A first lady bármit is csinál aránytalanul sok kritikát kap. Most éppen egy dokumentumfilm szolgáltatja az indokot.
„Borzalmas”, „iszonyatos”, „szégyenteljes” és ezekhez hasonló jelzőkkel írták le az amerikai kritikusok a nemrég bemutatott dokumentumfilmet Melania Trumpról. A kritikák ellenére a nyitóhétvégéjén meglepően jól szerepelt a film, és nézői reakciók is pozitívak voltak, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy leginkább olyanok ültek be rá, akik támogatják az elnököt. Melania Trump soha nem kapta meg az amerikai médiától azt a tiszteletet, amit az elnökfeleségeknek meg szoktak adni, legyen szó republikánus vagy demokrata elnökről.
Nincs még egy first lady, akivel olyan igazságtalanul bánt volna az amerikai média, mint Melania Trumppal.
Bár fiatalon modell volt, egyetlen jelentős magazin sem készített vele interjút, a legnagyobb divattervezők nem akarták öltöztetni, és a szórakoztató műsorokban kigúnyolták akcentusát, arckifejezéseit, és öltözködését is. Egyedül akkor írtak róla pozitívan, ha egy-egy testbeszéd szakértő megállapította, hogy „titokban gyűlöli a férjét”.
A Melania című dokumentumfilmre adot reakciókban az újságírók ízesen gúnyolódnak a first ladyn, és a kritikusok szinte háborút hirdettek az alkotás ellen. Talán nem is volt olyan neves médium, amely ne próbált volna odaszúrni a first ladynek. A filmmel kapcsolatban vannak érhető kritkák: például, hogy az Amazon miért fizetett a film forgalmazásának a jogáért negyvenmillió dollárt. Valószínűleg a cég ezzel is Trump kegyeit próbálta megnyerni. Az is igaz, hogy a film meglehetősen laposra sikeredett, és nem tűnik indokoltnak, hogy világszerte bemutatták, mikor ez dokumentumfilmeknél csak nagyon ritka esetben kifizetődő. Azonban mindez nem indokolja azt, hogy az IMDB-én kampányszerűen lepontozzák annak érdekében, hogy „minden idők legrosszabb filmjének” minősíthessék.
A dokumentumfilm legnagyobb hibája valószínűleg a témaválasztása: a film a beiktatáshoz vezető húsz napot mutatja be kizárólag a first lady szemszögéből.
Érezhetően szeretnének tisztelettel adózni az elnökfeleség szerepkör előtt, azonban ez kissé lapossá teszi a filmet. A néző ugyan bepillanthat a kulisszák mögé, miként szervezik meg az adott protokolláris eseményeket, azonban, ami a film legérdekesebb része: maga Melania, elveszik a magángépek, ruhapróbák, és bálok között.
Az amerikaiakkal ellentétben a first lady nem mosolyog folyamatosan, és szigorú kalapjai, páncél szerű köpenyei is egy zárkózott személy hatását keltik. A film sokszor nem segít az alanyán: a hosszas snittek arról, ahogy a first lady a luxuslakosztályból besétál a liftbe, majd a limuzinokból felszáll a magángépre, még távolabb tolják a nézőktől Melaniát.
A film legnagyobb erőssége, mikor egy-egy jelenetre felsejlik a first lady igazi személyisége. Az egyik epizódban Melania fogad egy izraeli túszt, akinek a férje ekkor még a Hamász fogságában volt. A beszélgetés során a máskor távolságtartó first lady rendkívül empatikus és kedves oldalát mutatja meg, ahogy az amerikaiak valószínűleg nagyon ritkán látják. Egy másik jelenteből kiderül, hogy Melania aggódik a beiktatás biztonságával kapcsolatban, tekintettel arra, hogy alig félévvel korábban majdnem meggyilkolták a férjét.
A dokumentumfilm azt a benyomást kelti, hogy Jackie Kennedy ikonikus, de mára kevéssé élvezhető fehér házi bemutató tévéfilmjéből merítették az inspirációt, amely során a first lady bemutatta az elnöki rezdenciát. Ez a választás ódivatúvá teszi a film szerkezetét.
De valóban olyan borzalmas és nézhetetlen, mint mondják? Nyilvánvalóan nem.
A film ráadásul szinte megszállottan apolitikus, így nagyon sok igazán érdekes aspektus nem is jelenik meg benne. Akik propagadna filmnek próbálják beállítani, azoknak valószínűleg szimpán a téma választás már önmagában elfogadhatatlan, mert Trumpot egy fasiszta, anti-demokratikus vezetőnek tartják. Az amerikai politika iránt érdeklődők számára azért tartalmaz egy két érdekes jelentetet: például a beiktatás előtt a a dokumentumfilmesek kamerái felveszik, ahogy Joe Biden és Kamala Harris feszülten és rosszkedvűen várnak rá, hogy bejelentsék őket, és az alelnök elhúzott szájjal az óráját nézegeti. Minden pillanat érdekes, mikor Trump megjelenik a képernyőn, és nyilvánvaló, hogy szándékosan bukkan fel ritkán, nehogy ellopja a showt.
