Alkonyi: Az embernek szüksége van arra, hogy legyen földje

Ez itt Alkonyi Lászlóval készített interjúnk második része. Az első részt, melyben Alkonyi László többek közt a Borbarátról, Tokaj-Hegyalja elszalasztott lehetőségeiről és legnagyobb gondjairól beszél, itt olvashatja.

*

Tokajban hagyományosan szűkebb a fajtaválaszték, mint a többi hazai borvidéken – sőt, gyakorlatilag csak a furmintot, a hárslevelűt és a muskotályt látni belőle. Szűkítenéd vagy bővítenéd a hegyaljai fajtakört?

A furminttal nagyon elfogult vagyok, mert szerintem csodálatos fajta, és tökéletes arra, hogy a termőhely nagyságát megmutassa. Remek adottságai vannak. Szereti a kövesebb, ásványosabb talajokat, jobban bírja a szárazságot. Mindene megvan, csak nem tudjuk még pontosan, hogyan fogjuk nyereségesen használni. Él bennem a kétség, hogy vajon alkalmas-e a furmint arra, hogy 3-4 kilós terheléssel is jól iható, kellemes bort készítsünk belőle. Vagyis nem tudom azt, hogy a gyengébb területeken lehet-e rentábilis bort készíteni furminttal.

A pakliban az is benne van, hogy bár a világ egyik legjobb fajtája a furmint, egyúttal tökéletesen alkalmas arra, hogy gazdaságilag tönkremenjünk. Szerintem olyan rendszerre van szükségünk, amiben a furmint elsődlegessége megmarad, de olyan gazdasági megoldásokat is kínál, ami javít a jövedelmezőségen. Elképzelésem szerint az volna ideális, hogy ha egyszer a fajtakérdést össze lehetne kötni a klasszifikációval: első osztályban például csak furmintot lehessen termeszteni. A másodosztályú dűlőkön legyen mód más hagyományos fajtákkal foglalkozni, és a harmadikban pedig legyen nagyobb felhozatal, amivel kísérletezünk. 

Akár vöröset is?

Akár azt is. Tulajdonképpen ez egy kicsit segíthet abban, hogy tisztuljon a klasszifikáció, mivel bizonyos előnyöket kapnak a másod-, és harmadosztályú dűlők az első osztállyal szemben. Hogy ez tényleg jó-e, nem tudom, de talán megoldás lehet. Mindössze egy lehetőséget fogalmaztam meg. Az viszont már most látszik, hogy maga a Tokaji-hegyet külön kell kezelni a borvidék fő tömbjétől. Ott biztos, hogy az első osztályban is meg kell hagyni illatosabb fajtákat, mert az egy löszös talajú terület. A Tokaji-hegy olyan Hegyalján belül, mint Chablis Burgundián belül.

*

Miért pont Mádot választottad arra, hogy letelepedj Hegyalján?

Valószínűleg azt ismertem a legjobban. Ott volt a legtöbb palackozó borászat, ott volt az innováció csúcsa. Nagyon megszerettem az épületeit, a dűlőit. Az más kérdés, hogy ahogy jobban megismertem a borvidéket, kialakultak új szerelmek. Erdőbényét nagyon szeretem. Tállya mindig nagyon vonzó volt, bár a bányákra a hegyoldalban mindig haragudtam. Sárospatak mellett Tállya építészetileg talán a legszebb. Én viszont már elköteleződtem Mád mellett – de nem mint boríró, hanem mint lakos. Tokaj városa is egy kis ékszerdoboz.

Miért kezdtél el szőlőt művelni és bort készíteni?

Az túlzás, hogy bort készíteni. Egyszer már csináltam bort. Az nem úgy van, hogy az ember beköltözik egy vidékre, amit szeret, és megelégszik azzal, hogy tart két tyúkot az udvaron. Ennél többet jelent helyivé válni. Szerintem az embernek természetszerűen szüksége van arra, hogy legyen földje. Nem akartam pesti nyugdíjas lenni, szükségem van az értelmes munkára, a nagyvárosban nem találom – legalább is, egyelőre.

