Az Európai Filmakadémia nyilvánosságra hozta a legjobb dokumentumfilm kategóriában nevezett filmek listáját, amelyen szerepel Hörcher Gábor Drifter című alkotása is – tájékoztatta a Magyar Nemzeti Filmalap. A közlemény szerint jelentős nemzetközi elismerés a filmnek, hogy az Európai Filmakadémia beválasztotta azon 15 alkotás közé, amelyek közül a 3 ezer szakmabelit tömörítő szervezet tagjai szavazzák meg az elkövetkező hetekben a legjobb dokumentumfilm díj jelöltjeit, később pedig a nyertest is. Az öt jelöltet november elején jelentik be a szervezők, míg az Európai Filmdíjak ünnepélyes díjátadóját december 12-én tartják majd Berlinben. Az 1988-ban alapított szervezet minden évben díjazza az európai filmtermést, az elismerésekért jelenleg 21 kategóriában versenyezhetnek a kontinens filmjei.
Magyar dokumentumfilm legutóbb 1989-ben szerepelt az Európai Filmdíjak versenyében, akkor Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza Recsk 1950-1953. Egy titkos kényszermunkatábor története című filmje nyerte a legjobb európai dokumentumfilm díját. A 72 perces Drifter főszereplője egy szegénységben élő Bakony-vidéki 17 éves srác, akinek az a nagy álma, hogy raliversenyző lesz és autót épít magának. A rangos amszterdami dokumentumfilm fesztivál (IDFA) legjobb elsőfilm díjával jutalmazott alkotás aktuális kérdéseket vet fel a periférián élő vidéki fiatal generáció társadalmi beilleszkedésének lehetőségeiről.