Kormányhivatal: Kifogástalan Dörner pályázata

2012. január 09. 16:08

Nem talált formai kivetnivalót Dörner György pályázatában a főváros kormányhivatala, és a megbízott szerint törvényellenességről sincs szó. A szintén az LMP által támasztott szakmai kifogások vizsgálatára nem került sor.

2012. január 09. 16:08

Nem talált formai kivetnivalót Dörner György, az Új Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői igazgatójának pályázatában a főváros kormányhivatala. A Pesti Imre kormánymegbízott felhatalmazására vizsgálatot végző Haszonicsné dr. Ádám Mária kijelentette: Dörner kinevezése törvénybe sem ütközik.

Haszonicsné azt is közölte: a törvényhozó a pályázati eljárás elengedhetetlen feltételeként kizárólag azt szabályozza, hogy a szakmai bizottság véleményét a főpolgármester köteles kikérni és azt mérlegelni. Hozzátette: ez nem azonos az együttdöntési vagy egyetértési joggal. A NOL cikkében megjegyzi, a döntés meghozatalakor figyelembe veendő egyéb körülmények, így a fenntartói szakmapolitikai indokok, valamint a mérlegelési szempontok a törvényességi ellenőrzés keretében nem vizsgálhatóak.

Dörner György beadványát korábban az LMP szakmai és tartalmi szempontból is kifogásolta. A párt szerint a pályázati eljárást is megsértették, amikor Tarlós István olyan személy mellett döntött, akit a szakmai bizottság nem támogatott. A Budapest Fővárosi Kormányhivatal a szakmai kifogásokat hatáskör hiányában nem vizsgálta, „törvényességi észrevétel megtételét” pedig nem tartotta indokoltnak.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rózsaszín Párduc
2012. január 09. 22:40
Hajrá Dörner Gyuri! Teljes szívemből kívánok minden jót !Végre lesz egy normális szinház, én már alig várom! 18 éve voltam utoljára szinházban. A "nemzetibe" meg majd csak akkor megyek, ha egyszer /mint régen, méltóan a nevéhez/ magyar lesz, és nemzeti.
Válasz erre
4
2
HSL
2012. január 09. 20:45
formailag mióta kifogástalan EZ: http://vastagbor.blog.hu/2011/10/07/az_agymosas_egy_sajatos_formaja
Válasz erre
0
1
StG
2012. január 09. 19:27
Kérdés, hogy szakmailag kifogástalan pályázatokra igaz-e pl. hogy az együttműködő partnerekként megjelölt személyek/szervezetek valójában nem nyilvánították ki együttműködési szándékukat?
Válasz erre
1
0
peninsulavaldes
2012. január 09. 17:58
Hát ha a kormányhivatal azt mondja akkor kifogástalan is!
Válasz erre
5
4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!