Felerészben fővárosi lakótelepen lakom. Olykor látok idős embereket, akikről lerí, hogy gyermekeik felhozták őket Pestre, mert meghalt a férjük, vagy feleségük. Múltkor egy ilyen idős úr metszegette a fákat a parkban: valószínűleg látott rajtuk valamit, ami kárukra volt. Az öreget nem kötötték le a négy fal között zúgó médiumok. Nézegették is őt az emberek, hogy valami biztosan nem stimmel nála. Pedig ő volt legegészségesebb szellem mindannyiunk között.

Visszatérve: kíváncsi voltam. Egy dolog ugyanis írni valamiről, és más ezt kipróbálni. Lehet-e kén nélkül bort készíteni? Lehet-e permetezés nélkül szőlőt művelni? Milyen munka ez? Mit jelent, amikor 500 tőkét megmetszel egy nap, és utána úgy sajog a kezed, hogy nem tudsz aludni? Ilyenek foglalkoztattak és foglalkoztatnak ma is.

Milyen bort készítettél?

Hát, nekem ízlik.

De milyen fajtából?

Sárgamuskotály. Amit egyébként nem nagyon szeretek. A sárgamuskotály maga a hisztérika. Bár ezt is meg lehet szeretni, ha figyelsz rá és foglalkozol vele. 

*

A 2009-es dűlőklasszifikációval kapcsolatban volt egy vitád a szintén mádi Szepsy Istvánnal. Mi volt a konfliktus forrása?

Ezt máig nem tudom megfogalmazni, mert semmi olyat nem tettem, ami ne lett volna szakmailag teljesen jól alátámasztható. A múlt keresése nyilván gazdasági érdekeket is sértett, a múltat azonban nem lehet félretenni. Vitatkozni persze lehet róla, és kell is. Ennek vannak elegáns és kevésbé elegáns formái is.

Szerintem azzal is meg kell tanulni együtt élni, hogy a legjobb szándékot, a legjobb javaslatokat is követhet értetlenség és harag. A klasszifikáció jelentőségét akkor fogják általánosan felismerni, ha már létezik. A legjobb példa erre az volt, amikor a Borbarát egyik utolsó számában Márkus György készített egy interjút Eric Rousseau-val. Megkérdezte a kollégám, nem zavarja-e, hogy van egy Clos St-Jacques nevű premier cru-je, amiről mindenki tudja, hogy grand cru. Erre Rousseau úgy válaszolt: miért zavarná, neki bőven elég, hogy van egy olyan premier cru-je, amiről mindenki tudja, hogy grand cru. Ez csak egy működő rendszerben tapasztalható meg. A Master of Wine-hallgatóknak azért kell megtanulniuk a harmincnégy burgundi grand crut, mert Burgundiában ki tudták mondani, hogy nekünk van 34 grand cru-nk. Tokaj ezt még nem mondta ki. Hibásan, nem hibásan, egyelőre túl keveset mondtunk ki. 

A fogyasztók között is végbe kell mennie egy szemléletváltásnak. A nagy többségnek Tokaj ma mintha egyáltalán nem tűnne fontosnak. Vagy azt mondják, hogy az aszúk és természetes édes borok árai miatt elérhetetlen Hegyalja, vagy a boltok alsó polcain található borok minőségére hivatkoznak. Hogyan változtatnád meg ezt a szemléletet?

Én inkább azt a szemléletet változtatnám meg először, hogy Tokaj-Hegyalja egy gazdag borvidék, ahol nem borászatok vannak, hanem olyan pénztárgépek, amin megnyomnak egy gombot, és ömlik kifelé a pénz. De hát a legtöbben el sem mennek oda. Azt mondják, ismerik a Himnuszból, de ha megkérdezed, hogy járt-e ott, a válasza nem. Én ezt érzem problémának.

Erre próbáltam azt javasolni, hogy csináljuk meg a Rákóczi-utat rendesen, de úgy, hogy minden hazai iskola és osztály végigjárja. Kezdődjön Szerencsen és Borsiban érjen véget. Menjenek el a gyerekek különböző, Rákócziakhoz kapcsolódó épületekhez. Minden iskolás kapjon egy oklevelet néhány fontos idézettel Rákóczi Önéletírásából. Ezeket az idézeteket a különböző helyszíneken egy-egy pecséttel hitelesítenék. Ha valaki végigjárta az utat, kapjanak a gyerekek egy díszes emléklapot, amiben az áll: gratulálok, te is Rákóczi Ferenc örököse vagy, őrizd az üzenetet és vidd tovább.

