Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat

Nem véletlenül próbálkoznak az ukrán drónok – mutattak rá az elemzők.

Van viszont egy dolog, amin az egész áll vagy bukik.

Szerbia akár öt hónapon belül megkezdheti az első humanoid, és más típusú robotok gyártását, amennyiben sikerül biztosítani a szükséges mennyiségű villamosenergiát – jelentette ki pénteken Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
Az államfő hangsúlyozta, világosan látszik, milyen szakemberekre lesz szükség a jövőben, és milyen mértékű változások zajlanak a világban és Szerbiában. Mint fogalmazott: „ez kvantumugrást jelenthet az ország számára”, és akár Európában is elsők lehetnek a humanoid robotok gyártásában.

Ez azonban az energiaellátástól függ. Meg kell vizsgálni a termelési kapacitásokat, valamint azt, miként lehet a következő tíz évben további öt gigawattnyi villamosenergiát előállítani – mondta.
Hozzátette: Szerbia minél hamarabb olyan humanoid robotok gyártását szeretné megkezdeni, amelyek többféle feladat ellátására is képesek. Példaként említette, hogy ezek a robotok kiszolgálhatnák a gyerekeket az iskolai étkezdékben, teát és kávét készíthetnének, elmosogathatnának, valamint ruhákat is vasalhatnának, így könnyítve meg az emberek életét.
Humanoid robotikára fókuszáló kutatócsoport kezdi meg munkáját a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI) a járműipari és a gyártáshoz kapcsolódó kompetenciákra, valamint a mesterséges intelligencia és az autonóm rendszerek terén szerzett tapasztalatokra építve – jelentette be Palkovics László, a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos tavaly Budapesten.
A kormánybiztos a kutatóintézetben tartott sajtótájékoztatón kiemelte, Magyarország képes kiszolgálni a robotika globális felfutását. Megjegyezte:
az előrejelzések szerint a humanoid robotok piaca robbanásszerű növekedés előtt áll, amelyben hazánk is szerepet kíván vállalni.
A kormány úgy döntött, hogy Magyarországon olyan gazdasági környezet kialakítását kezdeményezi, amelyben az ember környezetében élő, humanoid és a négylábú robotokat lehet fejleszteni, gyártani, és ehhez biztosítaná a tesztkörnyezetet is – fogalmazott Palkovics László, aki szerint a HUN-REN SZTAKI „Magyarország első számú kutatóhelye, és a legmeghatározóbb kutatóintézete”.
(MTI)
Nyitókép: MTI/Purger Tamás
