Az organikus termelők standjaihoz külön „túraútvonal” készül, melynek végigjárói ajándékcsomagot is kapnak. Külön teremben lesz kipróbálható emellett a világ első okostelefonnal kommunikáló boradagoló és -megőrző rendszere.
Idén is Master of Wine-ok jönnek mesterkurzust tartani
A VinCE Budapestet számos vendég a mesterkurzusok és workshopok miatt várja leginkább. A Forma-1 hivatalos pezsgőjét adó Mumm champagne-ház Thomas Lignier pincemester vezetésével mutatja be különleges tételeit, a szintén champagne-i Veuve Cliquot a tervek szerint pezsgőalapborokat is elhoz majd, Márkus György pedig a pezsgővilág meglepő tételeiből tart kóstolót. A tokaji pezsgőkről külön mesterkurzus lesz, míg a cavákról szóló előadáson spanyol pincészetek mutatják be hagyományos érlelésű tételeiket.
Kaliforniai borokat sokan ittak már, annál ismeretlenebbek Magyarországon Washington állam borvidékei, a VinCE Budapest azonban külön mesterkurzust szentel nekik. Elisabeth Gabay Master of Wine (MW) vezetésével borokon keresztül lehet végigkövetni Nagy Sándor hódításainak útvonalát, többek között görög, izraeli, ciprusi, török, indiai tételekkel, a cabernet franc mesterkurzuson pedig magyar és nemzetközi kitekintést egyaránt kap a közönség.
A VinCE Budapest egyik „leghasznosabb” workshopjának Nick Adams MW és Adam Pawlowski Master Sommelier (MS) előadása ígérkezik, akik ahhoz adnak útmutatót, hogy miként kell összeállítani a tökéletes borlapot. Anne McHale MW Franciaország egyik legizgalmasabb borvidékét, a Rhone-völgyet mutatja be.