Ezzel visszakerülhetne a fiatal generációk tudatába Tokaj, mint kultúrtáj. Így nem kell megmagyarázni, hogy mi is Hegyalja valójában, hanem valódi érzelmi kötődés alakulhatna ki. Természetesen élne az emberekben az igény, hogy évente legalább egyszer visszamenjenek Hegyaljára, mert ez az ő múltjuk, örökségük. Ezt most el kellene kezdeni az általános iskolásokkal, hogy majd húsz év múlva valódi hatása legyen. Ezzel ma nem nagyon foglalkoznak, pedig sok időt veszítünk. Nem egyéves, hanem hosszú távú megoldásokra van szükség.

*

A magyar borvidékek közül melyik szerinted a legígéretesebb?

A Balaton-felvidékkel és Somlóval kapcsolatban elfogult vagyok. Adottságokban, egyediségben különlegesek. A kérdés itt is az, hogy a turizmussal mit lehetne kezdeni, és hogyan lehetne visszatelepíteni, élettel telíteni a falvakat, művelés alá venni a dűlőket. Jól emlékszem gyermekkoromra, amikor nyaralni mentünk a Balaton-felvidékre, ahol cserzett arcú öregemberek éltek, fehér ingükben vasárnap templomba mentek, hétköznap pedig dolgozni. Ők mára eltűntek, nem alakultak át sikeres borászokká. 

A magyar vörösboros vidékekről mi a véleményed? Mennyire túlértékeltek vagy a helyükön kezeljük őket? Kezdjük Szekszárddal.

Szekszárdot nagyon szeretem. A sok-sok völgyével, illataival, tavaszával, őszével. Bájos borvidék. Mint azt az utóbbi könyvemben leírtam: szerintem Szekszárd akkor lenne fantasztikus, ha mindenhol kadarkát telepítenének, mert a kadarka alapján klasszifikálni lehetne a völgyeket, területeket, és egy kedves, illatos, örömökkel teli borvidék jönne létre. Jó lett volna, ha kihagyja azt a 10 évet a történelméből, amikor Villányt akarta déliességben legyőzni. A magyar vörösbornak en bloc a legnagyobb problémája az, hogy mi állandóan déliesek akarunk lenni. Pedig Villányt leszámítva, Eger és Sopron egyáltalán nem délies borvidékek.

Mi a helyzet Egerrel?

Eger egy burgundi típusú borvidék lehetne, de szerintem hiány van alkotó emberben, közösségben. Vannak ugyan néhányan, de csak kevesen. Mindig azt gondolják, hogy minél jobb adottságú egy borvidék, annál kisebb tudásra van szükség a sikerhez. Eddig a fordítottja az igaz: különleges adottságokból csak különleges szellemek tudják kibontani a nagyságot. Eger szerintem ilyen, ott is a társadalomnak kell felépítenie a kultúrát, és önmagukkal kell egyensúlyba kerülniük. Én az egriek új fehérborát, az Egri Csillagot sem értem, pedig láthatóan büszkék rá az borászok. De a bikavér sincs rendben. 

Az Egri Csillag nekem inkább marketingfogásnak tűnik, mint valami óriási dolog ígéretének.

Egerben az utóbbi időben – bár, lehet, csak én nem figyelem eléggé – nem vettem észre azt a kitörési pontot, amire közösségi szinten érdemes nagy marketinget építeni. Nem tudom találkoztál-e azzal az érzéssel, amikor az ember elkezd bedolgozni egy borvidéket, és már be tudja sorolni az ottani borokat. Ismeri az egy-két csillagos bort, ami nem hamis és nem mérgező, de nem igazából élvezetes. Ismeri a háromcsillagost, ami korrekt, nincsenek nagy erényei, nincsenek nagy hibái. Van négycsillagos bor is, amiben már olyan koncentráció és olyan egyensúly van, ami már nem mindennapi. És akkor jön a következő szint: az ötcsillagos, ami túlmutat az általánosom. Csakhogy ezt nem lehet mihez mérten megfogalmazni, mert egyszerűen nincs mögötte olyan kultúra, ami ki tudná jelölni az irányokat. 

