Tokaj vs Wachau 0-1

Hiába vannak évről évre nagyszerű borok a weissenkircheni Klaus-dűlőről vagy a mádi Szent Tamásról, a fogyasztók nagy részéhez áruk és relatíve alacsony palackszámuk miatt nem ezek a borok fognak eljutni. Ezért azt, hogy melyik borvidék hol tart, az alapboroknál célszerű megnézni. Ezek a borok a pincészetek olcsóbb tételei közül kerülnek ki. Feladatuk és céljuk, hogy jól ihatóak legyenek, magukon hordozzák a borvidék jellegzetességeit, az adott pincészet stílusát. A legfontosabb szempont azonban az, hogy finomak legyenek, és aki fogyasztja őket, még egy pohárral kérjen belőlük. És az sem árt, ha másnap jó emlékkel gondol a borvidékre és a termelőre.

Harmincnyolc, felerészben tokaji, felerészben wachaui alapbort néztünk meg vakon egy szakmai kóstolón a Mikszáth téri Lumen Kávézó mellett nyíló új helyen, ami két héten belül nyílik, és a Lumen2 nevet kapja. A cél az volt, hogy kiderítsük: a wachaui vagy a tokaji borvidék áll-e jobban a 10 euró alatti kategóriában?

Tanulságos vakkóstoló volt. 

De miért éppen Tokaj-Hegyalja?

A válasz egyszerű, és nem csak azért, mert részben én szerveztem a kóstolót. Itthon olybá tűnik, lassan közmegegyezés születik arról, hogy Tokaj az a borvidék, amire érdemes rábízni a magyar bor sorsát. Az elmúlt tíz év legnagyobb hatású száraz és édes borai a Mád-Mezőzombor-Tarcal-Tokaj tengelyen születtek meg Berecz Stephanie, Bott Judit, Demeter Zoltán, Szepsy István, Kovács Zoltán és még sok kiváló borász keze alatt. Erre nemcsak a hazai borsajtó, hanem a nemzetközi is felfigyelt: nem is olyan régen Matt Kramer Demeter Zoltán 2009-es Veres-furmintját beválasztotta az általa abban az évben fogyasztott legjobb három bor közé, és ugyanez a szerző egy hete arról írt, hogy Tokaj száraz és édes borait egyszer az életben mindenkinek meg kell kóstolnia. A magyar bor tényleges világhírének reménysége tehát Tokajban, annak dűlőiben, köveiben, befektetőiben és borászaiban van.

És miért pont Wachau, miért nem mondjuk Burgundia?

Azért, mert az osztrákok kis túlzással ugyanakkor kezdték, mint Tokaj: az 1985-ös borbotrány által alaposan megtépázott hírnevükkel a nulláról kellett felállniuk, míg Tokaj-Hegyaljának a rendszerváltás után szintén nem sok fogalma volt arról, hogy mit, hol, hogyan, merre, meddig. Mivel az évszázadok munkájával kiforrott és részletekbe menően finomra csiszolt borstílusokkal, a gazdasági válság alatt is növekvő boreladásokkal büszkélkedő Burgundiát (tripla alliteráció) nem lett volna fair az önmagát csak mostanában megtaláló Tokajjal összehasonlítani, úgy döntöttünk: ha már az osztrák borokat és azok marketingjét előszeretettel állítják itthon példaképül, nézzük meg, mit tud Ausztria elsőszámú fehérboros borvidéke. Elég sok közös van kettejükben: hasonló fekvés, hasonló birtokméretek, szűk fajtakínálat, világörökségi besorolás és a világhír iránti óhatatlan vágy. Ez utóbbiban mondjuk Wachau már beelőzött.

*

Amit megittunk

A wachaui borokat a Domäne Wachau bocsátotta rendelkezésünkre. Ez egy nagy és profi borászat: hasonlóan a Tokaj Kereskedőházhoz ez a szövetkezet a borvidék szőlőtermésének harmadát dolgozza fel és értékesíti. A tokaji borokat Jenei Balázs és én válogattuk össze: nagy pincészetek – Disznókő, Oremus, Royal Tokaji, Tokaj Kereskedőház, Dereszla, Hétszőlő, Béres, Szent Tamás Pincészet, Patrícius – alapborai mellé kisebb pincészetek alaptételei is megfordultak a pohárban: a Tokaj Nobilis, a Dobogó, a Karádi-Berger, a Pelle és az egyelőre viszonylag ismeretlen Fanni Kertje képviselték a feltörekvő kicsiket.

