A titok hazugság, a megosztás törődés, a félrevonulás lopás. A nem túl távoli jövőben a közösségi média mindent bekebelez, és aki ellenáll, az sem érhet el sokat. Az érdekes és kortárs problémát boncolgató alapszituáció ellenére azonban hamar unalomba fordul a történet. Elolvastuk Dave Eggers A Kör című regényét.
A nem túl távoli jövőben járunk: az emberek az életüket a neten élik, egész pontosan egy olyan social media felületen – a ValóÉn-en (TrueYou) –, ami a valós világunk felületeinek egyesítésével keletkezett, de tartalmaz egy kis pluszt: csak és kizárólag a valódi nevünkkel regisztrálhatunk, cserébe egyetlen jelszavunk, azonosítónk van, amivel még a pénzügyeinket is intézhetjük. Automatikusan értékelhetjük a vásárlásainkat, véleményezik az értékeléseinket, és ez alapján mérik, nézik, elemzik is a fogyasztásunkat és mindezek alapján folyamatosan rangsorolnak minket. A profilunkról így nemcsak az derül ki, hogy mit szeretünk venni, hanem az is, hogy mennyire vagyunk megbízható vásárlók és mennyire lehet számítani az ízlésünkre.
Ebben a világban ismerkedünk meg Mae-vel, akit az első munkanapjától követünk a ValóÉnt üzemeltető Körnél. Nem csak ez az egy vállalkozás tartozik alájuk, hanem rengeteg innovációs projekt is, aminek külön központjaik vannak a hatalmas kampuszon. Itt mindenki laza, fiatalos, egyedi, újító kreatív zseni, csak úgy mint az alapító Ty, aki a kis garázscégéből hatalmas milliárdos birodalmat csinált, majd maga mellé vett még két főnököt, így alakult ki a három Bölcs, akik bár a cég vezetői, de leginkább csak afféle mindenki legjobb barátaiként jelennek meg a dolgozók szemében.
Az izgalmas alapszituáció ellenére hamar unalomba fordul a könyv, ugyanis – vigyázat, lelövöm a poént –, annak ellenére nem szól igazán semmiről, hogy izgalmas, valós és fontos problémákat vet fel.
Folyamatos online jelenlét
A folyamatos online jelenlét a kiindulópontja az egésznek: a dolgozók rá vannak kényszerítve, hogy mindig jelen legyenek, mindig mindenre reagáljanak, így a munkához szükséges egy monitor nagyon gyorsan kibővül kilencre, majd egy nyakba akasztható folyamatosan bekapcsolt kamerára, aminek az adását bárki, bárhonnan követheti. Ezzel kezd kirajzolódni, hogy valójában mi folyik a háttérben, hiszen az eszköz segítségével minden követhetővé válik: ki hol tartózkodik, mit csinálnak a politikusaink, ki kivel él nemi életet (Mae-t is felveszik titokban, ami akkor még ellenállást vált ki belőle).
A könyv példának hozza fel, hogy ezzel a módszerrel meg lehetne akadályozni a harmadik világbeli országokban uralkodó politikai és katonai elnyomását, mindennapos kivégzéseket, civilek gyilkolását, mert a közösség nyomása rákényszeríteni ezeket az embereket, hogy megváltoztassák a viselkedésüket. Felveti azt is, hogyha nem vagy online elérhető és átlátható, akkor nem is létezel, sőt, a történet egy pontján nyomon követhetjük azt is, ahogy az egyik szereplőt drónokkal, élő adásban öngyilkosságba hajszolják, ami erősen reflektál azoknak fiataloknak az eseteire, akiket különböző közösségi fórumok tagjai hajszoltak bele az életük eldobásába.
Szó van a privát szféráról is a kameráknak köszönhetően, hiszen gyorsan megbízhatatlannak bélyegzik azt a politikust, aki nem akarja hogy az egész napját felvegyék. Mae eleinte ellenkezik, és a könyv azt a folyamatot mutatja, ahogyan elidegenedik mindenkitől, és egyre jobban bekebelezi az online versengés, a munkája, és a kötelező részvétel a fölösleges céges eseményeken, amik miatt már ki sem lép a kampusz területéről, sőt, barátnője súlyos orvosi állapota vagy a szerelme sorsa sem érdekli már.
