Elmondom, miért kultúrházban haknizok ezzel a hanggal

„Sokszor kérdeznek tőlem olyasmiket, hogy miért nincs ez, és miért nincs az, miért nem nyomulok ide vagy oda. Valamiért foglalkoztatja a népet, hogy miért nem törekszem egy bizonyos irányba, a nyilvánosság, a tömegek felé. Nos, a válasz röviden annyi, hogy ami nincs az életemben, az általában azért hiányzik belőle, mert nem kell nekem. Nyilván egy-egy gázsit el lehetne szórni PR cikkekre és videoklipre, hetente egy-egy órát el lehetne baszni sajtóanyag-írással, és illetékesekkel való pajtizással. Meg is teszik sokan, és nincs vele baja a világnak, nekem sem, mert tudom, hogy van, aminek a MÓDJA ez. Pont. Lehetne évente szervezni nagykoncertet, jegyeket sorsolni, és híreket kitalálni, megvan ennek a jól kijárt útja, de én nem törekszem. Nem hiszek benne ugyanis. Lusta vagyok, lázadó és fatalista. Ez van.

Nem érek el tömegekhez, de annyi előnye megvan, hogy akivel pajtizok, legalább tudja, hogy nem valamiért teszem. Maximum mert bírom.

És remélem, én is kérdezhetek, mert azt nem értem, hogy a kérdés feltevője számára milyen lenne az igazságos zenei szituáció? Azok tehát, akik kis falvakban élnek, hallgassanak szar zenét, akik nagyvárosba születtek meg jót? Aki jól énekel, nehogy elmenjen a kultúrba, mert oda nem való, csak sportcsarnokba? Tudom én, hogy vannak ilyenek is, csak én meg ebben nem hiszek. Nem állok be a sorba, mert én pontosan azt akarom, hogy a kis, megközelíthetetlen helyeken élők is hallgathasssanak jó zenét. Hogy lássam az arcokat, mert abból tudom, mit akarnak. Hogy aki eljön a Rondiba, ahol nyáron többször játszunk, olyan élményekkel menjen haza, amire nem is számított. Hogy egy kis helyen, a Gyulai vár tövében egy terasz sarkában hallott valami jót, ami megmarad, ami ad valamit. Legyen meg a kontraszt, a kis helyen, akár véletlenül találjon a koncertre és halljon egy úgy kidolgozott, olyan bulit, amit talán még soha. Ez nekem a vicc, a joke, kihívás, a hitvallásom és meghalnék, ha birkulnom kéne, és Arénában tolni személytelenül. Meg akarok szólítani mindenkit, látni akarom az embereket és az Arénában nem láttam senkit.

Ne legyél birka te is, könyörgöm, ne hidd el, amit hallassz, azt hidd el, amit megtapasztalsz. Ott voltak tízezrek és ott volt minden, ami a sikerhez kell: rajongók, profi fény és hang, taps és felkészültség, fény, pénz, tévé, sajtó, minden. Jó szar is volt.”