Minden rock and roll – interjú Hegyi Zoltánnal

 

Részemről ez volt 23 év után az első színpadi jelenlét, nyilván izgatott voltam, de az első pillanatok után már jó érzés volt ott lenni. Azt hiszem, Viktor (László Viktor, basszusgitár – a szerk.) mondta erről az egész hétvégéről, hogy olyan volt, mint egy fényterápia, és ezt én is nagyon osztom.

 

 

Tibit (Vangel Tibor, dob – a szerk.) nem láttam, hiszen ő már nagyon régóta Walesben él; Tamást (Kocsis Tamás, gitár – a szerk.) talán egyszer; Viktorral többször összefutottam, és volt egy közös munkánk; és követtem az angol nyelvű Sexepilt is. Jelentős szünettel ugyan, de 30 éve ismerem őket. Nagyon érdekes fiúk, ahogy én látom, nincs az a kényszer bennük, hogy állandóan legyen valami produkció, de a zenében élnek. Az hogy, újra együtt játszunk majd a hajón, kockázatos vállalkozás; kockázatosabb, mint egy praktizáló zenekar esetében. Nem egy stresszmentes övezet, de olyan sok benne az öröm és a boldogság, hogy egyáltalán nem vágom fel hosszában az ereimet az idegességtől.

 

 

Ez egy jól hangzó, vicces elszólás, de hogy mekkora társadalmi igény mutatkozik rá, az majd kiderül a hajón. Nyilván egy rakás embernek jót fog tenni, a zenekarnak már így is jót tett. A mindszentkállai hétvégén látszott, hogy ülnek a dalok, ami egyrészt jó, hiszen ezek szerint valami maradandót alkottunk, másrészt meg nem jó, mert ez azt jelenti: még nem vagyunk túl ezeken a dolgokon. Jobb lenne, ha a témáink már aktualitásukat vesztették volna.

 

 

A 80-as évek Magyarországában a filmek, a zene, az irodalom és a képzőművészetek világa bekerültek egy közös mederbe, és ettől működött. Egy egyáltalán nem szabad országban egy szabad létformát teremtettünk meg magunknak azzal, hogy eszünkbe sem jutott betagozódni. Fel sem merült, hogy részt vegyünk az akkori hivatalos életben. Nem gondolkodtunk a nyugdíjas éveken, vagy azon, miből fogunk megélni; nem gondoltam arra, hogy megérem a 30. életévemet, minden az ellenkező irányba mutatott. Ma egy teljesen más világban élünk, mindenki a puszta létéért harcol, és én végtelenül sajnálom, h ebből az egész szürke komcsi wirtschaftból egy végtelenül szürke pénzuralmi világ lett. A franc se verette volna magát a rendőrökkel, ha akkor tudom, hogy ez lesz. Azt hiszem, szörnyű emlékű Torgyán Józsefhez köthető az elmúlt 30 év legzseniálisabb rock and roll szövege, aki azt mondta: „elmentek a tankok, megjöttek a bankok”. Hát, ezért kár volt. Ezért hasonló az érzés, és hasonlóan dühös lennék, ha közben nem telt volna el az idő, és nem lennék kicsit talán bölcsebb, vagy kevésbé lobbanékony – persze egyik sem igaz teljesen. Ebben, mondjuk, közrejátszott egy súlyos betegség, hogy majdnem meghaltam, de közhelyesen csak azt tudom mondani, hogy idővel meglátja az ember, hogy miért érdemes aggódni, vagy dühöngeni.

 

 

Rengeteg tehetséges zenekar van, de valahogy mindenki elvan a saját világában, a saját szóvicceivel, értékes soraival, és nem mászunk bele abba, ami körülveszi az országot, Európát, a világot. Iszonyú jó szövegeket írnak; Beck Zoli, Lovasi András vagy Kiss Tibi, egészen zseniális rock költők, és nem is kifejezetten tőlük várom el, hogy a kényes témákat kapargassák, csak az a szegmens nekem hiányzik, ami egykor a punk vagy az underground zenekarok világa volt. Nem egy jó kép megírása, vagy egy remek rím, hanem, mondjuk egy olyan dal, ami reflektál arra, hogy Magyarországon 4 millió ember él a létminimum alatt, vagy arra, hogy kiszipolyoztuk a Földet. Nekem hiányzik egy zenei, alkotói szegmens, ami ellene megy a pénzhatalomnak, a mérhetetlen szegénységről is szól, az agresszióról, a hisztériáról, arról, ami itt van körülöttünk. Tízezer gazdag megtölti a kocsmateraszokat minden este, a többi meg arra gondol, hogy mi lesz holnap.

 

 

Ha nagyon akartam volna, gondolom, megtalálhattam volna a lehetőséget a színpadi visszatérésre, de nem erőltettem. Nem volt számomra olyan inspiráló pillanat. Minden dolgommal így vagyok; nagyon elegánsan tudok kilépni valamiből, mielőtt még projektszerűvé válna. Sokszor engedtem el úgy produkciókat, hogy egy lépést sem tettem, hogy megvalósuljanak. Egyébként, az írás is rock and roll - a hozzá tartozó életforma tekintetében is -, csak más keretek között. De ugyanaz a veteményesben tötyörögni. Minden rock and roll. Azt mondják a buddhisták, hogy elég a gondolat is.

 

 

Fotó: Major László