Voltak idők, amikor a vízre épített város és a Magyar Királyság tényező volt Európában.
Másnap gondolába szállunk a Hotel Bauer előtti állomáson. Gondolierénk bravúrosan manőverez a keskeny csatornán mindkét irányban sűrű forgalomban. Mesél Velence Attila támadása utáni alapításáról, a város 425 hídjáról és szigeteiről. Muranói lakosként mindent tud a város történelméről és titkairól.
Aztán én mesélek neki Szent István királyunk unokaöccséről, a dózsefi Orseolo Péterről, második királyunkról. Imponál neki a számára új 11. századi történet – a velencei magyar királyé. Ezek az ismeretek közös múltunkról nem sok embert érdekelhetnek ma a városban. Rajtunk kívül valószínűleg senkit.
Magyarország nagyságának véget vetettek a törökök, Velence államiságát 225 éve megszüntette Napóleon.
A város ma idegenforgalmi nagyüzemként működik, tökéletesen. Talán jobban, mint amikor régebben erre jártunk. Valószínűleg csak mi vesszük észre, hogy az amerikaiak étkezés közben sem veszik le a baseballsapkát, kólát isznak a tenger gyümölcseihez, és hangosak. Az indiai főpincér talán látja, hogy furcsálljuk, egy észrevétlen gesztussal jelzi, hogy hát igen… A dollár viszont rettentően erős.