Féltékenységi drámáktól, botrányoktól, szócsatáktól volt hangos Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes idejében a Hadik. A kultikus helyre alkotni és szórakozni jártak a század nagyjai, igazi bohém találkozóhely volt, ahol egy-egy jól sikerült vers után elihatták a kapott gázsit. Itt vettek fel Bőhm Aranka barátnői először nadrágot a szoknya helyett, és itt tartották beöltözős, vagy épp vetkőzős farsangjaikat is a húszas évek hírességei. Botrányos híre mellett a Hadik mindig is a művészek ihletője, és az irodalmi alkotások tetthelye volt. Itt írta Karinthy a Tanár úr, kéremet, sőt, Nemes Jeles László is az Oscar-díjas Saul Fia forgatókönyvét.
A szeptemberben újranyitó Hadik célja, hogy ezt az alkotói szellemiséget továbbörökítse, miközben követi az aktuális trendeket és a vendégek igényeit. A Vadászszezon nevű slam poetry bajnokság fordulói mellett ezentúl minden hétfőre jazzkoncerteket szerveznek, szombatonként pedig népszerű kortárs írókkal beszélgetnek majd az Irodalmi brunch-on. Az új étlapon minőségi alapanyagokból készült különlegességek lesznek, amelyek Apor Bálint tehetségét dicsérik. A fiatal séfet egyenesen a Gundel Étteremből sikerült a Hadikba csábítani, ahol például Lángert (lángosba csomagolt burgert), és egy Hadikra specializált Kacsatriót készít majd.