Szolipszista rémálmok – Újraolvasni Philip K. Dicket II.
2015. október 31. 10:15
Még mindig 1957-ben járunk, Philip K. Dick szépirodalmi művekkel próbál betörni a mainstreambe, de közben már az ötödik sci-fi regénye jelenik meg, a Figyel az ég. Egy részecskegyorsítóban bekövetkező baleset következtében furcsábbnál furcsább világokba keveredik egy csapat ember, akik közül nem mindenki normális.
2015. október 31. 10:15
p
0
0
4
Mentés
A történet a következő: a McCarthy-éra paranoiás időszakában nyolc ember látogat el a belmonti részecskegyorsítóba, ahol egy ipari baleset áldozatai lesznek. Felébredve egy furcsa világban találják magukat, ahol a kiszámíthatatlan és kegyetlen isteni igazságszolgáltatás működik, nem az univerzum megszokott törvényei. Főhősünk, a felesége baloldali kötődése miatt kirúgott Jack Hamilton hamarosan rájön, hogy a balesetben szintén megsérült katonatiszt vallási fanatizmustól fűtött elméjében járnak.
A katonatiszt kiiktatása után azonban kiderül, hogy nem volt ilyen egyszerű a dolguk: miközben testük a részecskegyorsítóban fekszik sérülten, átkerülnek egy harmadik társuk elméjébe: ez a világ szép és jó, de úrnője egy mozdulattal tüntet el állatfajokat, iparágakat, és általában bármi, ami zavarja. Őt kiütve ismét új univerzumba kerülnek: ezúttal egy paranoid középkorú nő fejébe. Miután kimeenkülnek az élőlénnyé változott házból, és ezt a nőt is leütik, Amerika kommunista propagandából ismert karikatúrájába kerülnek.
Mindenki meg van győződve, hogy ez Hamilton kommunista szimpátiával vádolt feleségének elméje, de hamarosan kiderül, hogy szó sincs erről: a nőt megvádló biztonsági főnök, Charles McFeyffe valójában titkos kommunista, így őt kiiktatva jutnak vissza az eredeti valóságba.
De tényleg ez lenne a valóság?
Ez a történet már ízig-vérig Philip K. Dick, sokkal kiforrottabb ötlettel és megvalósítással, mint A kozmosz bábjai. A mindkét regény 1957-ben jelent meg, de A kozmosz két évvel a Figyel az ég előtt, 1953-ban készült el. Ebben az időszakban Dick még nagyon azon volt, hogy szépirodalmi műveit kiadják, de sikertelenül próbálkozott. Eközben folyamatosan gyártotta a sci-fi novellákat, de így is nehezen éltek meg akkori feleségével, Kleo Apostolides-szel, akit egyébként a McCarthy-érában értek atrocitások baloldali kötődései miatt.
A regény alapvetése érinti Dick kedvenc témáit: a gyanútlan egyén valóságvesztését; a vallást; az elmebetegséget; a kollektív hallucinációt és a szolipszizmust. A regény velejét tulajdonképpen az utóbbi alkotja: egy-egy, valamilyen módon sérült elméjű ember világképe terjesztődik ki ideig-óráig a baleset által a többiekre. Az ötlet nagyon izgalmas, sajnos azonban elég aránytalan a különböző világok bemutatása: a vallási fanatikus fejében töltjük a könyv felét, a maradék háromra már csak a következő száz oldal jut. Ennek oka lehet, hogy ez a történet is egy novellából bővült regénnyé.
Így a legtöbb időt Arthur Silvester furcsa, vallási fundamentalista szabályok alapján működő világában töltjük. Itt minden az isteni kegytől függ, ráadásul az univerzum sem pont olyan, mint valójában: a nap helyett egy hatalmas szem függeszkedik az űrben bolygónk körül. Ez a szakasz egyértelműen a túlzott vallási fanatizmust figurázza ki. Edith Pritchett világában a kellemetlen dolgok egy gondolattal eltűntethetők: kérdés azonban, hogy a szépségre és jóra törekvő, kissé prűd és ostobácska asszony mit tart jónak – illetve mit tart feláldozhatónak az utópia elérése érdekében. Például a szexet. Anélkül meg ugye nem születnek gyerekek.
Joan Reiss fejében totális paranoia uralkodik: miközben azt ígéri, hogy az övé egy jó világ lesz, Hamiltonék háza kis híján felzabálja őket. Ez a viszonylag rövidke szakasz a paranoiát igyekszik bemutatni, aminek Dick maga nagy krónikása, illetve részben elszenvedője is lesz élete folyamán. Az utolsó világban elnyomott munkástömegek harcolnak a szó szerint vérben fürdő, maffiózókra emlékeztető kapitalistákkal egy olyan Amerika-paródiában, amely a mai észak-koreai propaganda-filmekből lehet ismerős.
