Sikerrel zárt a 20. Művészetek Völgye

2010. augusztus 02. 09:39

Az elmúlt tíz napban megrendezett jubileumi Művészetek Völgye Fesztivál ismét nagy tömeget vonzott: a mintegy 1700 programon legalább 200 ezren vettek részt a 10 nap alatt. Ez óriási siker két év kihagyás után - avatott be Márta István fesztiváligazgató, aki most a szakminiszter 48 milliós támogatását várja.

2010. augusztus 02. 09:39

„Meglepő és egyben megnyugtató két év múltával a 200 ezres látogatói tömeg, s az igen gazdag programkínálatból is mindössze 16 maradt el” - mondta el Márta István fesztiváligazgató, aki szerint a vártnál sokkal izgalmasabb és érdekesebb lett a fesztivál. Négyezer előadóművész lépett fel a mintegy 1700 programon, és különösen nagy sikert hozott a Művészetek Hölgye, aza Palya Bea jelenléte, fellépései. A Muzsikás együttes, az Amadinda ütősegyüttes, a Muharay Színpad működése hatalmas sikernek bizonyult. Népszerűek voltak a debreceni és a beregszászi színház művészeinek a fellépései, a pulai színházsátor programjai, Öcsön a világzenei koncertek, Monostorapátiban pedig a rockelőadások i.

80 kiállítást nyitottak meg az esemény során. Leginkább a Néprajzi Múzeum kiállításainak volt nagy látogatottságuk, ahol cégkorsókat, céhládákat és cégéreket, valamint tokmányokat, vajköpülőket állítottak ki Kapolcson és Taliándörögdön. Vigántpetenden gyermekfoglalkozásokat, játszóházakat tartottak a múzeum munkatársai. 380 völgymunkás segítette a lebonyolítást, a völgyrádió 240 órát sugárzott, a Kultúrpart völgywebtévé pedig 10 órányi élő adást produkált Novák Péter vezetésével. Megjelent kétszer, 8-8 ezer példányban a Völgyfutár újság is. Az ökumenikus segélyszolgálat 500 ezer forintot gyűjtött össze az árvízkárosultak javára. Az igazgató várja a szakminiszter 48 milliós támogatását.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!