Ahogy arról a Mandiner is beszámolt korábban, Elon Musk, a világ egyik leggazdagabb embere több más üzletember és világsztár társaságában a Brassó megyei törcsvári kastélyba szervezett halloweeni bulit vasárnap estére.
A Főtér.ro arról írt, hogy október 30-án, vasárnap alaposan felpezsdült Brassó és Törcsvár környéke. Sorra érkeztek luxusjárműveiken a dúsgazdag világsztárok és pénzemberek. A vendéglistán szerepelt többek között Peter Thiel, a PayPal alapítója, Larry Page és Sergey Brin, a Google „atyjai”, de megjelent Luke Nosek, a Hotmail megálmodója is.
A portál idézte azt a brassói vendéglőst, akinek az éttermében a vendégek megebédeltek. A tulajdonos szerint nem voltak különleges igényeik. A rendeléseiket „villás reggelinek” nevezte. Elmondása szerint, olyan fogásokat fogyasztottak, amelyek minden nap szerepelnek az étlapon.
Ötputtonyos tokaji aszú járt a desszert mellé
Ugyanakkor a vacsorakor már változatosabb volt a kínálat. A vendéglőbe jelmezben érkezők számára a főétel sáfrányos kacsasült volt tökkel, de siitake gomba savanyított hagymával és burgonyapüré illetve sült krumpli is szerepelt az étlapon szarvasgombával. A vegetáriánusok esetében a kacsasültet sült zeller helyettesítette. A főfogáshoz új-zélandi Greywacke Pinot Noir-t szolgáltak fel.
A desszert vaníliás almatorta volt almaszörbettel,
amely mellé 2008-as tokaji Oremus bort, illetve ötputtonyos tokaji aszút szolgáltak fel.
– értesült a Főtér.ro.
A vacsora után a vendégek átment a törcsvári kastélyba, ahol Halloween lévén Dracula’s Experience néven zajlott a parti, amelynek megszervezésére külön rendezőt kértek fel.
A portál a helyszín kapcsán megjegyezte, hogy bár sokan Drakula kastélyaként emlegetik, valójában semmi köze nincs a vérszívóhoz, se a karóbahúzóként elhíresült havasföldi herceghez, Vlad Tepeshez.
A vendégek érkezéséről videó is készült, amelyet alább tekinthetnek meg:
Nyitóképen Elon Musk milliárdos. Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI / AFP