A terv harmadik pontja az orosz gazdasági szektorra gyakorolt nyomást érinti. A tárcavezető kifejtette, hogy a háború addig folytatódik, amíg Oroszországnak van pénze lőszerre, a katonák szerződéses kifizetéseire és propagandára. „E forrás fő bevételi alapja a kőolaj” – mutatott rá.
Hangsúlyozta, hogy a terv minden egyes pontjához Ukrajnának konkrét, mérhető céljai és eredményei vannak. A védelmi minisztérium vezetője szerint három fő irány mentén kívánják megvalósítani a tervet. „ Az első: partnerségek, kölcsönösen előnyös együttműködés annak érdekében, hogy már idén rekordösszegű nemzetközi támogatást érjünk el drónok beszerzésére, a katonák stabil juttatásainak biztosítására, a légvédelem és más védelmi rendszerek megerősítésére. A második a technológiai fölény. Legalább tíz lépéssel az ellenség előtt járni mindenféle technológia terén. A harmadik pedig a háború matematikája. A DELTA rendszernek köszönhetően már most minőségi adatokat kapunk a harctérről. A következő lépés az adatok döntő erővé alakítása” – hangsúlyozta Fedorov.
(MTI)