azonos világban játszódik.

Kinget bár A Gyűrűk Ura ihlette, nem szerette volna tündékkel és hobbitokkal benépesíteni világát, így máshová tekintett. Robert Browning Roland vitéz a Setét Toronyhoz ért című költeménye adta az alapot hozzá, melyet a Jó, a Rossz és a Csúf című westernfilm egészített ki. A történet főszereplője Roland Deschain, az utolsó gunslinger (harcos), akit King Clint Eastwoodról mintázott. A szereplő egy villámkezű pisztolyhős és egy kóbor lovag ötvözete, aki a rejtélyes Setét Tornyot keresi. Útja elején a Feketébe Öltözött Embert hajszolja Középföld vadnyugatra hajazó poszt-apokaliptikus világában. Útja során csapatot toboroz a mi Földünk különböző évtizedeiből, sok kétségbe vonható tettet hajt végre, szellemi párbajt vív egy gyermekkönyv-ihletésű gonosz mágnesvonattal, fénykard-forgató robotokkal és robbanó cikeszekkel méri össze a revolverét. Meg ilyesmi.

A Torony világa paradox módon egyszerre hatalmas, ugyanakkor kicsinek is érződik. Itt ritkán szaladunk bele oldalakon keresztül tartó világleírásokba, viszont annál részletesebb, ha karakterábrázolásról van szó. Akár még a legjelentéktelenebb szereplők is lehetnek annyira kidolgozva, amennyire más szerzők gyakran főszereplőket nem dolgoznak ki. Ez persze magával vonja azt, hogy aki nem szokott hozzá a sokoldalas jellemrajzokhoz, azt esetleg untathatja King stílusa. Aki viszont szeret emberi szereplőkről sokat olvasni, annak maga a Kánaán. A történet pedig jó. Bár a könyvek sokszor túlírtak, de cselekményesek. Akad bennük a humor, a párbeszédek remekül vannak megírva, és a dráma és tragédia sem ritka a sorozatban.     

Maga a világ annyira nem összetett, mégis, a részleteiben célszerű keresni a szépségeit. Adott Középföld, a világok közti világ. Ennek a világnak a végén található a címbeli Setét Torony, mely az összes világot összeköti. King nem csak a saját könyveire épített, hanem más, ismert és kevésbé ismert regényekre is kapunk legalább ugyanennyi utalást. A Toronyhoz vezető egyik utat őrőz Shardik például Richard Adams azonos című regényének szellemmedvéje, de a szerző legismertebb művére, a Gesztenye, a honalapítóra is kapunk utalást vagy említést majdnem mindegyik kötetben.

Robert A. Heinlein, Isaac Asimov, C. S. Lewis, Lewis Carroll, L. Frank Baum, J. R. R. Tolkien, J. K. Rowling, de még Terry Pratchett könyvei is felbukkannak valamilyen formában a Setét Torony világában. És akkor még nem is beszéltem olyan nyalánkságokról, hogy a The Beatles Hey Jude című slágere is felbukkan, csak Középföldön népdalként ismert. A Torony világa tehát nem csak a mi világunkat és King mítoszát foglalja magában, de a létező összes fantasztikus irodalmi műből helyezhetnénk el benne elemeket egész nyugodtan. A Torony világa ugyanis magára a fantáziára épül. Arra, ami már létezik, és arra, ami létezni fog, legyen szó versről, zenéről, filmről, regényről vagy bármi másról. Megjegyzem, tökéletes fanfiction alap. Bárki elhelyezheti benne saját ötleteit, hisz „minden a Tornyot szolgálja”.    

A Setét Torony egy igazi posztmodern fantasy, melyet 2004-ben ki is tüntettek World Fantasy-díjjal. Annak, aki egy formabontó, izgalmas történetet keres, melyet lehetetlen egyértelműen besorolni épp a sokszínűsége miatt, az ne keressen tovább. A Setét Toronnyal megtalálta a számítását.

