Az európai progresszív baloldal felépített egy zárt álomvilágot – ez Elysium

Az elmúlt évtizedekben Európában, annak is inkább a nyugati felén, a balliberális oldal felépített egy zárt álomvilágot, amelyről elhitette magával, hogy ez a valóság. Ez a balliberális – bocsánat, az általuk kisajátított jelzővel élve: progresszív – világ kezdetben csak a filozófiai tervezőasztalokon létezett, majd miután a politika és a globális tőkebefektetői érdek meglátta benne a fantáziát, sikeresen átültette a politikai gyakorlatba is. Ez az utóbbi évtizedekben sajnos eluralta a nyugati politikai közgondolkodást és intézményrendszert.

Aki nem értett egyet, vagy különvéleményt fogalmazott meg, azt a szabadelvűség, a sokszínűség és a befogadás jegyében megbélyegezték, kiközösítették, különféle eljárások alá vonták, szankciókkal sújtották, a szavazati jogának megvonásával, illetve a klubból való kizárással is megfenyegették.

Létrejött az a zárt álomvilág, az az Elysium, az a buborék, amelynek filozófiai hátterét olyan nyugati, progresszívnek tartott filozófiai irányzatok és társadalmi projektek fémjelezték, mint a genderideológia, az LMBTQ aktivizmus, a Woke, a méregzöld ideológia, vagy éppen az open society eszmerendszere. 

Ahelyett, hogy megtanítottuk volna Európának, hogy miként működik a világ, hogy a világot globális nagyhatalmi politikai érdekek és nem a progresszív filozófiai irányzatok vezérlik. Mert ahogy Walpole, őfelsége I. és II. György király miniszterelnöke, majd 1848-ban Palmerston is fogalmazott: „Őfelségének nincsenek ellenségei, Őfelségének barátai sincsenek. Őfelségének csak érdekei vannak.” Nem tanították meg Európának, hogy nem az az alternatív valóság vezérli a világot, amelyet gondosan felépítettek az Elysiumon belül, hanem egy sokkal racionálisabb világ vesz körül minket, amelyet nem a brüsszeli elit által istenített alapelvek vezérelnek. Csak ezt nem voltak hajlandóak tudomásul venni, és fordítva ültek a lovon.

Ők nem a mi fennkölt elveink alapján rendezik be a világukat.

Ez a szereptévesztés stratégiai hibának bizonyult, és a világ ilyen meg nem értésének közvetlen, egyben drámai eredménye az lett, hogy Európa, az EU most már akárhogy is kapálózik, kikerült a világ dolgait irányító nagyhatalmak klubjából. Már nem kap helyet a sakktáblánál, csak a nem túl elegáns kibic szerepe jut neki. Odáig jutottunk, hogy már nem kap helyet a konfliktusok megoldásáról szóló tárgyalásokon a tárgyalóasztalnál. Meg sem hívják az egyeztetésekre.

Ebbe a világba érkezett meg 2015 elején az első migrációs hullám. Hangosan zengett a kórus, hogy mindenki menekült, nyissuk meg a kapukat. 

Magyarország, amikor 2015. szeptember 1-jével egy műszaki határzárral lezárta a déli határt, és elkezdte a migránsok regisztrációját, azzal szembesült, hogy a nyugati narratívákkal szemben nem egy egyszerű, egyenszilárdságú menekültválsággal állunk szemben. Annak a 173 947 embernek ugyanis, akiknek az első hullámban sikerült felvenni az adatait, mindössze 42%-a vallotta magát szíriainak vagy irakinak. Ők voltak a par excellence menekültek.

Hogy a 100 egyéb ország polgárai mit kerestek ekkor Görögországban vagy a Balkánon, azt nem tudjuk. Élünk a gyanúperrel, hogy ez a migrációs hullám nem egy spontán folyamat volt. De a magyar hatóságok számára világos volt, hogy itt nem egy egyszerű menekültválságról van szó, hanem olyan migrációs válságról, amelynek természete szembemegy a nyugati narratívákkal.

Ennek ellenére a nyugati kórus attól függetlenül is, hogy világosan látszott, hogy az egész migrációs jelenség mögött erős gazdasági és politikai okok rejlenek, hangosan zengte, hogy mindenki menekült. Többek között voltak olyan okok is, mint hogy az előregedő nyugati társadalmaknak a munkerőpiacokon szükségük van új munkás kezekre. 

Azt azonban hangsúlyoznám, hogy a világtörténelem számtalanszor bizonyította, hogy a nagy világmegváltó projektek (hódítások, forradalmak stb.) megjelenési formájukban mindig erkölcsi, morális alapokon nyugvó gondolatokra és mondatokra épültek. Az üzenet, a kód, ami az átlagembereket eléri ma is, mindig egy erkölcsi üzenet.

Hiába is szól a kórus, hogy ez bizony erkölcsi kötelesség, ha tudjuk, hogy valójában politikai és gazdasági érdekek rejlenek mögötte. A nagy tanulság, hogy a történelmi fejlődés szinte kizárólag érdekvezérelt és nem értékvezérelt volt. Sőt: napjaink történései még hangsúlyosabban vésik az agyunkba, hogy a globális folyamatok mögött globális befektetői érdekek, és nem világmegváltó erkölcsi értékek húzódnak. Birodalomelmélettel is foglalkozó történészként egyetlen olyan világmegváltó, a szó szoros értelmében véve világmegváltó programot ismerek, amely mögött nem vélem felfedezni sem a politikai, sem a gazdasági érdeket.

