Bordalnok és Borvers Verseny Somlójenőn

2012. augusztus 09. 14:32

A Fehér Csillag országjáró pincetúra-sorozat keretében pénteken rendezik meg az első Országos Bordalnok és Borvers Versenyt Somlójenőn, a Tornai Pincészetben. A több mint egy tucat versenyző közül Sebestyén Márta vezetésével választ győztest a zsűri.

2012. augusztus 09. 14:32

A Fehér Csillag országjáró pincetúra-sorozat keretében pénteken rendezik meg az első Országos Bordalnok és Borvers Versenyt Somlójenőn, a Tornai Pincészetben. Antal Zsuzsanna, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy az augusztus elsejei határidőig több mint egy tucatnyian jelentkeztek a felhívásra. A zsűri elnöke Sebestyén Márta lesz, tagjai Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója és Praznovszky Mihály irodalomtörténész. Többen saját költeményükkel készülnek a megmérettetésre, a legfiatalabb versenyző tízéves – tette hozzá.

A rendezvény célja a borkóstolás mellett a kulturális örökség bemutatása: a pápai Kékfestő Múzeum tanárainak közreműködésével a résztvevők a korongozás alapjaival ismerkedhetnek meg, az irodalmi hagyományokat Petőfi Sándor Gondűző borocska című „borgőzös” színpadi játékának bemutatásával ápolják. A rendezvény keretében pénteken emléktáblát avatnak Vörösmarty Mihály tiszteletére, mert a költő Jó bor című versét somlói látogatásán írta – mondta el Antal Zsuzsanna.

Este Mezítláb címmel Sebestyén Márta exkluzív zenés irodalmi estjét hallgathatják meg a pincetúra résztvevői. A programsorozat éjszakai fáklyás kalandos versenytúrával zárul, a Tornai Pincészettől a Somló hegyi kilátóig. A Fehér Csillagok pincetúra-sorozat hagyományteremtő céllal, neves borászatok összefogásával indult. A borászok célja, hogy kulturális keretek között népszerűsítsék Magyarország kiváló minőségű fehérborait, az érdeklődök június 1 és október 14 között Tokajtól Sopronon át csaknem 20 pincészetben ismerkedhetnek a minőségi magyar fehérborokkal.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!