Gene Wolfe: Az új nap könyve

Gene Wolfe jellegzetesen az az író, aki sosem írt bestsellereket. Az ő életműve nagyon népszerű a kritikusok körében, és majdhogynem minden könyve kultuszkönyv, de széles körű ismertségre nem tett szert. Ennek pedig nagyon egyszerű oka van: Wolfe az a szerző, aki a nyelvi igényességet és sokszínűséget helyezi előtérbe, méghozzá olyan magas minőségben, hogy az már-már olvashatatlan a szélesebb közönség számára. Sorozata, Az új nap könyve nagyon nehéz olvasmány, és még az SFF-rajongókat is megosztja.

Az új nap könyve a haldokló föld-tematikához nyúlt vissza. A zsáner lényege, hogy egyedi módon ötvözi a fantasyt és a science fiction-t. A történet mindig a nagyon távoli jövőben játszódik, egy olyan korban, mely már a bolygónk végét vetíti előre. A Nap haldoklik az égen, a Föld pedig a megélt korok hatására elgyengült. A tudomány és technika varázslatként hat a pusztuló világban, így ha egy képzett mágussal vagy varázskarddal találkozik az ember, könnyen lehet, hogy van mögötte tudományos magyarázat. Az új nap könyve négy kötete (A kínvallató árnya;  A békéltető ereklyéje; A lictor kardja; Az autarkha fellegvára) egy ilyen világban játszódik. Egymillió évvel járunk a jövőben, ahol napjaink csupán múltba veszett emlékek.    

A történet főszereplője Severian (a magyar kiadásban Severianus), egy kegyvesztett kínvallató, akit egy távoli vidékre száműz a céhe. A száműzetése oka egyszerű: nem ölte meg az áldozatát. Thrax városába kell mennie, és ott gyakorolnia kínvallató teendőit, az egyetlen társa pedig megtermett pallosa, az ősi kard, Terminus Est. Már itt megjelenik a fantasy és sci-fi kettőssége, hiszen egy alapvetően fantasybe illő szereplőnek erősen sci-fis fegyvere van. Terminus Est ugyanis egy olyan kard, melyben folyékony higany van. A világban fel-felbukkanó különböző szörnyek pedig a génmanipuláció eredményei.

Az új nap könyve tényleg nem egy egyszerű olvasmány. Rengeteg archaizálás és líraiság jellemzi a szöveget. És nem csak angol (vagy esetünkben magyar) nyelvi régiesség bukkan fel, de a latintól kezdve a francián át sok-sok régi kifejezésre lelhetünk. Ezek mind létező szavak, Wolfe nem találta fel újra a nyelvet velük. Viszont olyan természetességgel jelennek meg szövegben, mint egy mindennap használt kifejezés. Ha az ember igazán elmélyed Wolfe prózájában, célszerű a fejezetek közé beiktatni a Google segítségét. Ezen kívül az is célszerű, hogy ne tartunk túl nagy szünetet a könyvek olvasása között, mert könnyen kieshetünk a ritmusból. Sok kérdés fog eszünkbe jutni az első két kötet alapján, melyre csak a harmadik kötet adja meg a választ.

Az új nap könyve okkal lett klasszikus. Kicsi, de lelkes rajongótábora alakult ki, egy szavazás alkalmával pedig A hobbit és A Gyűrűk Ura utáni legfontosabb fantasy címét érdemelte ki. Persze nem egyszerű befogadni, de megéri elolvasni.

N. K. Jemisin: A megtört Föld

Cikkünk kakukktojása ez a sorozat, mivel még nem fejeződött be a kiadása külföldön sem. Magyarul viszont már elérhető az első kötet, Az ötödik évszak. Bár friss könyvről van szó, elég hamar vívott ki magának elég nagy hírnevet. Idén elnyerte a Hugo-díjat, külföldön pedig a sorozat második kötete, a The Obelisk Gate is pozitív kritikákat kapott. Hogy mitől olyan különleges ez a széria? Nos.

