A díj kapcsán az elmúlt években is felmerült, hogy – talán a nevezések hiányában – olyan művek nyertek, amelyről gyakran sem a rajongótábor, sem a szakma nem nagyon hallott. Erre reagálva Jobbágy Tibor azt mondta: ennek az lehet az oka, hogy a Zsoldos Péter-díj szakmai díj, nem pedig közönségdíj, így nem biztos, hogy olyan művek nyernek, amit sokan olvastak. Nem is tervezik, hogy a közönségdíj irányába tolják el az egészet. „Mi azért csináljuk, hogy díjazzuk a legjobb írót szakmai szempontból, és ezzel ösztönözzük az írókat arra, hogy jót írjanak” – mondta.
„Mostanában változtattunk a zsűrin, megpróbáltunk fiatalabbakat bevonni. De elég nehéz olyan zsűritagot találni, akinek köze van az irodalomhoz, szereti a sci-fit és nincs köze egy kiadóhoz sem, sőt, nem is író” – említi a díj egy másik problémáját Jobbágy. Orosz Adél szerint sok kritika éri a díjat, mégsem csinált még senki másikat, ami szerinte azt jelzi, hogy az Avanán kívül senki nem vállalja ezt a nagy mennyiségű munkát, amit egy jó évben öt regény és 40-60 novella elolvasása és értékelése jelent – ez utóbbiak főképp az Avanához kötődő Új Galaxis antológia, illetve a Galaktika magazin hasábjain jelentek meg.
Kérdésünkre, hogy mi fog változni, Orosz Adél elmondta: nem egy nap alatt fog megújulni a díj. „Az a tervünk, hogy több év alatt, szépen lassan megváltoztatjuk. Dolgozunk rajta, hogy a presztízsét visszakapja” – mondta, hozzátéve: a HungaroCon találkozó marketingjét is intézik ezzel együtt. A cél az, hogy mind a díj, mind a találkozó nagyobb publicitást kapjon, és a kiadóknak érje meg, hogy könyveiket nevezzék. Elmondása szerint ez egy hosszú folyamat lesz. „Nagyon szeretnénk, ha sokkal több kiadó tudna róla. Ez azon áll, hogy meg kell őket keresni. Erre az Avanának nincs embere, nekünk lesz” – tette hozzá.