Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa

„A regény krimivonalát egy tudós halála indítja el, és bár a könyv végéig elhúzódik, hogy ki és miért ölte meg, ez tekinthető talán a legutolsó mellékszálnak. A nyomozás és a közben felvetődött témák, történetszálak ezerszer érdekesebbek voltak, nagyon sokszor kellett figyelni, hogy az ember le ne maradjon valamiről. Voltak vontatott részek, kissé erőltetett kapcsolatok - romantikus szál annyira nem hiányzott ebbe a könyvbe, aztán mégis beletettek egyet a bonyolultabb fajtából - de a történet második fele egy az egyben zseniális volt. Nem egyszer és nem kétszer éreztem azt, hogy klisés megoldás felé tartunk, de aztán az író mindig meglepett, megvolt a jóféle WTF-érzés.

A világ és a történet mellett a harmadik alappillér, a szereplők is rendben voltak. A hátsó borítón kifejezetten magasztalják Sigrudot, aki valóban nem volt egy rossz karakter, volt pár nagyon badass húzása, de nem is lett akkora kedvencem, mint ahogy beharangozták. Nála sokkal jobban kedveltem a főszereplő Sharát, akiben valahogy minden meg volt: okos volt, bátor, de egyben nagyon emberi, félt, mikor félni kellett, cselekedett, mikor pedig azt kellett. És ezzel együtt nem egy nagy mellű amazon, végzet istennő típus külsőleg (ami valahogy túl gyakori a geekek-nek szánt sztorikban).

Negatívumként a magyar fordítást említeném meg. Kifejezetten idegesíteni szokott, ha egy fantasyban szlenget, modern szavakat használnak, mert nagyon kizökkentő tud lenni. Itt is voltak olyan kifejezések, amelyek egyáltalán nem illettek a szövegkörnyezetbe (suli, csaj, ne bomolj, stb). Természetesen nem tudom, hogy az eredeti szövegben is vannak-e ilyenek, de remélem, hogy nem.”