A történet három szereplőről szól. Mindhárman orogének, vagyis varázslók, akik a földet képesek manipulálni. Erejük veszélyes, hisz nem lenne szabad ilyen képességekkel bírniuk. De ha már vannak, akkor az emberek használják őket. Vagy épp megalázzák. Ha van olyan világ, amiben az ember nem szeretne élni, akkor az Rezdületlen. A kontinensre jellemző, hogy bizonyos időszakonként, amikor a bolygó már besokall az őt ért fájdalmaktól – vagy ha egy olyan folyamat zajlódik le benne orogének vagy más erők hatására –, elindít egy folyamatot. Ez a folyamat az ötödik évszak, ami öntisztítóként funkcionál. Elszabadít egy gyilkos vírust, vagy lávafolyamot, mérges gázt és hasonló jelenségeket, melyek végigfutnak a bolygón, és igyekeznek annyi életet magukkal vinni, amennyit csak lehet.

A könyvben mi is egy ötödik évszak kezdetét élhetjük meg. Rezdületlen viszont még a pusztító természeti jelenségek mellett is borzasztó hely. A mindenkori vezetésnek bevett szabályai vannak arra, hogyan nyomják el a lakosságot, köztük a polgárokat éppen segíteni szándékozó orogéneket. Minden orogénhez tartoznak őrzők is, akik nem feltétlenül rájuk vigyáznak, hanem sokszor épp az ellenkezőjét teszik. Ha ugyanis egy orogén elveszti az irányítást képességei fölött, vagy ha szimplán hibát vét, vagy elkóborol, önállósodik, az őrzők boldogan tesznek pontot az életére. Ezen kívül rengetegen félnek is az orogénektől, és rájuk aggasztották a „rogga” szitokszót. Én még életemben nem sajnáltam annyira egy varázslócsoportot sem, mint az orogéneket. Maga a társadalom is jól kidolgozott. Az emberek a nevüket születésük, szakmájuk és keresztnevük szerint kapják (pl. Budai Lángossütő Géza), illetve kőtáblákra vésett szövegeket tisztelnek szentírásként. A szexualitáshoz is elég nyíltan állnak hozzá. Az azonos neműek közötti párkapcsolat elég elfogadottnak tűnik Rezdületlenben. De van a világnak egy másik érdekes tulajdonsága is.

Ahogy Az új nap könyve, úgy ez a sorozat is haldokló föld témájú, a sci-fi és a fantasy elemeit vegyítő regényfolyam. Itt is ráakadnak szereplőink letűnt korok gépezeteire, az orogének varázslata pedig nem légből kapott, hanem a geológia tudományágból táplálkozik. Ráadásul a világ szabályai kihatnak a szereplőkre is. Az orogének varázsereje mindig hagy valamilyen nyomot a bolygón, az emberek ezért is félnek tőlük, és ez a félelem indítja el központi szereplőnket az útján. Essunnak ugyanis meggyilkolták s kisfiát, méghozzá annak édesapja. A férfi ezután eltűnt, lányukat pedig magával vitte. Essun felkerekedik hát, hogy megtalálja őket, de az útja nem telik viszontagságok nélkül. Hamar bemutatja, miért is rettegik az emberek az orogéneket.

Jemisin a kötet prózáját tekintve is érdekes formát választott: Essun szála E/2-ben van megírva, a többieké pedig E/3-ban. A történet nem várt módon kapcsolódik egybe. A könyv végén találhatunk szószedetet és kiegészítő információkat a korábbi ötödik évszakokról. A szerző leírásai jók, tömörek, de érdekesek. Az ötödik évszakot (és a sorozat többi részét) célszerű elolvasni azoknak, akik tudni akarják, milyen egy egyedi, jól megírt kortárs fantasy.

*

A Mandiner.sci-fi listái itt érhetőek el egy helyen. Listáink a szerzők véleményét tükrözik, nem az egyetemes, objektív igazságot, ezért szívesen várjuk a kiegészítéseket kommentben. Érdemes követni Facebook- és Moly-oldalunkat is.