„A Szöllősi Pincészet legkiemelkedőbb bora az Olaszrizling, mely a borvidék zászlósbora. Emellett mindegyik, a borvidékre jellemző fontosabb fehérbor megtalálható a repertoárban: Irsai Olivér, Királyleányka, Chardonnay, Sauvignon blanc, Cserszegi fűszeres, Szürkebarát, Tramini, Zenit. Szöllősi Mihály nagyon büszke arra, hogy az országban azon boros gazdák között volt, akik először próbálkoztak a Chardonnay és Sauvignon blanc fajták házasításával és 12 hónapos fahordós érlelésével. Törekvéseinek, kitartásának meg is van az eredménye, hiszen számtalan díjat zsebelhetett már be a család: nemzetközi borversenyeken szerzett érmek, több ízben a »Magyar Tudományos Akadémia bora« cím elnyerése, TOP 100 Legjobb Magyar Bor második helyezettje.”
A honlapon idézik Szöllősit is tevékenységéről, aki borai, és a 2009-es év pincészete díj mellett két dologra büszke még: az 1830-ban épült pincéjére, és a birkapörköltjére.
„Mindmáig a legbüszkébb az Év Pincészete 2009 díjra vagyok, mert bő egy évtized kitartó munkáját ismerte el akkor vele a szakma. Nagyon fontos mérföldkő volt a pincészetünk életében, bekerültünk a magasan jegyzett hazai borászatok közé.”
„Szerencsés vagyok, mert a pincémet a Zichy grófok építették téglából még 1830-ban. Ebben a pincében az 1848-as szabadságharc honvédjei is kóstoltak bort, ami nem mindennapi érzés annak, aki bejön ebbe a pincébe. A bormúzeumunkba egy felejthetetlen kóstolóra invitálunk mindenkit, ahol megízlelhetik akár az összes rendelkezésre álló fajtánkat. Ha már kellően összemelegedtünk és jó a hangulat, sorra kerülhetnek akár még a ritka muzeális tételeink is… Ezek után pedig házias ételeket tálalnánk, melyeket saját kemencénkben is elkészíthetünk, vagy bográcsozhatunk. Messze földön híres a gulyáslevesem, a birka-, és a marhalábszár pörköltem.”
Szöllősi egyébként tagja a Magyar Bor Akadémia elnökségének is, mivel ő az ellenőrző bizottság elnöke. Egy másik jelölt, Koch Csaba az ellenőrző bizottságnak a tagja.