A lányregények hazudnak, a világ kegyetlen hely – Interjú Moskát Anitával

Olvasóként kimozdulsz az SF-fantasy tengelyről?

Igyekszem sokfélét olvasni, szépirodalomtól kezdve majdnem minden zsánerig – romantikust nem igazán, de horrort simán, tizenévesen pl. elég sok Stephen Kinget fogyasztottam.

Mióta olvasol irodalmat? King egy fontos állomás volt az olvasóvá, íróvá válásod során?

Ez vicces, de King nélkül talán nem lennék olvasó ember. Gyerekkoromban a szüleim választottak nekem könyveket, és ezek elég cukormázas lányregények voltak, amik nem igazán tetszettek. Emiatt azt hittem, hogy minden könyv hazudik, elhallgatják, hogy a világ ennél kegyetlenebb hely. Szóval amikor olyan tizenkét éves koromban a barátnőm a kezembe nyomta a Ragyogást, amiben aztán nem volt cukormáz, és folyt a vér, rájöttem, hogy vannak másfajta könyvek is, amik jobban passzolnak hozzám.

Hogyan és kivel léptél be a fantasybe?

Elég közhelyes, de az első A Gyűrűk Ura volt. Rögtön kétszer egymás után, annyira tetszett. De akkor még nem igazán tudtam, hogy épp „fantasyt” olvasok.

Ekkoriban, már önálló olvasóként, csúszkáltál a műfajok, műnemek között vagy célirányos voltál, hogy „Ragyogás és vér”-vonal kell, és semmi más?

Eleinte biztosra mentem, beiratkoztam a könyvtárba, és sorban elolvastam az összes „Ragyogás és vér” könyvet néhány hónap alatt. Izgultam is, mi lesz velem, ha elfogynak a polcról. Egy idő után összeszedtem a bátorságomat és átmerészkedtem a többi részlegre, és kiderült, hogy onnan is sok könyv tetszik. Minden műfajból kísérleteztem.

Sokáig csellengtél a műfajok közt?

Még mindig csellengek. Persze azt tudom, hogy íróként mit szeretnék, de olvasóként továbbra is sok helyről gyűjtöm az élményt. Van, amit egy fantasy ad meg, és van, amit egy szépirodalmi regény.

Forgattál lapozgatós könyveket, mint a Kaland, Játék, Kockázat-könyvek?

Csak egyet-kettőt, de mindig szerettem volna többet.

Hatott rád? Szerinted szerepet játszott abban, hogy írni kezdj?

Az irányítás lehetőségét leginkább számítógépes játékokkal éltem ki, imádtam a Heroes 3-at és 4-et. Ezek a fantasy-világok eleinte felpörgették a fantáziámat, néha csak úgy fejben kitaláltam hozzá új küldetéseket. Sokszor unatkoztam – főleg iskolában – ezért történeteket pörgettem le magamban, nagyon kicsi korom óta.

Olvasás közben feltűnő, hogy mennyire szélsőséges a két regényed – a Bábel fiai és a Horgonyhely – világa az egyik egy sivatagban, a másik egy jeges északi fjordon játszódik. Szándékosan választottad ezt a két, egymástól a lehető legjobban eltérő helyszínt?

A sivatag adta magát, ha már Bábelben játszódik a történet, az északi vidéket meg nagyon szeretem, szívesen eltöltenék például néhány hetet Izland kietlen részén. Nincs emögött különösebb koncepció, de törekszem a változatosságra, nekem is unalmas lenne folyton hasonló környezetbe tenni a cselekményt.

Mennyire van meghatározva, kialakítva az írói személyiséged, stilisztikai jegyeid?

A magam számára mennyire kialakult, vagy hogy kívülről ebből mi látszik?

Kifelé elsődlegesen. Két dologra gondolok ezzel kapcsolatban. Egyrészt, hogy úgy nem nyilvánulnál meg, ami összeütközésben állna a belső éneddel; másrészt, hogy belülről nem gondolod magadat kialakultnak.

Persze hogy nem. De hogy egy-két regény után mit látnak belőlem az emberek, nehéz megmondani. Itt van egy fiatal lány, biztos valami cukros-romantikus történetet ír. Vagy: fantasyt ír, biztos ez is egy végtelenített sorozat. Vagy: női témával is foglalkozik, biztos habzó szájú férfigyűlölő. Közben persze nagyon nem, de könnyű belepottyanni skatulyákba. Szerencsére aztán sokan meglepődtek, miután elolvasták valamelyik regényemet. De ahogy a belső kialakulás is élethosszig tartó folyamat, úgy az is folyamatosan változhat, kívülről milyennek látnak. Minden egyes írással folyamatosan bizonyítani kell kifelé és önmagamnak is, nevetséges lenne elkényelmesedve hátradőlni. Azért remélem, idővel lesz majd néhány jellegzetes vonás, amit várhatnak tőlem az olvasók, de ezt még korai meghatározni.

A Bábel fiai és a Horgonyhely közti egyik összekötő kapocs a hármas szám a főszereplők számát tekintve. Ez szándékos?

