Valami ilyesmi lebeg az ő szemük előtt is.
Jó alapot ad ehhez a Mátra: az északi fekvésű borvidéken a meleg, mediterrán klímájú déliekhez képest némileg lassabban, egyenletesebben érik a szőlő. Ezáltal élénk savú rozét kapunk, ami a nagygombosi lösztalajnak köszönhetően kifejezetten gyümölcsös lesz. Gazdasági szempontból kifejezetten kedvező, hogy a birtok szőlőterületei egy tagban, a kastély körül találhatóak, borászati szempontból pedig a kékfrankos dominálta fajtaösszetétel ad okot izgalomra. A vezető hazai kékszőlőfajta mellett zweigelt, blauburger, gamay, merlot, hárslevelű is terem Nagygomboson, sőt, Gál Tibor anno még egy fél hektárnyi tempranillót is elültetett. Az itt készült, Takács-Barta Anna és Vicián Károly által készített rozéknak kifejezetten jót tesz, hogy nem Márton-nap környékén, hanem a szüretet követő tavasszal hozzák csak forgalomba. Próbálnak természetességre törekedni: környezetbarát permetezőszereket használnak, igyekeznek alig-alig belenyúlni a borokba, és szénsavat se adnak hozzá palackozáskor a rozékhoz.
Egy kisebb csapat éppen szüreteli a merlot-t a ládákba. Vicián Károly szerint 18,5 – 19 körüli magyar mustfokot ért el a termés, amiből bőven találni a tőkéken. Jó az íze, édes, de nem túlzóan, a borász szerint tökéletes rozéalapanyag. Párszáz méterrel arrébb megmutatja a hárslevelűt is, a birtok egyetlen fehér fajtáját. Ritkás, számos helyen pótolandó ültetvény, cserébe tanítanivalóan nagy és szép fürtökkel. Megtippelni se merem, hány fürt lóg egy tőkén. A bogyók ízében egyelőre a savak dominálnak.
A tulajdonos Barta Károly lánya, Takács-Barta Anna a birtokközpontnak helyt adó, felújítandó kastély előtti fák alatt mesélt boraikról. Céljuk, hogy nagyon jó minőségű, korrektül elkészített élelmiszernek számító, de nem luxuskategóriába tartozó borokat állítsanak elő, bizonyos határokon belül a fogyasztói igényeknek is megfelelve.