Felavatták Tommy Ramone emléktábláját

2016. szeptember 30. 20:23

Felavatták a Bajcsy-Zsilinszky úton Tommy Ramone emléktábláját. A tábla Pálinkás Szűcs Róbert rádiós újságíró, Nyitrai Zsolt fideszes képviselő és Szentgyörgyvölgyi Péter belvárosi polgármester kezdeményezésére került a ház falára. Pálinkás Szűcsnek két éve még rendőrségi ügye volt abból, hogy egy filccel üzenetben megemlékezett a The Ramones dobosáról a házfalon.

2016. szeptember 30. 20:23

Tommy Ramone (Erdélyi Tamás), a legendás amerikai punkzenekar, a Ramones egykori dobosa tiszteletére pénteken emléktáblát avattak szülőházánál, a budapesti Bajcsy-Zsilinszky út 36-38., a Toldi mozi bejáratánál. A magyar fővárosban született zenész 1974 és 1978 között volt a Ramones dobosa. Hétéves korában, az 1956 októberét követő megtorlások miatt kellett szüleivel elhagynia Magyarországot, az emléktáblát a forradalom 60. évfordulója alkalmából is állították.

Az avatóünnepségen igyekeztünk rövidek lenni, senki nem beszélt többet, mint egy átlagos Ramones-szám hossza, azaz 2 perc és 20 másodperc. Felolvastam a Ramones egykori turnémenedzsere, a zenekarról néhány éve könyvet megjelentetett Monte A. Melnick nekünk írt levelét, és néhány szóban megemlékezett Tommyról Szentgyörgyvölgyi Péter belvárosi polgármester, valamint Nagy Feró is, hiszen 1978-ban először a Beatrice játszott Ramones-számot Magyarországon” – mondta Pálinkás Szűcs Róbert rádiós újságíró, az esemény kezdeményezője az MTI-nek.

Két éve még szabálysértés volt rá emlékezni

A magyar és angol nyelvű emléktábla szövege kitér arra, hogy Tommy Ramone az egyetlen Magyarországon született zenész, aki bekerült a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. Az emléktábla tetején a Ramones első lemeze, az 1976-ban született cím nélküli anyag borítója is látható. Pálinkás Szűcs Róbert felidézte, hogy két évvel ezelőtt, nem sokkal Tommy Ramone halálát követően még szabálysértési eljárás indult ellene, amikor a zenész szülőházára a figyelmet felhívó feliratot filccel a falra véste.

Idén nyáron keresett meg Nyitrai Zsolt fideszes képviselő és Szentgyörgyvölgyi Péter, hogy szeretnék, ha az emléktábla megvalósulna. Ennek eredményeként az V. kerület elkészítette az emléktáblát. Számomra azért fontos ez a nap, mert amit Erdélyi és a Ramones képviselt, az a zene legfontosabb gondolata. Vagyis nem az a fontos, hogy nagyon jól tudj zenélni, de attól leszel zenész, ha annak gondolod magad, még akkor is, ha csak három akkordot tudsz játszani” – hangsúlyozta Pálinkás Szűcs Róbert.

Már senki sem él a Ramones-ból

A New York-i Ramones a rockzene történetének egyik legnagyobb hatású zenekara. A nyers, lecsupaszított, kétperces számokat produkáló punk-rock csapat 1974 és 1996 között 2293 koncertet adott, és számos olyan felvételt készített, amely a könnyűzene történetének fontos része: ilyen például a Blitzkrieg Bop, az I Wanna Be Sedated, a Rock 'n' Roll High School vagy a Psycho Therapy.

A zenekar alapítói közül ma már senki nem él: az alkohollal és kábítószerrel átitatott történet áldozatai közül Joey, az énekes 2001-ben, Dee Dee, a basszusgitáros 2002-ben, Johnny, a gitáros 2004-ben, Tommy tavalyelőtt hunyt el. A 63 éves Marky Ramone (Marc Steven Bell), aki 1978 és 1983, majd 1987 és 1996 között volt az együttes dobosa, tavaly és idén is fellépett zenekarával Budapesten.

(MTI

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bicska Maxi
2017. január 10. 14:17
"és nem tiltakoznak ellene azonnal a zsidók" a sabbatra készülnek, majd hétfőn rázendítenek :)
egykettő
2016. október 31. 01:59
Nicsak, egy migráns, akit szeret a Fidesz. Emléktáblát neki!
DrPepper
2016. október 02. 15:51
Mi van az emléktáblára írva? Gabba-gabba hey?
*ufó*
2016. október 02. 15:50
A zsidózóknak is szól dal mintha kéne :) Morrissey - Judy Is A Punk (Ramones cover) / Irish Blood, English Heart https://www.youtube.com/watch?v=beAKwIOMpcI igen, az írek is zsidók :) Na yo, adjunk nekik. Joey Ramone - Searching For Something https://www.youtube.com/watch?v=ArFW51WMh1A Susan moved up to Rochester She can't stand the crack anymore She's clean and sober now and she just glows Her mom lives there, there's an Ashram Trees and open space It suits her very well and man it shows Most figyelj !!!!!!! Yeah we went on up to South Fallsburg for some spiritual comforting And I felt like a million dollars something that money just can't bring Yeah her eyes are filled with diamonds and everybody knows her name Guru my my my my my my baby Everybody loves you, everybody loves you Megvolt ?????? Szupper. Guru Mi went back to India, Susan waits for her return She got a good job in New York City and she lives in the Ashram Her eyes are filled with wonder Well that's her main concern Found out she's going to India after all Everybody needs you (everybody needs you)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!