Az Irak egyik legnagyobb városa, Moszul visszafoglalásáért megindult csatában a sokezer kormánykatona, terrorellenes elitalakulatok, kemény harcokban edződött kurd pesmergák, és az amerikai légi támogatás mellett az Iszlám Állam harcosainak egészen különleges ellenséggel, két bagdadi testvér által fejlesztett távirányított harci járművel is meg kell küzdeniük.
A 12,7 milliméteres löveggel és oldalán 70 milliméteres rakétákkal felszerelt Al-Robot névre hallgató négykerekű páncélos jármű sokkal kisebb egy Humvee-nél vagy egy tanknál. A központi fegyver hő-képalkotó kamerája teszi lehetővé Al-Robot éjszakai használatát. Beszámolók alapján első alkalommal november 1-én vetette be az iraki hadsereg.