Jogos a kritika, hogy fenti válogatás nem tökéletes, hiszen Wachaut csak egy pincészet sok tétele képviselte, míg Tokaj maga volt a sokszínűség ennyiféle borral. Csakhogy a helyzet az, hogy Tokaj-Hegyalján a termékpiramisnak az alapborok inkább az alját képezik, mintsem fontos részét – így nincs olyan pincészet, amely a Domäne Wachauhoz hasonlóan akár településekre, sőt: dűlőkre lebontva készítene különböző minőségi kategóriákban olyan borokat, amik az általunk az alapborok legfelső határának kikiáltott 10 eurót nem lépik túl. Pedig a lehetőség tálcán kínálja magát: több nagyobb birtok is akad a borvidéken, amelynek sokszínű dűlőportfóliója lehetővé tenné ezt.

Érdemes pillantást vetni a két borvidék legolcsóbb tételeinek árára is. Tokajból a Tokaj Kereskedőház 2011-es Friss furmintja volt a legolcsóbb a maga 800 forintos árával, míg a legolcsóbb wachauiért 5,90 eurót kell fizetni – ez a Grüner Veltliner Steinfeder Klassik, ami a pincészetnél nem is kapható, csak osztrák szupermarketekben és benzinkutakon. Beszédesek a két borvidék átlagárai is: Wachau tizenhárom tétele 7,60 euró, Tokaj-Hegyalja huszonöt bora 1880 forint – Wachau tehát úgy ötszáz forinttal drágább. Viszont ha a két ország átlagfizetéséhez viszonyítjuk az árakat, Wachau egyértelmű árbajnok.

*

Nem is nyertek, taroltak

Lelövöm a poént: Wachau nyerte a vakkóstolót.

Tokajnak volt pár felvillanása, de kevés ahhoz, hogy dominálja a sort. Wachau borait a megbízhatóság, az azonnal felismerhető és könnyen megszerethető borstílus és a jó ár-érték arány jellemezte, utóbbi az osztrákok malmára hajtotta a vizet. Ha valaki leemel a polcról egy Domäne Wachau-alapbort, pontosan tudhatja, hogy egy profin elkészített, hibátlan, tiszta wachaui zöldveltelinit kap. (Ha a wachaui mezőnybe beválogattunk volna pár alapbort Franz Hirtzbergertől, Rudi Pichlertől, Karl Laglertől vagy a Jamek pincétől, valószínűleg ott is lett volna pár nagyobb villanás – már csak a borászati stílusok különbözősége okán is. Ezek a borok azonban jóval 10 euró fölött kezdődnek.)

A vásárlói döntést jelentősen megkönnyíti és segíti a wachauiak ízlését tükröző klasszifikáció: nem a termőhely milyensége, hanem a borminőség szerint sorolják be a borokat. A szüreti időpontot, és vele a bor bel- és alkoholtartalmát jelölő Steinfeder-Federspiel-Smaragd kategóriáknál a vásárló nagyon könnyen belőheti magának ismeretlenül is, nagyjából mire számíthat. Tokajnál ez nincs meg: a száraz furmint hol reduktív, hol hordózott, hol könnyed, hol nagyon tartalmas, hol csontszáraz, hol 7 g/l maradékcukorral rendelkező bor volt. Ez persze izgalmas lehet annak, aki a fajtával szeretne ismerkedni, aki azonban a tokajiságot és a borvidékre jellemző fő stílust keresi (ha egyáltalán van ilyen), elveszik a mezőnyben.

