Delov Jávor,a Barabás Lőrinc Eklektric-ben, a Turbóban és a Random Tripben ismertté vált zenész január 22-én az A38 hajón Jávor elnevezésű produkciójával játszik. „A legutóbbi időkig eszembe sem jutott, hogy saját projektbe kezdjek, nagyon jól megvoltam egyszerű dobosként, és élveztem, hogy sokféle stílusú formációkban vagyok benne. De valahogy arra gondoltam, eddig műhelymunkában én segítettem másoknak, például szervezőként vagy a Random Tripben mint művészeti vezető, mi lenne, ha kipróbálnám magam egy másik közegben, izgatott például a zeneszerzés” - mesélte a magyar-bolgár származású dobos. Delov Jávor készülő szólóalbumáról eddig három dalt tett közzé, kettőhöz (Radio és Fight For Love) már klip is készült. A számok popos, táncos, igényes elektronikus kompozíciók. Mint elmondta, dobosként korábban ritkán használt elektronikus soundokat, de azt látta, hogy ez a hangzás nagyon meg tudja mozgatni az embereket.
„Elsősorban az érdekelt, hogyan lehetne a fekete soul zenét összekapcsolni a sokkal ridegebb és európaibb drum and bass muzsikával. Persze ezt nem én találtam ki, például a Sigmában vagy a Rudimentalban is az tetszik, hogy miközben modern, visszanyúlik a hetvenes-nyolcvanas évek souljához, R&B-jéhez és italo discójához” - fejtette ki. A szólóprojekt énekese Zalon Thompson, a jamaicai származású londoni énekes, akit először a Random Tripbe, a budapesti klubélet népszerű vokális, improvizációs koncertsorozatára hívott el Delov Jávor fellépni. A 2008 óta zajló szériában több külföldi vendég énekelt már, például Dub FX, Vula Malinga (Basement Jaxx) vagy Valerie Maxfield (Freestylers). Zalon, aki 2006-tól éveken át volt Amy Winehouse egyik vokalistája, 2014-ben a Budapest Parkban lépett színpadra a Random Tripben. „A soulban utazó Zalon frontembernek is nagyszerű, ő írta az énekdallamokat és a szövegeket. A zeneszerzésben szorosan együttműködöm két billentyűssel. Milosevits Mirkóval régóta ismerjük egymást, például Oláh Ibolya zenekarában is együtt játszottunk, a Zeneakadémia alatt volt egy közös dzsesszrock csapatunk. Szebényi Dánielt szintén a Random Tripből ismerem, a fiatal korosztály egyik legprofesszionálisabb zenei mozgatórugója” - fejtette ki Delov Jávor.