Amióta Szepsy Istvánt faggatom, mindig beszélt a magas árról, de ez soha nem a luxusmárka hajszolása volt. Hanem egyrészt a szőlőben Szepsyéknél egyébként egész éven át foglalkoztatott hegyaljai ember életminőségéről szól. Amit pontosan lát Szepsy István, hisz nem csak benne él a tájban, de minden hajnalban maga is beül a volán mögé, hogy összeszedje a szőlőjében dolgozó asszonyokat. Másrészt egy-egy hektár termővé tétele iszonyatos ráfordítással valósítható csak meg, és a legjobb fekvések közül még sok nincs is művelés alá vonva. Egy bozótos kipucolásától kezdve a szőlőtelepítésen át az első termésig évek telnek el, egy jó fekvés hektárja harminc-negyven millió forintot felemészt.
A tokaji földterületek a fent ismertetett európai árakhoz képest sehol sincsenek, de a fenti költségek a borok jelenlegi árszintje mellett erőn felüli áldozatokat követelnek a termelőktől, de a földből, szőlőből élők jövedelemszintje sem hasonlítható össze egy burgundiai termelőével. Mindezek alapján erősen támogatandó Szepsy István, amikor újabb mérföldkőnek tekinthető döntést jelent be, bizonyos dűlő- illetve parcella szelektált aszúi árával kapcsolatban.”
Az írás a Magyar Nemzet 2015. augusztus 13-ai nyomtatott számában jelent meg.