Akik elvéreztek

A vakkóstoló összesített pontszámai alapján olyan tételek véreztek el, mint a Béres Szőlőbirtok 2011-es furmintja (78 pont, 1400 forint), ami orrban kifejezetten taszító volt, a korty pedig unalmas és lapos. Ugyanennyit kapott a 2011-es Patricius-furmint is (78 pont, 1800 forint): a két 800 forintos kereskedőházas alapbor után kóstolva számomra gyengébb volt, mint azok – holott ezért a tételért egy ezressel többet kérnek. Csalódás a Sauska 2011-es tokaji furmintja, ami bár alapvetően korrekt volt, de erényei itt ki is merülnek (80 pont, 1800 forint). A Royal Tokaji slágerfurmintja (79 pont, 1700 forint) sem tetszett a többieknek – bár nekem igen –, öregnek és fáradtnak tűnt, ahogyan a Disznókőé is (81 pont, 2000 forint). Pedig csak alig másfél évesek!

A Tokaj Kereskedőház 2012-es Grand Selection hárslevelűje (75 pont, árat még nem tudni) még nem keltette kész bor benyomását, a Karádi-Berger pincészet furmintjában (75 pont, 2000 forint) és a tarcali Fanni Kertje borában (78 pont, 1700 forint) pedig kifejezetten zavaró volt a maradékcukor. Egy pár hónapos palackos érlelés a friss palackozás után bizonyára jót tesz majd mindhárom bornak. Dugóhiba, kellemetlen ízek és egyéb dolgok miatt három bort kellett kizárnunk – három olyat, amelyekről több helyütt olvasni, hogy igazán jó alapborai (voltak?) Tokajnak. A Tokaj Nobilis 2011-es birtokbora, a Bodrog Borműhely 2011-es Löszbora, a Hétszőlő 2011-es Furmint Selection-je és a Dereszla 2011-es száraz furmintja mondott búcsút a kóstolónak.

Akik hozták a szintet

A Tokaj Kereskedőház 2011-es Friss furmintja meglepett: a 80 pont egy 800 forintos bortól jó teljesítmény, hiszen hozott mindent, amit egy alapbortól elvárunk. Nagy tartalmat mondjuk nem mutatott, de hát ez nem is dolga ennyi pénzért. Ami a kerháztól hiányzott, megkaptuk a Hétszőlő Bistro Furmintjától (82 pont, 1800 forint). Kellemes meglepetést jelentett a mádi Pelle Pince Tokaji Páros nevű házasítása (84 pont, 2000 forint): a sor egyik legnagyobb egyéniségét tisztelhettük benne. A pincére jellemző fás jegyek rögtön jönnek, itt azonban szépen belesimulnak, nem zavarnak, sőt.

Csak a kóstoló végén jöttem rá, hogy a tételsor egyik árulóját tisztelhetjük benne: ez a bor ugyanis 70 százalékban hárslevelű, és csak 30 százalékát adja a furmint. Jól teljesített a Tokaj Kereskedőház 2011-es Grand Selection barrique furmintja (84 pont, 1100 forint): a bor hosszú nevét ellensúlyozza, hogy bár eléggé tettenérhető benne a hordó hatása, mégis látni a fától az erdőt, és van is mit. A tarcali Tokajicum Darázskő furmintjának jó szereplése (84 pont, 1700 forint) nem meglepetés: mézes-virágos, jól elkészített furmint, igazi arany középút Hegyalja borstílusai között.

Akik utat mutattak

Három tokaji alapbor kapta meg a 85 pontot. Kifejezetten szép volt az Oremus 2011-es Mandolás furmintja (3280 forint), ami visszafogottságával és szép egyensúlyával a megtestesült elegancia volt a többi tokaji tételhez képest. Nagyon tetszett a Szent Tamás Pincészet 2011-es Mád furmintja (2400 forint), amit én személy szerint a tokaji alapborok ideáltipikus példájának kiáltottam ki. A legtöbb pontot azonban a Dobogó pincészet furmintjára (2500 forint) adtam – ez a bor bőven túlmutatott az alapokon.

*

A wachaui borok a tokajiakhoz képest teljesen egységes képet mutattak. Következetesen ugyanazt a stílust vitte mindegyik bor, hol a gyümölcsösség, hol a mineralitás, hol a zöldveltelini fűszeressége, hol az egyensúly, hol a savszerkezet vitte hátán a bort. Nagy különbség a tokajiakhoz képest, hogy ezek lényegesebben elegánsabbak, tisztábbak, egyensúlyosabbak voltak, és ha egyáltalán láttak is hordót, a fának nyomát sem lehetett érezni sem illatban, sem ízben. Voltak, akik a fajélesztő jelenlétét kifogásolták, én azonban inkább a Domäne Wachau magabiztos professzionalizmusát látom ebben.

