Ha Orbán Viktor beszéde igaz lenne, akkor ebből az következne, hogy a következő országok mind tévednek, és csak mi, magyarok tudjuk a tutit

Ugye érzed, mennyire abszurd ez?

Nem csak Zamárdiba érdemes ellátogatni ezen a hétvégén: lehet például minimálra bulizni Szántódpusztán is, de lesznek középkori játékok, Budapest Bár és Quimby koncert, szabadtéri színház és beindul az idei Hello Wood alkotótábor is, Szentbékállán pedig kortárs képzőművészek és költők Balaton-reflexióival idézhetjük fel saját emlékeinket.
Szombaton kezdődik a Hello Wood éves alkotótábora Csórompusztán, amely a fiatal építészek és dizájnerek számára egyrészt szuper bemutatkozási lehetőség, másrészt pedig igazi fesztivál: a településre több, mint 20 országból látogatnak a résztvevők. Csopakon rendezik meg a Fröccsöntőt: a négynapos esemény természetesen a borvidék borairól szól – szódával vagy anélkül. A koccintgatás közben pedig koncertek, színházi előadások és gyerekműsorok is lesznek, de vasárnap itt lesz a XI. Csopaki Ulti Party is.