Villányban hogyan adsz öt csillagot, mikor egyszerre készítenek pinot noirt és syrah-t? Az egyik ilyen, és ezért jó, a másik pedig amolyan, és attól jó. Akkor most mitől a kiemelkedő ott egy bor? Olyan nincs, hogy minden. Egyébként nagyon fontos, hogy Villányban elindultak a cabernet franc irányában. Hatalmas lépés, nagyon örülök, mert szerintem jó irányba mennek. Egerben viszont mit keres a cabernet, és miért várják el egy bírálótól, hogy hiteles véleményt adjon?

Mivel foglalkozzanak akkor az egriek? 

Ha én ott borászkodnék, nem foglalkoznék csersavtermelő fajtákkal, hanem inkább olyan dűlőborokat készítenék, amelyek gyönyörű savstrukturát adnak. Ha jól emlékszem, ellentmondásokat tükröz az egri bikavér szabályzata is: van a bikavér, van a superior bikavér, és van az áztatás. A superiornál tovább kell áztatni, mint a simánál. Értelmezésem szerint ez azt jelenti, hogy egy savstruktúrára és csersavstruktúrára épülő borvidéken a minőség emelkedését a növekedő csersavtartalommal kötik össze. Holott az én fejemben nem ez Eger karaktere. Lehet, hogy rosszul emlékszem, lehet, hogy megváltoztatták a szabályzatot, s lehet, hogy én nem értek valamit az egészből. Nekem azonban nem áll össze a kép, és szerintem ebből a kiindulópontból nem lehet sikeresen Egert építeni. 

Mi a helyzet Villánnyal?

Villány egy rendes baranyai borvidék. Rajtam kívül a családban mindenki ebben a megyében született. Nagyon szeretem a déli embereket, az életörömükből a zempléniek is tanulhatnának. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk a Borbaráttal egy kicsit harcosabbak lenni Villánnyal kapcsolatban. Nagyon sok energiát elvett, amikor rendszeresen meg kellett védeni, hogy a Borbarát miért csak három csillagot adott a villányi vörösök többségének. Azok nem voltak világklasszis borok. Lehetett volna egy-két eredményt elérni annak érdekében, hogy a fajtakört szűkítsük egy kicsit. 

Persze valószínűleg jó, hogy van választék, és végig lehet kóstolni a teljes európai kínálatot Villányban, de ez így szerintem nem elég izgalmas – a világ számára. Távolabbról nézve inkább úgy tűnik, hogy nem tudják eldönteni, hogy mit akarnak. A világ ötödik legjobb cabernet sauvignon-vidékének lenni? A világ huszadik legjobb pinot-termelő vidékének lenni? A nyolcvankettedik legjobb syrah-termelő vidékének lenni? Mint említettem, itt szerencsére vannak bíztató fejlemények.

Villánnyal a Borbarátnak nem volt szerencséje, bármit is próbáltunk lépni. Mindig azt mondtuk, hogy meg kell teremteni a borvidék identitását, különben középszerű borvidék lesz. Szerintem nem tévedtünk, de eredményt sem tudtunk elérni. 2001-ben írtam egy könyvben, amiben azt írtam le, hogy mi a különbség Tokaj és Villány között. Míg Tokajban az önmegvalósítás vezethet a pénzkeresethez, addig Villányban a pénzkereset az önmegvalósításhoz. És ez nem szórendi, hanem tartalmi különbség.

Mindenesetre én szurkolok Villánynak, mint ahogy Egernek és Szekszárdnak is. Sokkal jobban szeretem őket annál, minthogy hízelgéssel elaltassam egészséges életerejüket.

Az cikk szövegében szereplő első képen a mádi Úrágya-dűlő látható, a háttérben pedig a település. A másodikon a szerencsi Rákóczi-vár, amelynek környékét nemrég szépen rendbe tették. A harmadikon Villány városát és a Szársomlyó-hegyet láthatják légifelvételről.