A szöveg és plot egyébként eléggé sántikál, a karakterek viszont kevésbé kétdimenziósak, mint A kozmosz bábjaiban. Érdekes, valahogy úgy emlékeztem a Figyel az égre, hogy nem olyan gyengén van megírva, mint az említett regény, de itt is sok az értelmetlen párbeszéd és a véletlenszerű történés. Túl sok. Példul világos, hogy nem lenne regény, ha sorban mindenkit leütnének, akinek a fejébe kerülnek, de miért nem teszik ezt? Az alapötlet elviszi a hátán a regényt, amibe még egy csavart is sikerült összeeszkábálni: nem is a főhős felesége, hanem egy másik figura kommunista. Arra azonban nincs igazi magyarázat, hogy a balesetet szenvedett csoport nyolc tagjából miért csak négy fejében jártunk.
Vagy mégis? A regény végkicsengése a későbbi darabokhoz képest meglepően pozitív: a karakterek visszajutnak az „igazi” valóságba, főhősünk pedig a fizikusnak tanuló afro-amerikai sráccal közösen üzletbe kezd, amit egy harmadik karakter finanszíroz meg. Felmerül a kérdés: ez akkor a valóság? Vagy csak Jack Hamilton valósága? Ha ez utóbbiról is van szó, a többiek mind elfogadják ezt, mint valóságot.
Az alapötlet tehát összességében nagyon jó, a megvalósítás egy formálódó író útkeresését jelzi, aki bombasztikus ötleteit még nem feltétlenül képes igazán olvasmányos formába önteni. A Figyel az ég ötletfoszlányai olyan remek regényeket vetítenek előre, mint a Palmer Eldritch három stigmája, a Halál útvesztőjében, az Ubik, vagy az Alfa hold klánjai. Az Agave Könyvek kiadása pedig teljesen rendben van, nehéz eldönteni, hogy néha a fordítás, vagy maga a szöveg sántít, de azt hiszem, inkább maga a szöveg.
Az űr sötétje, a megszámlálhatatlanul sok bolygó és égitest millió és egy rejtélyt rejt, amiket még talán sok generáció múlva sem ismerünk meg. De úgy tűnik, valami vár ránk az univerzumban.
A regény több mint 60, a filmes adaptáció pedig közel 30 éves, de a világpusztító bogarak története ma is van olyan népszerű, hogy milliók adják érte az életüket.
Nem gond, ha előbb-utóbb elpusztítjuk magunkat, a fontos az, hogy a bürokrácia működjön, a férfi lehessen nő, az ember pedig robot. Kafka vajon milyen novellákat írna ma?
Afrika is igyekszik bekapcsolódni a mesterségesintelligencia-versenybe a hiányos infrastruktúra és finanszírozás ellenére. A kutatók azonban leszögezik, hogy semmiképpen sem úgy, ahogyan azt a Nyugat szeretné.
„A feszültség fokozódása érezhető” – mondta a szlovák védelmi miniszter.
p
0
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 4 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2015. november 01. 08:40
Paranoia: egy -paranoid cselekedeteit harcos mega-humanista cselekedetnek álcázva tesz tönkre először embereket, majd országokat, végül világrészt.
Ez valóság!
A hazai lakosság, egy aránylag kicsi, de roppant erőszakos foglya. A társaság némely tagján már megmutatkoznak a klinikai tünetek is, erre bezáratják az OPNI-t!
Ez színtiszta KAZOHÍNIA-azzal a különbséggel, hogy itt a a republikánus
"techno-bürokratákat" egy ál-Respublika
önjelöltje vezérli-Liliputból.....
"a McCarthy-éra paranoiás időszakában"
Ez a valóságnak egy meglehetősen baloldali / hollywoodi szemléletű, propagandisztikus torzítása. Boszorkányok nincsenek, szovjet kémek viszont igen nagy számban jelen voltak az amerikai adminisztrációban. A rövid időre hozzáférhetővé vált szovjet hírszerzési iratok utólag nagyban igazolták McCarthy tevékenységét. Persze a kommunista művészek és aktivisták érdekeit sértette a működése, ők pedig karaktergyilkolásban a tengerentúlon is nagyok.
Ezzel együtt Dick nagyszerű író volt, de ez valóban nem annyira a regényein, inkább a novelláin (Kettes változat, Előszemélyek, A betolakodó, Reggeli szürkületkor) keresztül mutatkozott meg.