„Olyan volt az Euróvíziós Dalfesztivál magyar válogatása, mint amilyenek mi vagyunk. Kicsi, és szürke. A versenyből – aminek nem vagyok avatott kritikusa, mert valójában csak bele-belenéztem – egy dolog szűrődött le számomra: ez az a hely, ahol majdnem mindenki más akar lenni, mint ami. Végül választottak egy produkciót, ami pontosan olyan trendi és eredeti, mint a vörösesbarna bőrkabátka, amit tavalyelőtt minden lány beszereztetett magának sóhajtozó szülei kíséretében, s amit ma már elég ciki felvenni, mert állandóan visszaköszön az utcán, ráadásul a divat is változott.
No, hát ilyenek vagyunk! Nehezen viseljük el önmagunkat. Talán ennek a szerephibának az egyik legjobb példája volt szegény Novodomszky Éva, aki a döntő sminkje alól valószínűleg kevéssé ismerte fel magát. Az Alkonyat című filmben nyugodtan felléphetett volna, mint vámpír, de úgy tűnik, ez az új sminktrükk a magyar tévében. A legfőbb fegyver a személyiség ellen a szénfeketére körbemonoklizott szem. Ki tudja, mit szeretnének takarni vele?
Az identitászavar legjelentősebb szimbóluma számomra Rúzsa Magdi volt, aki most nem énekelt, hanem zsűrizett. A modortól már nem láttam az embert. Pedig annak idején éppen azzal robbant be a magyar zenei életbe, hogy képes volt önmagát felvállalni.
A fellépők között többségben volt az angol-szász zenei klón.”