Itt az új magánkiadásból induló szenzáció A marsi és az Alvó óriások után? Kötve hisszük. Sasha Alsberg és Lindsay Cummings könyv(részlet)e ugyan New York Times bestseller és megvette egy nagyobb kiadó, de ha ilyen könnyű sikert elérni a klisék egymásra pakolásával, akkor bármi lehetne az. Villámkritikánk.
A minap tettük ki Facebookra a hírt, hogy egy újabb, magánkiadásban megjelent történetet vásárol fel egy nagyobb kiadó. A szerzők Sasha Alsberg és Lindsay Cummings, a sztori pedig egy űropera, amelyben egy Bloody Baroness (Véres Bárónő) becenévre hallgató hírhedt űrkalóz és csapata a főszereplő. A fülszöveg elég hosszadalmas és zavaros, de a lényeg valami olyasmi, hogy az űrkalóz és csapata egy veszélyes küldetésre indulnak, mert veszélyben a galaxis és…
Na jó, a fülszöveget kellett volna valójában rendesen elolvasni először, meg megnézni, hogy pontosan melyik szekcióban New York Times bestseller ez a könyv. Mert hogy a young adult szekcióban, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem jó az alkotás, csak azt, hogy nekem valószínűleg nem fog tetszeni, mert nem én vagyok a célcsoport. De a dolog szubjektív oldalától elvonatkoztatva sem tudok sok jót elmondani erről a történetről, ami egyébként csak hatvan oldal, mert részletekben jön a többi. Lássuk.
Adott Androma Racella (ő lenne a Véres Bárónő), a Mirabel-galaxis leghírhedtebb űrkalóza és a Marauder nevű hiperszuper hajó csupa nőből álló legénysége. Androma nagyon kemény és nagyon sötét múltja van, és hát természetesen ez fogja beindítani a cselekményt, amikor halottnak hitt volt mestere a valamilyen kormányzó megbízásából elfogja őket, hogy rákényszerítse a csapatot arra, hogy a galaxis másik végében lévő, egykor rebellis bolygó börtönéből szabadítsák ki egyetlen fiát. (Egyetlen lányát Androma Racella ölte meg egyébként véletlenül. Nyilván.)
Az egész szöveg a show not tell-axióma kellemetlen megcsúfolása, hiszen a szerzőpáros nagyon hangsúlyoz egy csomó mindent szóban, de nem látunk ebből semmit a valóságban. A Véres Bárónő nem tud aludni a tettei miatt, a galaxis legszuperebb pilótája pedig nem tud elmenekülni a legszuperebb űrhajóval az őt üldözők elől egy olyan üldözés során, amiben minden lehetséges klisé (hipertér-ugrás, aszteroidamező) megtörténik, mielőtt sarokba szorítják őket: előttük és mögöttük is űrhajók vannak, jaj! Na de felettük és alattuk? Ott is?
Bemondásra kell elhinnünk azt is, hogy ők lennének a legrettegettebb űrkalózok az egész galaxisban, hiszen az első akció, amiben látjuk őket csúfos kudarc; ráadásul az ezt követő közelharcjelenet olyan szinten felesleges és zavarbaejtő, hogy világos: csak azért van benne, hogy még itt az első szakaszban lássuk őket harcolni: a két puskás csajt (az egyik nagydarab, a másik tizenhárom éves); az egzotikus szuperpilótát ököllel; meg persze Androma Racellát két elektromos katanával, amiről egyáltalán nem jutottak eszünkbe a fénykardok, mert miért is jutottak volna.
A karakterek nagy része kartonpapír, inkább nem sorolom őket, a cselekmény úgyszintén sablon, a világépítés pedig kifullad abban, hogy random bolygókat, tulajdonneveket és eseményeket sorolnak fel a szerzők. Egy jelenet erejéig a gonoszok is szerepelnek, akiknek haldoklik a bolygójuk, de nem tudjuk meg, hogy miért, csak azt, hogy ezt valami nagy és gonosz fegyverrel akarják… Megbosszulni? Megállítani? Nem derül ki. Az is csak a könyv weboldaláról válik világossá, hogy mi ennek a bolygónak a viszonya a galaxis többi részét láthatóan egyesítő birodalomhoz.
Hatvan-száz oldalnak, ha kisregény, ha csak egy regény első része, elégnek kell lennie ahhoz, hogy behúzza az olvasót. Nem kell minden történetnek tökéletesnek lennie, a karakter-plot-világ-próza négyszögből is elég, ha csak kettő-három működik, ha azok viszont működnek rendesen. Itt egyedül az írásra nem lehet komoly panasz, a karakterek és a plot sablonossága mellett viszont ami igazán fájó, az a világépítés elnagyoltsága. Olvastunk idén pár kisregényt, amelyekben nagyon klappoltak a dolgok, és a rövid terjedelem ellenére nagyon gazdag és izgalmas világokat sikerült felvázolnia a szerzőknek.
Szóval ez az egész Zenith-dolog egy nagy trükk, New York Times bestseller pedig négy dolog miatt lett: az egyik szerző népszerű YouTube-csatornája, a másik már (bizonyos körökben) ismertebb neve, a kész történetnél többet ígérő fülszöveg és a két és fél dolláros ár miatt. És hogy miért vette meg egy kiadó? Fogalmam sincs. Talán nem olvasták.
Perczel Olivér láthatóan széleskörű alapkutatást végzett, figyeleme kiterjed még a naplókra, a historia domusokra, de még a plakátokra és a napisajtóra is. Veszprémy László Bernát írása.
A népszerű énekesnő a „Probléma Hajóssal és Márkóval” podcast vendégeként osztotta meg gondolatait az őt érő kritikákról, karrierje alakulásáról és a nyilvánosság előtt viselt szerepeiről.
Nicholas Tate konzervatív oktatási szakértő szerint az iskolák rangsorolása ösztönzi a teljesítményt, a tanári tekintély elengedhetetlen, és a mobiltelefonok korlátozása javítja a diákok koncentrációját.
Az Apple a kritikákra reagálva közleményben védte meg sokszínűségi politikáját, hangsúlyozva, hogy a vállalat sikere nemcsak a termékeiben, hanem az etikus és felelős üzleti magatartásában is rejlik.
A történelem megértéséhez meg kell fejtenünk a nagy kognitív átmenetek titkát; a társadalmak a tudásszerzés, a termelés és a hatalomgyakorlás hármas metszetében léteznek, a nagy változások előidézője pedig minden esetben a hitrendszerek átalakulása – vélte Ernest Gellner, a „filozófiai antropológia” mestere.
Folytatódott az ámokfutás.
A miniszterelnök leszögezte, nem szeretné, ha az emberek feje fölött születne döntés Ukrajna EU-tagságáról.
A kormányfő egyedüliként megvétózta a fegyverszállításokat Ukrajnába, majd bejelentette, hogy véleménynyilvánító szavazást indít Ukrajna európai uniós tagságáról.
