Az unió migrációs politikáját Georg Menz-cel, az Old Dominion University professzorával és az MCC vendégkutatójával elemeztük.
Több, mint egy évtized telt az egész Európát megrázó migrációs válság után, és az új migráció paktum ellenére a kontinens valószínűleg nem állna készen egy újabb válságra. Az unió migrációs politikáját Georg Menz-cel, az Old Dominion University professzorával és az MCC vendégkutatójával elemeztük.
A professzor elmondta: a 90-es évek végén harmonizálták az EU országai a bevándorlást. Azonban a probléma az, hogy az unióban jelentős különbségek vannak a bevándorlással kapcsolatban, mind a tapasztalat, mind pedig a hozzáállás szintjén.
„Vannak olyan országok, amelyek nem csupán méretük vagy gazdasági erejük tekintetében különböznek egymástól, hanem a bevándorlással kapcsolatos tapasztalataik tekintetében is. Vannak olyan országok, amelyek évtizedes tapasztalattal rendelkeznek a bevándorlás terén, és különböző időszakokban mindig viszonylag liberális politikát folytattak. Vannak más országok, amelyeknek nagyon-nagyon korlátozott tapasztalatuk van, és valódi érdeklődést tanúsítanak a bevándorlás iránt; és különösen ebben a régióban vannak olyan országok, amelyeknek gyakorlatilag nincs tapasztalatuk a bevándorlás terén, és többségükben nincs is szándékuk ezt a helyzetet megváltoztatni.” A professzor hozzátette: ezt a három csoportot nem könnyű egymás felé terelni.
Az EU igyekezett direktívákat adni, de soha nem tudott mit kezdeni az országok sokszínű hozzáállásával. A Bizottságról elmondta: hagyományosan liberális irányba húznak.
A tagállamok részéről egyébként is megfigyelhető egyfajta ellentmondásos hozzáállás. A tagállamok elvileg támogatják az uniós bevándorláspolitikát, de a részletek tekintetében már nem így van”
– mondta a professzor. A probléma az, hogy a közös bevándorlási politika azt jelenti, hogy egy ország vezetői átadják bizonyos kérdésekben a hatalmat az EU-nak, és ha egyszer átadtad nagyon nehéz visszaszerezni. S ilyen kérdéseken választásokat lehet bukni – magyarázta Georg Menz.
Egy évtized alatt az Európai Unió nem készült fel jobban egy potenciális migrációs válságra – jelentette ki.
„Már pusztán földrajzi okokból is Európa egyes részei – különösen a mediterrán országok – rendkívül kiszolgáltatottak az Észak-Afrikából, a Közel-Keletről, a Szub-Szaharából, és mostanában egyre inkább Dél-Ázsiából érkező illegális bevándorlási nyomásnak. A kérdés pedig mindig az volt, hogy hogyan lehet ezeket az országokat kártalanítani, illetve hogyan segíthetünk nekik a legális bevándorlás visszatartásában” – mondta George Menz.
Egy másik kihívás, hogy az EU Bizottság mindig nagyon technokrata módon képzelte el a migránsok és menekültek szétosztását Európában. Ezzel csak az a baj, hogy vannak országok, amelyek nem akarnak része lenni a „tehermegosztásnak.”
A migráció-ellenes érzések egyre növekednek Nyugat-Európában, de a középen levő pártok erre mégsem reagáltak, amely gyors eltűnésükhöz vezetett. Ezzel szemben azok a pártok, akik programjuk részévé tették a témát egyre népszerűbbek lettek. Georg Menz elmondta: a bal-közép pártok Nyugat-Európában belső megosztottsággal küzdöttek: „Egyrészt ott volt az internacionalista szárny, amely azt állította, hogy nagyon liberálisak. Másrészt pedig ott volt egy korlátozóbb, protekcionista szárny, amely baloldali szemszögből érvelve azt állította, hogy a nagymértékű bevándorlás problémákat fog okozni a munkaerőpiacokon” – mondta a professzor, hozzátéve, hogy a csatát a nemzetközi ág nyerte.
A jobb-közép nagyon konzervatív volt a bevándorlás kérdésében, majd egyre inkább elhagyta ezt a pozícióját.
Úgy gondolom, a jobboldali pártok azzal tudtak teret nyerni, hogy valóban kiaknázták azt a frusztrációt, miszerint ha egy centrista pártra szavaz az ember, akkor is liberális bevándorláspolitikát kap.
Emellett rengeteg szavazatot szereznek a frusztrált baloldali választóktól is, akik a munkásosztályhoz tartoznak, vagy legalábbis a társadalom alsó harmadába tartoznak. Munkásosztálybeli környékeken élnek. Látják, hogy a gyerekeik osztályai átalakulnak, ahol a saját gyermekeik kisebbségben vannak, hogy az anyanyelvük kisebbségi nyelvnek számít, és látják, hogy a kórházak is nehézségekkel küszködnek. Látják a bevándorló fiatalok rossz viselkedését a tömegközlekedésben, amelyre kénytelenek támaszkodni, mert nem engedhetik meg maguknak a saját autót” – magyarázta.
Ezzel szemben a jómódú környékeken – ahol a bevándorlók többsége asszimilálódott – az emberek nem érzik úgy, hogy a bevándorlás problémát jelentene.