A baj az, hogy ezek a szálak nem futnak tovább, nincsenek bemutatva a következmények és így nincs súlyuk sem, ez pedig a történetvezetés mellett leginkább a regény nyelvezetének köszönhető. Nem csak a párbeszédek, de a leírások is olyanok, mint ahogy egy mai 14-15 éves fogalmaz, így a szöveg sokszor túl didaktikus, és ennek a szájbarágásnak köszönhetően könnyen kiszámíthatóvá válik a cselekmény is, a szerelmi nyavalygásokról (amire sajnos tényleg nincs jobb szó) pedig jobb nem is beszélni.
A regény világában nincsenek igazi felelősségek és következmények, és bár az utolsó fejezetig vártam, hogy valami csak történik, pont itt kaptam a legnagyobb gyomrost: lehetsz te lázadó, aki el akarja pusztítani a céget, a rendszert és mindent ami a Kör alá tartozik, a rendszer akkor is megtűr és megbecsült tagjaként fogad el, csak egy kicsit befogja a szádat. Szóval az egész regény felnőttként olvasva túlontúl könnyed, hiányzik belőle az a súly, ami egy ilyen témához és egy ilyen világhoz illene.
Ennek ellenére nem rossz
Ez a könyv ennek ellenére nem rossz, de a marketing sajnos sokkal komolyabbnak próbálja beállítani, mint amilyen. Ha kicsit több bátorság és lendület lenne benne, akkor minden bizonnyal az idősebb olvasókat is meg tudná szólítani, ezzel a nyelvezettel és tematikával azonban sokkal inkább az ifjúsági vagy YA regények között a helye. Emlékszem, amikor vártuk az új Harry Potterek megjelenését, az Animus Kiadó, hogy kitöltse a sorozat részei közötti űrt, belehúzott az ifjúsági irodalom kiadásába, ebben a sorozatban jelent meg először a pár éve megfilmesített Emlékek őre is. Azért a könyvért fiatalon rajongtam, mert 12 évesen azt hittem, ez egy világmegváltó, gondolatébresztő, csodálatosan okos regény.
Gondoltam ezt legalábbis addig, amíg kezembe nem akadtak komolyabb, utópisztikus társadalmakban játszódó könyvek, azonban tinédzserként így is tökéletes volt arra, hogy akarjak és merjek olyan könyveket a kezembe venni, amik addig soha nem jutottak volna eszembe sem nekem, sem a szüleimnek, sem a könyvtárosnak. Szerintem ilyen lehet ez a könyv is, mert fiataloknak, fiatalos nyelvvel beszél olyan problémákról, amikkel ők a mindennapjaikban szembesülhetnek és amik nagyon is meg fogják határozni a jövőnket. Ráadásul innen már csak egy ugrás Orwell vagy Huxley.
*
Strott Tímea a Trikorder szerzője, 3D karakter designer és játékfejlesztő, szabaidejében is kocka.
Az új magatartásformák ugyanúgy terjednek, mint a járványok, és a 21. századra a túlzások vették át a főszerepet az emberi viselkedés alakításában; az ok az „egyharmados kisebbségek” és a „szuperterjesztők” felemelkedése – állítja önkritikus könyvében Malcolm Gladwell.
Sok felhasználót érint a probléma: nem működik a Facebook, az Instagram és a Threads sem.
Egy felhasználó azt írta, „most már tényleg valakinek át kéne nézni miket posztol, mert ez a szavahihetősége kárára megy”.
Schiffer András a Magyar Jelen podcastjában intézett kirohanást Anthony Blinken amerikai külügyminiszter és a Facebook ellen Toroczkai László Mi Hazánk-elnök profiljának feloldása kapcsán.
Az aztékok emberáldozatra épülő vallását a hódító spanyolok és a katolikus egyház a Sátán legintézményesültebb kultuszának tartotta.
Kemény nem ontja a könyveket, ami különösen rokonszenves a mai világban.
Így kell gondolkodnunk az új európai politikáról. Nagy Ervin írása.
Meghívót kapott az U16-os válogatottba.
