Isten köpenye szegélye

„Tíz évvel ezelőtt kiadott könyvében a nonfiguratív festészetről írja, hogy az Ön számára a geometrizálás nem járható út, az a szakralitás vége. Ennek alapján miben látja a szakralitás lényegét a festészetben?

Geometrizálás: tévedtem, persze az is lehet jó. Konok Tamás. Az ember az egyetlen gép, amibe rosszat betáplálva is lehet az output jó.
Szakralitás: Pilinszky azt mondja, szakrális művészet = tautológia (szóismétlés). Szerintem a jó mű egy villám fényénél megmutatja Isten köpenye szegélyét. Ez a dolga.

Milyen lelkiállapot szükséges az alkotáshoz? Szokott-e imádkozni „munka” előtt? Lehet-e a festést is egyfajta lelki gyakorlatként értelmezni? Másképpen: reprezentáció vagy prezentáció az Ön számára a festmény?

05:40-től 06:40-ig imádkozom, futás, uszoda, festeni 10:30-körül kezdek. Lelkiállapotom ilyenkor - tizenöt éve - szilvalekváros müzli utáni lelkiállapot. Amúgy hívő katolikus módra mosok fogat, és kerékpározom. Bár azt már egyre ritkábban. A festés nálam leginkább testi gyakorlat. Fáradékony vagyok. Ilyenkor egyetlen feladatom az okker mellé megfelelő szürkét találni. Nem szeretik ezt hallani az emberek, festéskor nincsenek ennél emeletesebb gondolataim. Illetlenség, de nem látom a képet öt percre előre. Az úgy összejön.

Mikor érzi szükségesnek egy kép megsemmisítését? Milyen kapcsolatban van ez az életműve alakításával?

Ha az ember leéget egy rántottát, mit csinál vele. Nem akarnék szellemi környezetszennyezést hagyni a Kedves Utókorra. Sok a selejtem. Tavaly évvégi adat: eddig megfestett 1960 képemből 944-et dobtam ki. Ehhez (farostlemezre dolgozom) egy kis szovjet kőrfűrészt használok.”