Ugyanakkor azt mondta, érdemes óvatosan bánni a kormányzati felületek mobilra optimalizálásával, mivel az jelentős társadalmi csoportok ügyintézését nehezítheti meg. Bostonban például korábban bevezettek egy kátyúbejelentő szolgáltatást, azonban csak tehetősebb környékekről érkeztek bejelentések ezen a csatornán keresztül – mint kiderült, azért, mert csak Iphone-ra készítették el az alkalmazást.
811 millió ausztrál tranzakció
Ausztráliában 2015-ben 811 millió online kormányzati tranzakció jutott a 22 millió polgárra Brown elmondás szerint. Ezek optimalizálásához, illetve az ezeknek köszönhető megtakarítások méréséhez fontos feladat, hogy az online űrlapok kitöltéséhez szükséges időt pontosan nyomon tudja követni a kormányzat, ehhez Brown azt javasolta, hogy időbélyegzővel rögzítsék a kitöltés megkezdésének és befejezésének időpontját. Emellett a látogatói véleményeket egy egyszerű, 1 és 7 közötti skálán megválaszolandó elégedettségi kérdéssel is ellenőrzik.
Mint mondta, a személyes ügyintézéssel szembeni megtakarítások kiszámításánál nem csak azt kell figyelembe venni, hogy mennyivel kevesebb ügyintézői időt köt le az adatrögzítés és az ügyintézés, hanem azt is, hogy az állampolgár mennyivel kevesebb időt tölt utazással, vagy éppen mennyivel kevesebbet kell parkolásra fordítania.