A Bábel fiaiban két váltakozó nézőpont van, de valóban szorul közéjük egy harmadik szereplő. A most készülő regényben három nézőpont lesz, szóval lehet benne valami. Valószínűleg ennyi szereplő már elég ahhoz, hogy a konfliktusok kibontakozzanak, viszont lehetnek annyira eltérők, hogy az adott világnak különböző aspektusait képviselik, más elveket vallanak, más hatások érték őket, így ugyanarra a kérdésre több válasz születhet. Szeretem több szempontból nézni a dolgokat, és egy főszereplő számomra leszűkítené a játékteret.

Női vagy férfi főszereplőt választanál inkább? Eddig 2:1 volt a nézőpontok aránya a nemeket tekintve, a férfiak javára. Mennyire fontos számodra a női nézőpont? Mert a Horgonyhelyben észrevettem, a kertészkedéshez kapcsoltad a női tematikát, amit aztán férfiasítottál.

Szívesebben választok férfi nézőpontot, ez kezdettől fogva így volt. Már évek óta írtam, amikor először mertem egy novellában női elbeszélőt mozgatni. Talán nehezebb lenne eltávolítanom magamtól egy női karaktert, szereplőként tekinteni rá, nem pedig csatolt részemként. De most már kezdek megbarátkozni ezzel is. A másik ok szerintem, hogy gyerekkoromban nagyon sok erős férfi példa hatott rám, és nagyon kevés női. Emiatt kicsit nehezebben is értem a női társaságok társadalmi játékszabályait, könnyebben megtaláltam a hangot fiúkkal/férfiakkal, mint nőkkel.

Olvasatomban a nőiséget összekötötted a hajjal, ami elsőre nekem furcsa volt, mert Sámson ugrott be, de aztán eszembe jutott Raponc is. Szereted az ilyen metaforákat?

Szeretek olvasás közben metaforákra vadászni: olyan, mint a rejtvényfejtés. Írás közben egy részük talán tudatos, egy másikat a tudattalan épít be, de a jó metafora nem telepszik rá a történetre, akkor sincs semmi baj, ha az olvasó nem találja meg.

Észrevette valaki a Horgonyhelyben az ökokritikai vonalat? Olyan érzésem volt, miután fény derült az eseményeket mozgató okokra, hogy a gender-szál háttérbe vonult és megjelent egy ökopunk árnyalat.

Igen, felmerült már egy-két helyen, csak spoiler nélkül elég nehéz beszélni róla.

A gender-vonal mellett ez a tematika talán egy más olvasatot is ad(hat).

Nem akartam feltétlenül gender-regényt írni, olyan regényt akartam írni, ami foglalkozik ezzel a kérdéssel is. Az alapötlet egy olyan világ volt, ahol mindenki a születési helyéhez kötött, egyedül a nők vándorolhatnak szabadon a terhességük idején, és ebből megkerülhetetlenül következett, hogy az előjogok a társadalom nemek szerinti tagozódáshoz vezetnek. De nem úgy ültem le, hogy akkor írjunk egy gender-regényt, hanem hogy írjunk egy fura világú fantasyt.

Volt határa annak, hogy meddig tudod, vagy akarod feszegetni a társadalmi határokat a Horgonyhelyben?

Ha van határ, akkor az a befogadhatóság: a helyzetnek még ismerősnek kell lennie az olvasó számára, mégis mutasson valami mást. Ha teljesen elrugaszkodott lenne, a szereplők problémáit nehezebb lenne megérteni. Fontos, hogy azt érezze az olvasó, hogy köze van ehhez a történethez.

Ugyanakkor mindkét regényben lebontod a heteronormatív világkép alapját, a családot, és helyébe a kotériát és a kibucot állítod. Mik a vezérelvek, mi alapján irányítod ezekben a társadalmi csoportokban a kiválasztódást?

Felelőtlenség lenne fantasyt heteronormatív világkép alapján felépíteni. Elég egy apróságot megváltoztatni a ma ismerthez képest, és a hatásai nagyon messzire gyűrűznek.

Akár jengaszerűen?

Akár. Csak a végén ne húzgáljunk ki annyi elemet a rendszerből, hogy az összedőljön. Néhol pedig muszáj betoldani másfajta elemeket is, hogy stabilan álljon.

Ha azonban apránként az összeset kicseréled?

Akkor zseni vagy, és rajtad kívül nagyon kevesen fogják érteni a végeredményt.

Mint például Miéville?

Elsőre nekem is ő ugrott be, mint a legvadabb jengázó, de ő sem cserél ki minden elemet. Sokat, nagyon sokat, de még mindig fel lehet ismerni a rendszer alapjait. Ettől függetlenül persze Miéville zseniális.

Volt valami nagyon vad értelmezés a könyveidre, amire csak ráztad a fejedet, hogy „ó, dehogyis, az kellene csak!”?

Hozzám még nem jutott el ilyen. De nagyon érdekes látni, ki mit vesz észre a szövegben, hogyan értelmezi, milyen új szempontjai vannak. Nem az a lényeg, hogy az olvasó pont arra gondoljon, amire az író akart, hanem hogy legyen meg a saját verziója.

*

A Mandineren korábban is foglalkoztunk Moskát Anita könyveivel: a Bábel fiairól itt, a Horgonyhelyről pedig itt írtunk.