A World Fantasy-díj idei átadóján jelentették be a szervezők, hogy a következő évtől nem H.P. Lovecraftről, a neves horrorszerzőről mintázott mellszobor lesz a győztesnek járó díj – írja a Guardian. A döntés mögött egy tavaly indult kampány állhat, ami a szerző rasszista tartalmú írásai miatt indult. Az ügyre először a nigériai származású szerző, a díjat 2011-ben elnyerő Nnedi Okorafor hívta fel a figyelmet, miután felfedezte a szerző rasszista írásait. Ennek nyomán egy másik szerző, Daniel José Older kezdett kampányt, hogy a World Fantasy-díj ne Lovecraftet, hanem inkább az afro-amerikai sci-fi írót Octavia Butlert ábrázolja.
És hogy miért is rasszista Lovecraft? Itt van például ez a vers 1912-ből, amelynek az a címe, hogy „A niggerek teremtéséről”. Tulajdonképpen arról van benne szó, hogy amikor az istenek a Földet teremtették, véletlenül csináltak szörnyeket, félembereket, akiket gyűlölettel töltöttek meg: