Magyarországon nincs társadalmi önrendelkezés, valódi civil bázis és kritikus attitűd? A Krétakör illumiNation elnevezésű projektje azt próbálta bebizonyítani, hogy a magyar demokrácia válsága az egymásról és a világról alkotott meggyőződéseink szűklátókörűségéből, az unásig hangoztatott szekértábor-elméletek kényelmes elfogadásából fakad. A Berlini Biennálén rendezett politikai szocio-reality-n jártunk.
2012. május 13. 18:20
p
0
0
27
Mentés
Terján Nóra
Mi a nemzet? Miért kell minduntalan definiálni, kiplakátolni, sőt: intézményeket átnevezni a szilárd(abb) közös nemzettudat reményében? Egyesek miért tagadják, miért nem vesznek róla tudomást, miért legyintenek saját nemzeti identitásukra; mások pedig miért csinálnak ügyet abból, ha valaki nem úgy definiálja a nemzet fogalmát, ahogyan azt ők teszik? Ügy-e ez egyáltalán, amin vitatkozni kell? Elkísértük a Krétakört Berlinbe.
11:40, a buszon kettővel előrébb ülő hvg-s fronton előkerül a vekni kenyér, bicska, szalonna és a kolbász. „Visszafelé veszünk vágódeszkát!” – így Tóta W. Árpád. Az átható kolbásszag beteríti a buszt. Hogyha valami, akkor ez például nemzeti, szerencsére a lilahagyma otthon maradt. Már jócskán elmúlt dél, Prága még mindig sehol.
Magyarországon a nemzeti identitás kérdésére szélsőséges válaszokat kapunk, melyek az esetek többségében komoly indulatokat váltanak ki. Nálunk a nemzeti indentitás kifejezése politikai kérdés. A teljes közöny és Illyés Gyula „magyar az, akinek fáj Trianon” frázisa közötti végletek szellemében aztán könnyű szívvel lehet lebolsevikozni, fasisztázni, libsizni, idegenszívűzni, nácizni stb. a másikat, ha a véleménykifejtés „nem a megfelelő közegben” történt. Egyáltalán mi a megfelelő közeg? Aki nem „mélymagyar”, az rossz magyar?
Mindennapjainkat meghatározza a folyamatos öndefiniálás. Márkázzuk magunkat a közösségi oldalakon, hogy érdekesebbnek tűnjünk, szlogenek mögé bújunk, megalkotunk egy megfelelőnek vélt képet, hogy a közösség befogadjon minket. Legyen ez a közeg egy hipszter blogközösség, egy gimnáziumi focicsapat, egy együttes rajongótábora vagy akár egy szélsőjobboldali motoros klub. Mert a nagymagyarországos bőrszütyő ugyanúgy csupán egy termék, mint a Justin Bieber-póló. Ám ebben a nagy helyezkedésben, determinált elvekhez való alkalmazkodásban kicsit elvesztünk: beleültünk a kézenfekvő szekértábor-elméletek diktálta, ám részben fals, felülről generált valóságba. Saját nemzeti identitásunk kérdésében az önvizsgálat/elfogadás helyett hajlamosak vagyunk bedőlni az egybites politikai vezérelveknek és magunk is kirekesztővé válunk. Hadd' határozza meg mindenki magának, hogy neki személyesen mit jelent a nemzet, ne pedig a Simicska Lajos.
Valaki egyszer azt mondta: ha még egyszer le merem írni azt, hogy társadalmi párbeszéd, többé nem áll velem szóba; de ettől még igaz: a Krétakör már jó ideje nem csak a színház egyirányú, színpad-közönség nyelvén próbál kommunikálni. Régen sem tartoztak az utcán meztelenül vaslétrára állva ordibáló performanszokat bemutató alternatív társulatok közé, de a Krízis trilógiával, valamint a Gubanccal határozottan áteveztek a drámapedagógia, az interaktív, közösségi játékok és a kétirányú kommunikáció vizeire.
A Gulyás Márton és Fancsikai Péter által levezényelt illumiNation projekt pályázatát még március elején hirdette meg a Krétakör a nemzeti identitás témakörében, többek között a Mandineren. A pályázóknak egy kívánatos nemzeti identitás fogalmát kellett meghatározniuk, valamint egy programot javasolniuk, amely ezt az identitást erősítheti. A beérkezett 18 pályamű közül végül hatot választottak ki, ezek kaptak lehetőséget a bemutatkozásra a Biennálén és szállhattak versenybe az 5000 eurós fődíjért, amiből a győztes megvalósíthatja elképzeléseit.
Az alapvetően akcionista megközelítéseket előnyben részesítő berlini művészeti seregszemlén a szervezők egy olyan dramatizált politikai fórumot szerettek volna megvalósítani, amelyben a különböző világnézetek, meggyőződések képviselői először megmutatkoznak a nyilvánosság előtt, majd ezt követően egy irányított játék, moderált vitafórum keretében kapcsolatba lépnek egymással. A gyakorlatban ez két napot és kétszer öt és fél órás vitát-prezentációt-megoldandó feladatokat jelentett. A hat csoportot először a magyar zsűri értékelte, ám a végső döntés a német zsűri kezében volt.
A felkért magyar bírák névsora: Mészáros Imre, a Gój Motoros Egyesület elnöke; Juhász Péter, a TASZ tagja és a Milla alapítója; Forgács Marietta, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal foglalkoztatás-szervező menedzsere, aki cigányként képviselte Magyarországot; Udvarhelyi Tessza, a Város Mindenkié hajléktalan érdekvédelmi csoport tagja, Gerényi Gábor Index-alapító, médiavállalkozó; L. Ritók Nóra, egy hátrányos helyzetű családok megsegítésén dolgozó civil szervezet, az Igazgyöngy vezetője; valamint Dinók Henriett, a Romaversitas Alapítvány munkatársa. Velük szemben ült a német zsűri, akiket periferikus német társadalmi csoportok tagjaiból hívtak meg: közmunkás németországi fiatalokat kellett a magyar zsűrinek meggyőznie.
A program a szocreál Theaterdiscounter nehézkes szocreál épületében indult egy riportfilmmel, amelyben hazai közszereplők próbálták meg definiálni, mi a magyar: TGM-től Schöpflin Györgyön át Novák Elődig és Dopemanig; Daróczi Ágnestől és Gyurcsány Ferenctől Ablonczy Bálinton át Karácsony Gergelyig és Feldmájer Péterig terjedt a lista. A filmet követő vita után bemutatkozott a hat pályázat: volt, egyesek egy társadalmi réteget vagy szűkebb csoportot, mások mindenkit igyekeztek megszólítani. Elsőként az Ycon csoport vázolta régi fényképekkel és történetekkel játszó elképzelését, amelyben a gyerekek saját családjukból, felmenőik közül választhatnak egy hőst, majd a Brunszvik Teréz Társaság – egy berlini magyar egyesület – vázolta tervét, melyben a kint élő magyarok gyerekeire fókuszálva derítenék ki workshopok segítségével, hogyan látják a nemzeti identitás kérdését.
A Zöld Pók Alapítvány„Mi vagyunk az új undokak” elnevezésű toleranciaprogramja arra a sztereotípiára épült, hogy a „magyar gyűlölködő nemzet”, az utálkozás, anyázás (mely nem egyenlő a gyűlöletbeszéddel) az önazonosság része, melyet elnyomunk magunkban. Papp Rékáék szerint a hallgatás spiráljából kitörve ugyanúgy egymásra találhatnánk, mint ahogy annak idején a fekete polgárjogi és a meleg méltóság mozgalmak tették. A Zöld Pók szerint két oldala van a görbe tükörnek: ha elfogadjuk hevesen vitatkozó természetünket, könnyebben eljutunk a gyűlölködéstől való mentességhez.
A „Jó kedvvel, bőséggel” börtönprojekt a fogvatartottak nemzeti identitásának megfogalmazását, illetve újradefiniálását segítené elő. A csapat szerint ez azért nagyon fontos, mert a börtön ideális talaj egy ilyen természetű program megvalósítására, hiszen leképezi a társadalmi folyamatokat. A nemzeti identitás pedig nem épülhet a veszteségre – egy elítélt elvesztett korábbi életére, vagy akár Trianonra. A Küma fiatal egyetemistákból álló csapata a hozzájuk hasonlóan külföldön tanuló magyar diákok hazatérési hajlandóságát segítené azzal, hogy az útjukat egyengetné. Az utolsó pályázó, a Közös Halmaz a nemzeti traumák feldolgozására álmodott egyfajta köztéri vándorkiállítást: a közönyt, félelmet és elszigetelődést szembenézéssel orvosolnák.
A zsűrizés a gyakorlatban nem ment zökkenőmentesen, ugyanis az első nap a nagyszámú német döntéshozók kevéssé tudtak azonosulni a magyar problémákkal és a figyelmük is lanyhult, ám a második körre szerencsére csak azok maradtak a vitára, akiket valóban érdekelt a projekt. Érdekes volt látni, hogy az alacsony szociális helyzetben lévő németországi fiatalok nem is értették, hogy mi, magyarok, mit vekengünk ennyit a magyarság kérdéskörén.A nemzeti retorikai témákhoz képest viszont feltűnően intenzívebben tudtak kapcsolódni a szociális kérdésekhez, és aktívan vettek részt a vitákban. Érthető módon nagyobb krízisnek élik meg az egzisztenciális válságot a nemzetinél.
Csütörtökre végül négy pályázat jutott tovább: a Közös Halmaz, az Ycon, a Zöld Pók és a Küma. A második nap programja Örkény Antal szociológus professzor az elmúlt két évtized demokratikus deficitjét taglaló előadásával kezdődött, majd a cigányság és a hajléktalan emberek helyzete került a viták fókuszába, miközben a négy versenyben maradt csapat feladatokat kapott. Örkény szerint a magyar társadalomban elmaradt valami lelki értelemben, méghozzá az, hogy magunkénak érezzük a nemzeti identitást.
Mindennek van múltja, ha pedig nincs, akkor teremteni kell – jelentette ki a professzor, aki szerint a felülről létrehozott rendszerek által képzett identitásvákuum a társadalmat sémákba szorítja, erre pedig szerinte jó példa az alaptörvény preambuluma, amely egy elképzelt társadalomhoz szól és a múltba tekint vissza. A zsűri parázs vitáit a csapatok újabb prezentációi tagolták: először arról kellett beszámolniuk három percben, hogy projektjük mivel tudna segíteni a demokratikus deficiten, később pedig a Biennálén vendégeskedő, Berlinben színházi tanulmányokat folytató bécsi iskola nemzetközi diákjait kellett úgy felkészíteniük, hogy úgy tudják őket képviselni, mintha diplomaták lennének.
A hatórás blokk végén a Külföldön Tanuló Magyar Egyetemisták Szövetségének csapata nyerte végül az 5000 eurós fődíjat, amely összeget ennek a valóban támogatásra érdemes ügynek, a külhonban tanuló magyar diákok hazatérésének és integrálódásának elősegítésére fordíthatnak. Elmondták: először egy honlapot terveznek, aztán pedig hazai gimnáziumokban szeretnék felmérni az igényeket, valamint tájékoztatni a diákokat külföldi lehetőségeikről és segítséget nyújtani a további boldogulásban.
Az illumiNation valójában a közös gondolkodást serkentő eseményként értelmezhető. Nincs szükség az idealizmusra, az elérhetetlen utópiák kergetésére, melyekben Novák Előd Tamás Gáspár Miklóssal kézenfogva elültet egy fát, miközben felváltva szól a Kárpátia és Dopeman. Nem kell egyetérteni, de le kell tudni ülni egy asztalhoz. Mint ahogy a Zöld Pók csapatának zárszavában elhangzott: „A zsűritagok az előbb még itt ölték egymást, most meg kinn cigiznek együtt; mert ilyenek vagyunk és ez rendben van így”. Beszélgessünk többet.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Az új magatartásformák ugyanúgy terjednek, mint a járványok, és a 21. századra a túlzások vették át a főszerepet az emberi viselkedés alakításában; az ok az „egyharmados kisebbségek” és a „szuperterjesztők” felemelkedése – állítja önkritikus könyvében Malcolm Gladwell.