Európa születési rátái folyamatosan csökkennek, és a politikusok gyakran használják ezt érvként a bevándorlás mellett. Georg Menz szerint ez nem oldja meg a problémát, mert valójában nem foglalkozik a mélyebb okokkal. „Már az 1970-es évek óta nagyon alacsony születési rátákkal szembesülünk, legalábbis Európa nagy részén, akkor kezdtek csökkenni. Egyáltalán nem gondolom, hogy a bevándorlás megoldás lenne, mert ez egy nagyon technokratikus világnézet” – mondta Menz.
A szakértő szerint a bevándorlás alapvetően megváltoztatja a népesség összetételét, és az igazi kérdés az, hogy egy adott ország képes-e asszimilálni az újonnan érkezőket. Az Egyesült Államoknak ez egyértelműen sikerült, Európának viszont kevésbé.
Ezenkívül a kulturális különbségek is komoly problémákat okoznak, mivel a statisztikák azt mutatják, hogy a bevándorlói közösségekben mind a férfiak, mind a nők körében magasabb a bűnözési arány.
A migrációval kapcsolatos viták során ritkán ismerik el, hogy Európán belül is jelentős törésvonalak léteznek: egy kelet-európai bevándorló nem válik németté vagy angollá pusztán azért, mert azokba az országokba költözik. A nemzeti identitás tehát továbbra is meghatározó tényező a kontinensen, és várhatóan ez így is marad.
Nagyon nehéz elképzelni egy olyan Európát, amely nem nemzetállamok halmaza, de a bevándorlás megváltoztatta azt, ahogyan a nemzetállamok jövőjét látjuk.
Úgy gondolom, az emberek lojalitása elsősorban és legfőképpen az adott államhoz, nemzetiségükhöz, nyelvükhöz és kultúrájukhoz kötődik” – mondta Menz.
„Egy globalizált világban élünk, ahol rengeteg lehetőség nyílik a nemzetközi cserékre, utazásokra és így tovább. Sőt, akár azt is mondhatnánk, hogy ezek az új technológiák némileg megkönnyítik az asszimiláció elkerülését, mivel sokkal könnyebb és olcsóbb kapcsolatot tartani a barátokkal és a családdal. Nézhetünk tévéműsorokat, hallgathatunk podcastokat otthonról, mindezt a saját anyanyelvünkön tehetjük. Így bizonyos értelemben nem vagyunk annyira kényszerítve arra, hogy elsajátítsuk az új nyelvet, és valóban beleolvadjunk egy új ország társadalmába.”
A beszélgetés vége felé felmerült az EU-n belül folyó vita témája is – nevezetesen az, hogy a közösség az Európai Egyesült Államok felé halad-e, vagy inkább decentralizálódik. A szakértő elmondta, hogy ő a decentralizációt részesítené előnyben, mivel a Bizottság túl nagy hatalmat szerzett, ami egyáltalán nem volt az alapítók szándéka.
Úgy vélem, a centralizáció irányába haladunk. Szerintem nagyon aktivista elnökünk is van. Ursula von der Leyen rendkívül hatékonyan valósítja meg saját programját. A cél pedig valóban a nagyobb föderalizáció felé való elmozdulás, egyre több hatalom koncentrálódik az EU központjában. Nem vagyok biztos benne, hogy minden tagállam túlzottan lelkes lenne emiatt”
– magyarázta.
A professzor szerint azonban Európa gyenge gazdasági helyzete akadályozhatja a decentralizációt.
„Ha megnézzük az államháztartás állapotát Európa egyes részein, szerintem az olyan drámaian rossz, hogy az EU-nak vissza kell vennie a törekvéseiből. Ott van például Franciaország, amely a csőd szélén áll. Ott van Németország, amely súlyosan eladósodott. Nagy-Britannia már kilépett, de pénzügyileg szintén rendkívül rossz helyzetben van. Olaszország továbbra is nagyon súlyosan eladósodott, bár ez már évtizedek óta így van. Mindezeket figyelembe véve tehát, ha hitelesen szeretnénk kiépíteni egy centralizáltabb EU-t, akkor valahonnan pénzt kell szerezni erre a projektre.”
Nyitókép: NurPhoto via AFP
Ezt is ajánljuk a témában
„Menekültből nagykövet lettem” – mondta a diplomata, aki lapunknak mesélt afrikai kiküldtetéseiről, a Trump adminisztrációban töltött éveiről, és arról is vajon jogosan fél-e Európa egy afrikai menekültválságtól.
***
Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!
„Amikor az MCC-t egy politikai címkévé nyomják össze, akkor azoknak a fiataloknak az arcát törlik le róla, akiknek ez az intézmény valódi esélyt adott” – fogalmaz Berta Attila.
Hogy az MCC beszántása mekkora károkat fog okozni a magyar gazdaságnak hosszú, vagy akár közép távon, azt most senki nem tudja megmondani.
Bejegyzéséhez csatolta Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter dokumentumát.
Úgy látja, a tengeri útvonal veszélyesebb, mint egykor a Jeruzsálem és Jerikó közötti szakasz volt, mivel a mai migrációban több ezer ember kerül banditák kezébe.
Az MCC-ben rendezett konferencián kiderült, hogy nagyon is.
Szóval három rossz megoldás, marad a mérlegelés. Ahogy a politikai hasznosság (úgymint politikusi gondolkodás) szempontjából rakosgatom a plusz-mínuszokat a mérleg két serpenyőjébe, a harmadik opció, a roló lehúz tűnik a Tisza Párt számára legkevésbé fájdalmasnak.
A Független Benzinkutak Szövetségének szakértője szerint súlyos áruhiány van benzinből és gázolajból és ez a politika hibája lehet.