A film lapossága azonban nem indokolja azt a gyűlöletet, amelyet a kritikusok és a kommentátorok ráöntenek Melania Trumpra.
A first lady papíron a progresszívek kedvence kellene, hogy legyen: szerény háttérből jön, bevándorló, és nő.
Ráadásul Melania ellentétben több elődjével, teljesen apolitikus, aki a beszámolók szerint ritkán van bármilyen hatással a férje politikájára. Ha időnként cikkeznek róla, akkor hiányolják a jelenlétét a férje mellől, ha egy-egy kérdésben megnyilvánul azt keveslik vagy éppen kritizálják. A kommentátorok nem tudják neki megbocsájtani, hogy nem vált a férjétől, amit pedig már annyiszor megjósoltak.
A Melaniával kapsolatos ellenszenvnek valószínűleg része a first lady személyes háttere is. Kevés előítélet megengedett az amerikai progresszív körökben, de akiket még mindig le szabad nézni, azok a kelet-európaiak. Elég csak megnézni Hollywoodot: a filmekben a kelet-európai férfi minden esetben bűnöző, a nő pedig prostituált. Melaniát az utóbbi időben igyekeznek összemosni például Jeffrey Epsteinnel, mivel az Epstein aktákban található emailekben az ő neve is szerepel, ahol elsősorban pletyka szintjén említik őt. Tavaly Melania perrel fenyegette meg Hunter Bident, miután azt kezdte terjeszteni podcastekben, hogy Trumpnak Epstein mutatta be Melaniát. Mindez arra szolgál, hogy az elegáns first lady imázs helyett egy vulgáris kelet európai nőként jelenítsék meg őt. A média szeret sejtelmesen utalgatni Melania modell karrierjére is.
Melania ráadásul egy olyan identitást képvisel, amely nem védett: bár bevándorló, de európai, és ugyan nő, de nem feminista.
A feltételezett hidegségére való túlzott médiahangsúly is egy alapvető kulturális különbségből fakad: a jugoszláv neveltetésnek nem volt része az amerikai pozitvitás.
Ironikus módon éppen azok a legelőítéletesebbek a first ladyvel, akik a legtoleránsabbnak tartják magukat. Ugyanaz a média, amely hatalmas hisztériát rendezett akörül, hogy egy-egy adott politikus helyesen vagy helytelenül ejtette-e ki Kamala Harris nevét, meg se rezzen, ha Melania erős akcentusán gúnyolódik valaki.
A first ladyt azonban láthatóan nem rendíti meg az őt ért kritika és gúny, amihez hozzászokhatott a Trump mellett töltött évek alatt. Melania Trump abban a tudatban nézheti a filmje negatív fogadtatását, hogy az amerikai média akkor sem írna róla pozitívan, ha egy közepes dokumetumfilm helyett egy remekmű született volna.
Ezt is ajánljuk a témában
Az Epstein-botrány nemcsak a brit királyi családot rázta meg, hanem a norvég uralkodói házat is. A botrányt tetézi, hogy a norvég királyi család progresszív imázst épített fel magának.
***
Kiderült, hogy már nemcsak a mentelmi jogával zsarolható a Tisza Párt elnöke.
A névtelenséget kérő tisztviselők szerint az előkészületek jóval összetettebb forgatókönyvön alapulnak a korábbiaknál. Felkészül a perzsa rezsim.
Az ukrajnai békéről szóló orosz-ukrán tárgyalások amerikai közvetítéssel jövő kedden és szerdán Genfben folytatódhatnak.
Az amerikai elnök ismét kiállt a magyar kormányfő mellett.
Mélyreható, valódi reformok kezdődtek, amelyek megvalósulásával Venezuelának tényleg jobb lesz.
Az amerikai elnök tárgyalásokból való kivonulása jelentősen megnehezítheti a háború lezárására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket, és növelheti a diplomáciai színtér bizonytalanságát.
Felvonulások, szobrok, hivatalos kitüntetések és diplomáciai botrányok. Stepan Bandera kultusza ma már nem marginális jelenség Ukrajnában, hanem intézményesült emlékezetpolitika része. A kérdés nem az, hogy létezik-e, hanem az, meddig hajlandó ezt a Nyugat figyelmen kívül hagyni.
Az, hogy a kormányfő ilyen terjedelmesen foglalkozott a vélt vagy valós ellenfelekkel, jelzi, hogy ő is tudja: komolyan kell venni a Tiszát.
Véres ideológiai háború az utcán: egy biztonsági őr fizette meg az árát.