Alapozás Steinfederrel

Nézzük először a belépő szintű borokat: ezek neve Steinfeder, a kikötés a korai szüret, hogy a borok frissek, jó savúak, lendületesek és gyümölcsösek legyenek. Az alkoholtartalmuk 11,5% fölött nem lehet. Az első kóstolt wachaui az alapborok alapbora, a 2011-es Steinfeder Klassik (84 pont, 5,90 euró) volt: a wachaui fajélesztő korrekt, jól iható bort ad, izgalmak és sallangok nélkül. Hasonló pozicionálású és teljesen megegyező élményt ad a 2012-es Steinfeder Katzensprung (84 pont, 6,50 euró).

Az ideális wachaui alapbornak én a 2012-es Steinfeder Terrassent gondolom (84 pont, 6,20 euró), kategóriájában ezt véltem a legszebbnek. A település-szintű, tehát nem a borvidékről bárhonnan, hanem csak egy adott település termőhelyeiről szüretelt Steinfeder-borok közül nekem nagyon tetszett a 2012-es Steinfeder Weissenkirchen (83 pont, 6,20 euró), itt az ásványok és fűszerek engem bármikor megvennének még egy pohárra, a könnyedebbre hangolt 2012-es Steinfeder Dürnstein úgyszintén (84 pont, 7,20 euró). Az alapok közé került egy dűlőszelektált tétel is: a Hochrain 2012-es Steinfederét (85 pont, 7,20 euró) én légiesnek-üresnek, kevésnek éreztem a többihez képest, ám az összesített pontszám alapján jól szerepelt.

Ezekkel a borokkal oktatott Wachau

Az igazi izgalmak nem a könnyedre hangolt Steinfedereknél, hanem a Federspiel kategória borainál kezdődnek Wachauban. Leegyszerűsítve: itt a cél az egyensúly megtalálása a nagyság és az elérhető ár között. Egy jó Federspiel gyümölcsös, jóivású, fűszeres, ásványos – egyszerre szórakoztat és képes elgondolkodtatni. Kikötés itt is van: legfeljebb 12,5% alkoholtartalma lehet a kategória borainak.

Hármat emelnék ki közülük: a 2011-es Federspiel Dürnstein az igazi zöldveltelini-klasszikus (85 pont, 9,20 euró), a dűlős Federspiel Kollmitz a löszös talaj miatt ritka szép fűszerességet hoz elő (86 pont, 9,20 euró), a birtokbor-koncepciójú 2011-es Federspiel Terassen (86 pont, 7,60 euró) pedig mintha keretbe helyezné és összefoglalná, mi volt Wachau abban az éváratban: arányos, egyensúlyos, jóivású, mindent tud. És van még egy Smaragdunk is, ez már a csúcsborok kategóriája a borvidéken: 12,5% fölötti alkoholtartalom, és nagyon szépen érett szőlő kell ide. A 2011-es Smaragd Klassik (86 pont, 8,90 euró) a tokajiakhoz képest tudott újat mutatni, ám kategóriáján belül sok vizet nem zavar. Wachau ennél csak jobbat tud.

A kóstolt tokaji és wachaui borok pontszámát árral együtt itt lehet megtalálni.

*

Velünk kóstolt Ripka Gergely, a Táncoló Medve blog és a Gault&Millau szerzője; Folkmann László, a Sexardicum borkereskedés tulajdonosa; Kobrizsa Ádám, a Bor-neked.hu boros közösségi oldal motorja; Gézárt Anna, a Fidelio.hu bloggere; Jenei Balázs, a Metszetek blog szerzője; Bánlaki D. Stella, a Mandiner-Player-Index szerzője és Petrány Máté, a Jalopnik európai szerkesztője. A kóstolt borok egy része saját beszerzés, a többit ezúton is köszönjük a Domäne Wachaunak, a Bortársaságnak, a Radovinnak, a Szent Tamás Pincészetnek, a Hétszőlőnek és a Tokaj Kereskedőháznak: köszönjük!

A fényképeket Petrány Máté készítette.