„Szepsy Istvánnak nemcsak szakmai tudása, hanem lelki nagysága is annyira különleges, hogy az kamera után kiáltott, és tudtuk, őt a kép erejével is meg kell örökítenünk az utókor számára” – mondta el az M1 hétfői műsorán Tallián Hedvig, a film forgatókönyvírója. Kiemelte: Szepsy István nemcsak Magyarországon és Tokaj-Hegyalján számít az első számú borásznak, de 2013-ban, a Comói-tó partján rendezett World Wine Symposiumon, a világ legrangosabb borászai neki ítélték oda a borvilág Oscar-díjának számító Bor Urai díjat (Les Seigneurs du Vin). Ezzel nem csak maguk közé emelték a magyar borászt, de elismerték a magyar borvidéket és azt az emberi és szakmai teljesítményt, amelyet Szepsy István több évtizede végez, fűzte hozzá.
Tóth Gábor, a film rendezője elmondta, hogy a film készítésébe 2011-ben kezdtek bele és egy négy évszakot átfogó forgatással számoltak. „Én kívülállóként csöppentem ebbe a munkába, Hedvig volt az, aki már ismerte Istvánt és korábban sok anyagot, cikket, blogot írt róla. Én szakmai kihívásként tekintettem arra, hogy portréfilmet forgassak egy ismert személyiségről” – fűzte hozzá.