Visszatérve a magyar tapasztalatra és az általam idézett statisztikákra hangsúlyoznom kell, hogy a magyar kormány következetes, az illegális migrációt elutasító álláspontja nem zsigeri kirekesztésen, nem különböző fóbiákon, például iszlamofóbián, hanem statisztikákon alapul. Ezért utasítunk el szinte minden brüsszeli javaslatot a határkerítés lebontásától a jogi határvédelem eltörlésén keresztül a migránselosztási kvóták különféle EU-s rendeleteiig bezárólag.

Azóta is kisebb-nagyobb hullámokban folyamatosan érkeznek az illegális migránsok, és a különféle fegyveres konfliktusok, illetve a túlnépesedés, a világ hatalmas területeinek a kiszáradása a következő években is újabb és újabb hullámokban fogja Európa felé útnak indítani a migránsok tömegeit.

Az orosz-ukrán háború, másképpen fogalmazva ez a soha véget nem érő mészárszék azonban lényegi változásokat fog hozni. És most nem arra gondolok, hogy az EU milyen – előremozdító, vagy éppen hátráltató – szerepet játszott 2022 óta a békefolyamatban, hanem arra, hogy Oroszországból, amely néhány évvel ezelőtt olcsó energiahordozóival az európai gazdasági csoda elsőszámú partnere volt, hogyan lett ősellenség. A nyugati kormányok, a három német CDU-s politikus (Von der Leyen elnök asszony, Weber frakcióvezető úr és Merz kancellár úr) és a NATO főtitkár mellett miként építették fel azt a háborús narratívát, hogy 2029 vagy 2030 magasságában Európa háborúba fog keveredni Oroszországgal (egyes magyar olvasatok szerint g*ci nagy háború lesz).

A társadalmaikat ezek az országok arra kondícionálják, hogy háború közeleg Oroszországgal. Bevezetik az általános sorkötelezettséget, az állampolgárokat arra buzdítják, hogy halmozzanak fel ivóvíz és élelmiszer készleteket. Emellett helyreállítják az óvóhelyeket, fegyverkeznek és óriási hadiipari beruházásokat terveznek.

Azt azonban a történelmi példákból tudni kell, hogy azokban a korszakokban és azokban az országokban, ahol eluralkodik a háborús pszichózis, megerősödik a háborús éthosz, ahol a közbeszéd és közgondolkodás fókuszába a háború és a honvédelem kerül,

Ezeket a témákat a közbeszéd fókuszából ki fogja szorítani a militáns retorika. Hiszen a háborús fenyegetettség idején kit fog érdekelni a genderideológia és az LMBTQ-aktivizmus, amikor minden férfinak háborúba kell mennie. Kit fog érdekelni a zöld átállás, amikor a hadiipar fejlesztése lesz a legfontosabb kérdés. Kit fog érdekelni a nyílt társadalom, amikor frontvonalak nyílnak nem csak az országok között, hanem a társadalmakon belül is.

Frontvonalak nyílnak a nyugati társadalmakon belül is, mivel a háborús erőfeszítéseknek ki kell terjedniük nem csak az őshonos európai polgárokra, hanem a migrációs hátterű társadalmi csoportokra is – ha állampolgárok, ha nem. A többségi, őshonos társadalom nem fogja eltűrni, hogy a migrációs hátterű közösségek, amelyek több gondot okoztak eddig a befogadó társadalmaknak, mint amennyi hasznot hajtottak, ne vegyék ki részüket a háborús erőfeszítésekből, hanem azokból kimaradva, a társadalmi integrációt gyakran elutasítva, a többségi társadalom nyugati kulturális és társadalmi normáit szintén elutasítva élvezzék a többségi társadalom teherviselése által nekik juttatott szociális ellátást.

Ez még gondot fog okozni a nyugat-európai társadalmaknak.

Ezzel az apokaliptikus perspektívával, a gazdasági csőd és a háborús fenyegetés rémével áll szemben a Fidesz—KDNP, a magyar kormány és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének kiegyensúlyozott, békepárti politikája. Szuverenista politikánk célja, hogy megőrizzük azt a stratégiai mozgásteret, amikor még mi hozhatunk döntéseket a saját érdekeink szerint és nem szorulunk bele egy nem biztos, hogy Magyarország és a magyar nép érdekeit szem előtt tartó uniós politikába.

Hétvégén választunk. Nem pártot, hanem sorsot. Nem csak magunknak, hanem gyerekeinknek és unokáinknak is. Az a feladatunk, hogy olyan országot hagyjunk magunk után gyermekeinkre, amelyben nekik még lesz választási lehetőségük. Hagyjuk, hogy majd utódaink döntsék el, hogy milyen országban szeretnének élni. Biztosítsuk nekik a stratégiai mozgásteret a döntéseik meghozatalához.

A szerző az MCC Migrációkutató Intézet főigazgatója

 Nyitókép: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP