Ön híres arról, hogy forgatókönyvíróként nagyon személyes témákhoz nyúl, de jól elrejti őket. A Cowboyok rendezőjeként mennyire volt más akár ez a munka?
A rendezés számomra inkább egyfajta tudatállapot volt, nem pedig egy munka. A Cowboyok készítési folyamatába belejátszott az, hogy van egy Kelly-korú tinédzser fiam. Nagyon személyes érzéseket tudtam belevinni azáltal, hogy megtapasztaltam, amit talán minden szülő: amikor felnőnek, akármit mutatsz nekik a világból, egy ponton megszűnik számára érdekesnek lenni. Egyszerűen eltűnik, és egy pillanat alatt fogalmad sem lesz arról, hogy mit csinál, hogy kik a barátai, csak megkapod folyamatosan, hogy „a szobámban leszek” (nevet). Ha elfelejtjük a dzsihádot, a cowboyokat és indiánokat (A filmben a Kelly nevű lány egyik pillanatról a másikra megszökik egy muszlim férfival, az édesapja pedig elkeseredett keresésbe kezd - a szerk.) ez egy borzasztóan szomorú pillanat egy szülő számára és semmit nem tud tenni ellene. Ez a film pedig erről a fájdalomról szól, amin én is keresztül mentem. A fiam már 19 éves és újra nagyon jó kapcsolatunk, ami egy új kapcsolat. Viszont hiába gondolja bárki, hogy a világról való mélyenszántó gondolatokat, megfejtéseket próbál megfogalmazni ilyenkor egy filmes - hát nem, te csak a saját kis szomorúságodra gondoltál.
***
A Dheepan című filmet csütörtök óta vetítik a magyar mozik,
kritikánkat itt olvashatják róla. A Cowboyok-at decembertől lehet majd megnézni.