Másféleképpen marad családban – Szergej Lukjanyenko: Alkonyi őrség

Az Őrség-sorozat a harmadik regénynél jutott el oda, hogy a korábban is egyszer-egyszer előtérbe lépő karakterek közül kiemel egyvalakit és utána őt követi nyomon az egész narratívában. Ez a személy Anton lesz, akivel már az első kötetben találkozhattunk, amikor egy leendő Másfélét próbált szemmel tartani a moszkvai metróban. Azóta sok minden történt, többek között megnősült és kislánya született. Felesége, Szvetlana három éve nem tagja az Éjszakai Őrségnek.

Ebben a kötetben a család fogalma folyamatosan jelen van hol előtérbe kerülve, hol pedig a háttérből motivációt szolgáltatva tematizálja a szöveget. Több típusú családmodellről olvashatunk: az első történetben a családtagok a szélrózsa minden irányába szétszóródtak és hosszú idő után találtak újra egymásra; a következőben olyan nagyhatalmú Másfélék szerepelnek, akik házasság után gyereket vállaltak és megpróbálnak boldogulni. A záró epizódban a leendő családszerű közösség alapítója úgy gondolja, időszerű lenne mindenkit bevonni ezen csoportosulás védőernyője alá.

A titkos könyvben rejlő tudás

Szerkezetileg továbbra is a három történetből felépített nagy narratíva a jellemző. Az első részben (Senki ideje) Anton főnöke, Geszer utasítására igyekszik megtalálni egy olyan természetfeletti személyt, aki embereket akarna Másfélévé tenni. A nyomozásba még két oldalról bekapcsolódnak, a Setétek oldalán Anton volt szomszédja, Kosztya, aki a „legfiatalabb és legmagasabb szintű vámpír Európában” (31. o.) és az Inkvizíció nevében pedig a mágus Edgar és a Prágában megismert vámpír, Vitězslav lép fel hatósági szerepben. Ebben a harmadban kapunk egy humoros mellékszereplőt is, Lasz személyében. Lukjanyenko itt adja a legátfogóbb és leginkább összegző magyarázatot a Másfélék meglétére és az Őrségek közti morális különbségre.

A második részben, a Senki terében Anton vidéken néz szembe dilemmáival, szabadságra megy és csatlakozik a családjához. Szvetlana két falubeli kisgyerek esetét meséli el neki, akik eltévedtek az erdőben, farkasok támadták meg őket, majd egy asszony ráolvasott az állatokra, így azok elmenekültek. Miután végighallgatja feleségét, Anton kézbe veszi az ügyet. Nyomozása során előbukkan, majd el is tűnik egy legendákból ismert, apokrif kötet, a Fuaran, amely többek között azt a titkos tudást is megosztja olvasójával, hogyan lehet embereket Másfélévé változtatni. Az említett könyv egy olyan lételméleti gyomrost visz be a Másféléknek, ami feje tetejére állítja az eddig történteket.

A befejező etapban, a Senki erejében visszatérünk az első történetszálhoz, a szereplők pedig az előző részben megismertek fényében próbálnak új, lehetséges magyarázatokat találni a Senki idejében történtekre. A Setétek, a Fénypártiak és az Inkvizíció a Fuarant eltulajdonító személy nyomába erednek. Megindulnak a találgatások arra vonatkozólag, mi is lehet az elkövető célja a könyvben rejlő tudással. Az összegyűjtött információmorzsákból talán egy jóval nagyszabásúbb terv rajzolódik ki, mint az elsőre tűnhetne.

Kiábrándulás az őrségekből

A család, mint olyan, mindkét korábbi részben szerepelt, a Senki erejében azonban tágítják, árnyalják és némileg talán még gazdagítják is a fogalom jelentését. Ez a „család” azonban már külső beavatkozással jönne létre, arra alapozva, hogy egyetlen közös tulajdonság alapján össze lehet terelni mindenkit. Ilyen egységeknek érthetőek maguk az őrségek is. Anton ezt megértve mélységesen megkeseredik, végérvényesen kiábrándul az Őrségekről alkotott elveiből, amelyek alapján eddig szervezte az életét és úgy látja, ideje „végképp felnőni, a naiv ifjúkori maximalizmust a felnőtt egészséges cinizmusára cserélni” (323. o.).

Az Őrség-sorozat harmadik kötete letisztultabb és fókuszáltabb, mint a korábbi könyvek. Jót tett neki, hogy Anton szemszöge végig érvényesülni tudott. Az Alkonyi őrség sokoldalúbban mutatja be a szereplőket és úgy gondolom, ez kizárólag a család-tematikának tudható be. Lukjanyenkonak ezzel sikerült úgy megmozdítania karaktereit, hogy azok érett motivációrendszerrel rendelkezzenek, ezáltal pedig cselekedeteik hitelesek lettek. Vágyaikhoz megmagyarázott hátteret nyertek, így azok beteljesüléséért minden követ igyekeznek megmozgatni. Bár tetteik korábban sem voltak megmagyarázhatóak egy-egy Őrség által propagált ideológiával, mégis ebben a regényben kristályosodtak ki. A fentebb leírtak alapján úgy vélem, az Alkonyi őrség, olvasmányosabb, mint az ezt megelőző két kötet.

*

Szergej Lukjanyenko: Alkonyi őrség
Metropolis Media, 2008. 380 oldal.

(Nyitóképünk a könyv magyar kiadásának alapul szolgáló grafika, Pavel Lagutin munkája. A borítóból nem találtunk nagy méretű verziót.)