Az Isten képmása
Állunk alázattal, lehajtott fejjel a csoda előtt, legyen az bár egy galaxis vagy az Istennek egy lepelre égett arcmása.
Az MIT Számítástudományi és Mesterséges Intelligencia Laboratóriumát sokáig igazgató Rodney Brooks napjaink vezető robotikusa. Állatokról és az emberről mintázott robotjait bizonytalan környezetekben teszteli, előbb-utóbb élő gépeket fejlesztene. Különleges szerkezetein keresztül igyekszik megérteni az emberi intelligenciát.
Elméleti tudós, robotfejlesztő és dokumentumfilm-hős
Ausztrál születésű, matematikusi tanulmányait a Flinders Egyetemen (Adelaide) végezte, számítástudományi PhD-jét a Stanfordon szerezte 1981-ben. Eleinte a Stanfordon, a Carnegie Mellonon és az MIT-n kutatott, 1984 és 2008 között viszont kizárólag az MIT-n dolgozott, és forradalmasította permanensen a robotikát.
A Marvin Minsky Society of Mindja által inspirált Brooks a számítástudományok Fujitsu professzora, a Roomba porszívórobotot (is) fejlesztő, 1991-ben alakult, gyakorlati/kereskedelmi alkalmazásokra koncentráló, játék-, olaj-, fogyasztói és hadiipari vállalatokkal kooperáló iRobot alapítója, a 2008-ban indult, Ausztráliában és Új-Zélandon idén debütált együttműködő robotokat (cobots) fejlesztő Rethink Robotics társalapítója. Többek között, hiszen tudományos címeit, pozícióit hosszasan sorolhatnánk.
Számos tanulmányt, könyvet publikált, szerkesztett. Főbb művei: Model-Based Computer Vision (Modellalapú számítógépes látás, 1984), Programming in Common LISP (1985), Cambrian Intelligence: The Early History of the New AI (Kambrium-kori intelligencia: Az új MI korai története, 1999), Flesh and Machines: How Robots Will Change Us (Hús és gép: Hogyan változtatnak meg minket a robotok, 2002). Legjelentősebb cikkei az új típusú robotalkalmazásba engednek betekintést.
Brooks egyébként nemcsak tudós és mérnök, hanem többé-kevésbé médiasztár is: Errol Morris 1997-es, négy híres excentrikus személyiséget bemutató Fast, Cheap and Out of Control című dokumentumfilmjének egyik „főhőse” volt. Robotika-témájú ismeretterjesztő opusokban szintén gyakran látható.
Robotika, új megközelítésben
A hagyományos, az információfeldolgozást az érzékelés-modellezés-tervezés-cselekvés sor eredményeként, egy-egy műveletet gyakran egy-öt perces időintervallumban kivitelező, dinamikus környezettel kevésbé kompetens robotrendszerek ellenében vezette be az ágensek – szintén a Brooks által kidolgozott – reaktív architektúrájával rokon magába foglaló architektúrát. („A reaktív architektúra egy olyan architektúra, amely nem tartalmaz semmiféle központi szimbolikus világmodellt és nem használ komplex szimbolikus következtetést sem” – írja Gulyás László és Tatai Gábor a Futó Iván által szerkesztett 1999-es Mesterséges intelligencia kötetben.)
Viselkedésalapú, evolucionista megközelítése mellőzi a külvilág amúgy is kivitelezhetetlen reprezentálását célzó – központi – belső világmodellt. A modulárisan egymásra építhető komponensek, a kiterjesztett véges állapotú automaták (augmented finite state machines, AFSM) önállóan, központi tervezés nélkül végzik a feladatukat, aszinkron hálózatuk eredményezi az irányító programot.
„A rendszer viselkedés-kompetenciája újabb viselkedés-specifikus hálózatoknak a már létező hálózathoz adásával javítható.” (R. B.: New Approaches to Robotics, 1991.) Azaz rétegrendszerű szerkezet kialakításával, a robot képességeinek fokozatos, lépésről lépésre (inkrementálisan) – „az evolúciós fejlődés nyers és a végletekig leegyszerűsített analógiájaként” – történő növelésével. A rétegek önálló viselkedésgeneráló elemek, mindazonáltal implicit módon függenek a hálózat korábbi részeitől. Az elnevezés onnan ered, hogy a felsőbb szintű rétegek magukba foglalják, „magukba építik” az alacsonyabb szintűeket.
Brooks rendszere hibatűrő, a külvilág változásaira gyorsan (és összeomlás nélkül) reagál. Helyzetfüggő – „itt és most”, tehát nem absztrakt leírásokkal, hanem a viselkedését közvetlenül meghatározó környezettel „foglalkozik” – és beágyazott: a (kül)világ függvényeként, annak részeként, arra reagálva működőképes.
Allentől az élő gépekig
A Mesterséges Intelligencia Laboratórium mobil robotokra szakosodott Mobot csoportját vezetve rengeteg projektből vette ki a részét. Olyan később elhíresült kutatók bontakoztak ki védőszárnyai alatt, mint Pattie Maes és Cynthia Breazel.
Frankie, Toto, Herbert, TJ, a mikrorobot-kommuna Hangyák: mind az ő szellemgyermekei. A magába foglaló architektúrát először Allenen, majd az elsőként világhírnévre szert tett egy kilós, hatlábú, 35 cm hosszú és 25 cm magas, rovarformájú Genghisen tesztelte. Eredményesen. Aztán a különösen lépegető Hannibálon és Attilán. Valamennyien nyugállományba vonultak már.
Később robotfejek következtek: az eleinte kutyára, később majomra emlékeztető Macaco (M4), majd a humanoid, érzelmeket kifejező (főként Cynthia Breazeal nevével fémjelzett) Kismet, miközben a Brooks szívéhez talán legközelebb álló Cogon, valamint Cocon szintén együtt munkálkodtak.
Ellenére az egyre érdekesebb szerkezeteknek, Brooks úgy érzi, egyelőre még nem tudjuk jól modellezni a biomolekulákból felépülő gépekként értelmezett élő rendszereket. „Valami hiányzik” – összegez. Talán egy „új matematika,” amit a bevezető az Élő gépek projekt lett volna hivatott felfedezni.
A központi kérdés: mi különbözteti meg az élő anyagot az élettelentől? Három oldalról közelíti a választ. Egyrészt, az élő rendszerekre jellemző adottságokkal felvértezett, az eddigiektől eltérő robotokkal. Másrészt, az önszerveződést tanulmányozó számítógépes kísérletekkel. Harmadrészt, a két megközelítés eredményeinek majdani általánosításával, a következtetések matematikai teorémákká gyúrásával.
A robotika hagyományos anyagai helyett, mellett fontosnak tartja a bioanyagok használatát is.