Nemzeti Vágta

2010. június 04. 11:26

Ha hihetünk az előrejelzéseknek, a hét végére kisüt a nap és végre beköszönt a nyár: irány a Hősök tere! Idén az 56-osok terén, a Széchenyi pályán is láthatunk versenyeket, lovas bemutatókat, az Országkonyhán pedig megkóstolhatjuk a vidék jellegzetes magyar ételeit.

2010. június 04. 11:26

A Nemzeti Vágta országimázs fesztivál 2008-ban valósult meg először. Az esemény középpontjában egy történelmi hangulatú lovasverseny áll, amelyre az indulók heteken, hónapokon át készülnek lovukkal, lovasukkal és azokkal a helyi jellegzetes tárgyakkal, étkekkel, hagyományokkal, amelyeket az Andrássy úton, a Vágta Korzón mutatnak be ország-világnak. A magyar városok és falvak ünnepét 2010-ben Széchenyi István emlékére rendezik.

Már tavasszal, a helyi előfutamokkal elkezdődik a Nemzeti Vágta, amelyre eddig nyolc település nevezett be. Sarkad, Baja, Bácsalmás, Bikal, Rádpuszta, Gyenesdiás, Győr és Kocsér helyben méretteti meg lovasait, a versenyek győztesei pedig elindulhatnak a budapesti Hősök terén, a június 5-6 közötti Nemzeti Vágtán.

A fesztivál középpontjában idén is a lovashagyományok bemutatói, a fergeteges huszárrohamok, a lovasparádék lenyűgöző látványvilága, valamint a települések bemutatkozását szolgáló Vágta Korzó áll majd. Idén az 56-osok terén, a Széchenyi pályán is láthatunk versenyeket, lovas bemutatókat, az Országkonyhán pedig megkóstolhatjuk a vidék jellegzetes magyar ételeit. A különleges összetételű homokpályán az ország településeinek lovai és lovasai vágtáznak egy gyönyörű vándordíjért, az 1840-es évekből való huszárszablyáért és a 20 milliós fődíjért.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyuszika
2010. június 06. 21:25
Már csak Stohl Buci hiányzott. Milyen szépen kéjelgett volna részegen, belőve.
Ricochet
2010. június 05. 06:53
Naivitás azt feltételezni, hogy ennyi pénzt veszni hagyna Geszti és csapata. A léről szól minden! Kit érdekel Trianon, az árvíz, vagy bármi más?! Még az időjárás is nekik dolgozik... Ha nincs kenyér, akkor meg még inkább kell a cirkusz.
==T==
2010. június 04. 20:32
Komolyan nincs annyi jó érzés a vágta szervezőiben, hogy egy ilyen helyzetben - árvíz - talán el kéne halasztani, vagy nem kéne megrendezni ezt a bohóckodást?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!