Az ESG, azaz a fenntartható szempontok szerinti teljesítmény javítása érdemben segíthet a tőkeköltségek csökkentésében, különösen részvénykibocsátásoknál, de az eredmények ágazatonként, vállalatmérettől és földrajzi helyzettől függően jelentősen eltérhetnek. A kérdés az, hogy elég-e egy jó ESG-értékelés ahhoz, hogy tartós pénzügyi előnyt teremtsen.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Szörényi Levente fedezte fel, egy nemzet ismerte meg, mégis otthon, a Gyimes-völgyben alapított családot. Antal Tibor ragaszkodik az értékeihez és az otthonához. Interjúnk.
Az EB Magyarországi Képviselete azt írta, az uniós bíróság ítéletének tartalmával a magyar sajtóban és közéletben számos félreértés és tévhit terjedt el.
p
1
19
29
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 27 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Atisz
2012. május 14. 10:22
Szerintem pedig az összes pénzt amibe ez a szar került, fel kellett volna ajánlani egy erdélyi magyar iskolának, vagy cigány gyerekek oktatására, akit pedig érdekel, hogy mi a magyar, jöjjön el ide Magyarországra és győződjön meg maga.
Aki meg rögöhni, meg a saját agyát stimulálni akarja, olvasson Heller Ágnestől, Imre Kertésztől és Konrád Györgytől.
Fikázás, hányás és értetlenkedés. A Mandi b. közönsége ismét nem cáfolt rá önmagára.
Krétakör hajrá!
Elég rég követem a munkásságukat, sok szépet kaptam tőlük az évek alatt. A sok buta kis gyűlölködőn csak kacagni tudok. Mennyivel szegényebbek nálam!
Kedvas Mandíner!
Csak előre az Indexelüsés fényes útján!
Akinek a magyar nemzeti érzés (közösségi összetartozás érzése) kapcsán leírt cikkében az egyik negatív véglet, hogy van akinek fáj Trianon, az inkább ne foglakozzon ilyesmivel hanem járjon romkocsmákba, és hajkurásszon bölcsész szakos lányokat.
Még jó, hogy a cikkben kapunk a jövőre vonatkozó eligazítást is, hogy igazándiból kár foglakozni a közösségi kérdésekkel, mert úgy is csak a pénz számít:
"Érdekes volt látni, hogy az alacsony szociális helyzetben lévő németországi fiatalok nem is értették, hogy mi, magyarok, mit vekengünk ennyit a magyarság kérdéskörén.A nemzeti retorikai témákhoz képest viszont feltűnően intenzívebben tudtak kapcsolódni a szociális kérdésekhez, és aktívan vettek részt a vitákban."
És szerencsére a magyar nemzet közössége által összeadott pénz is "jó helyre" került:
"A hatórás blokk végén a Külföldön Tanuló Magyar Egyetemisták Szövetségének csapata nyerte végül az 5000 eurós fődíjat, amely összeget ennek a valóban támogatásra érdemes ügynek, a külhonban tanuló magyar diákok hazatérésének és integrálódásának elősegítésére fordíthatnak. Elmondták: először egy honlapot terveznek, aztán pedig hazai gimnáziumokban szeretnék felmérni az igényeket, valamint tájékoztatni a diákokat külföldi lehetőségeikről és segítséget nyújtani a további boldogulásban."
Ezek sem épp eszüek, mert aki a nemzettudatot összehasonlítja a néger egyenjogúsággal, vagy a melegmozgalmi jogokkal, az minden, csak nem épp eszű. Minden kritikai él nélkül: hogyan lehet részérdekeket azonosítani az egésszel?
