A mottó nemcsak az animációnak, mint egyetemes formanyelvnek szól, hanem annak is, hogy a Panoráma program keretében külön vetítik az ázsiai produkciókat – hangoztatta Mikulás Ferenc fesztiváligazgató keddi budapesti sajtótájékoztatóján. „Ritkán fordul elő, hogy egy egész földrész animációját próbáljuk bemutatni. Most egy földrajzi határt átlépve nemcsak Európára koncentráltunk, hanem bemutatjuk Ázsiát is” – mondta el az MTI-nek. Hozzáfűzte, hogy a szakértők által összeállított válogatásban dél-koreai, indiai, japán, kínai, malajziai, mongóliai, szingapúri, tajvani és vietnámi alkotások szerepelnek.
A kétévente megrendezett fesztivál a professzionális alkotók művei mellett immár harmadik alkalommal látja vendégül az amatőr alkotók munkáit is a Szabad Animációs Filmkészítők (SZAF)számára meghirdetett programjában. A fesztiváligazgató örömmel számolt be arról, hogy összességében idén is mintegy kétszáz produkció jelentkezett a két hét múlva kezdődő animációs filmmustrára. „Új korszak, egy új népművészet van születőben” – fogalmazott arra utalva, hogy az animáció a reneszánszát éli a technikai fejlődésnek, a számítógépeknek köszönhetően.
Ugyanakkor arról is szólt, hogy nagy formátumú, egész estés magyar animációk csak elvétve születnek. Felidézte, hogy míg az egykori Pannónia Filmstúdióból évi két egész esetés animáció került ki, az utóbbi 25 évben csupán három egész estés animáció született. Összehasonlításként jelezte, hogy közben az európai animáció helyzete sokkal jobb képet mutat: Franciaországban, Németországban vagy Spanyolországban évi három-négy egész estés animációs film készül. „Lehagytak minket a románok, lengyelek, csehek. Jó lenne ezen változtatni” – hívta fel a figyelmet. A fesztiválon szabadtéri vetítéseket, retrospektív bemutatókat, kiállításokat és koncerteket is rendeznek. A kecskeméti programban szereplő alkotásokat pedig a korábbi sikeres kezdeményezést folytatva idén is vetítik a környező településeken. Mikulás Ferenc szerint az előző mustra alatt nagy volt az érdeklődés a program iránt, teltházas vetítéseket tartottak két-háromszáz fős közönség előtt.