Miért döntött úgy, hogy felhagy a filmproducerkedéssel? Mi a véleménye az „abszolút filmszínházról”? Erről is kérdeztük a Thália Színház igazgatóját, aki az Eszenyi-ügy margóján egyúttal azt is leszögezte, végre napvilágra kell kerülniük a több évtizedes színházi visszaéléseknek.
Ma már tudjuk, hogy a nagy szavak csak üres kampányígéretek voltak Magyar részéről. A Tisza miniszterelnöke ugyan eleinte próbált „keménykedni” Ficóval, ám néhány hete Gödöllőn már úgy mosolyogtak egymásra, hogy a Benes-dekrétumok ügye szóba sem került a megbeszéléseken.