Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Közel félmilliárd forint összegű támogatás segítségével tematikus sétautat alakítanak ki Hévízen, ahol az évezredes történelmi és kulturális örökséget a gasztroturizmussal kívánják összekapcsolni.
Manninger Jenő, a Zala Megye Közgyűlés elnöke a pályázat részleteit ismertető sajtótájékoztatón csütörtökön Hévízen elmondta: a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program balatoni üdülőkörzetre vonatkozó pályázatán a napokban 2,6 milliárd forintot osztottak ki Zalában, ebből közel 449 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert Hévíz a Korok és Borok elnevezésű sétaút kialakítására. A száz százalékos támogatással megvalósuló beruházás keretében az eddig kissé elhanyagolt egregyi városrész jut szerephez.
Papp Gábor, Hévíz polgármestere kifejtette: az évezredes műemléki, történelmi látványosságokat kívánják bemutatni úgy, hogy összekapcsolják a gasztronómiával is. Felidézte, hogy tavaly készült el a római kori romkert területének felújítása, a mostani fejlesztések ehhez szervesen csatlakoznak majd. A mintegy másfél kilométeres sétaúthoz kapcsolódóan Hévíz évezredeit bemutató múzeumi épületet és kiállítóteret építenek, mellette rendezvényteret alakítanak ki, de körvonalaiban bemutatják a még a földben rejtőző római romokat is. Minden korosztály számára kikapcsolódási lehetőséget kínál majd a fűszerkert létrehozása és a játszótér bővítése.
Parkolókkal, illemhelyek, buszváró és kerékpáros pihenőhely kialakításával fejlesztik a városrész infrastruktúráját. Felújítják és látványos elemekkel bővítik a római katona sírját és környezetét. A polgármester hozzátette: a remények szerint tavasszal indulhatnak el a munkálatok, és szeptemberre be is fejeződnének. Kepli József János alpolgármester hozzáfűzte: a fejlesztés révén megállíthatják a városrész kulturális örökségeinek folyamatos állagromlását, de egyúttal ki is egészítik Hévíz eddig egypólusú – a gyógytóra épülő – turisztikai kínálatát.