„Manfred Weber például arról elmélkedett egy beszédében, hogy itt az ideje EU-zászlós katonákat küldeni Ukrajnába. Manfred egy igen ambiciózus ember, egyszerre szeretné felülmúlni Hitlert és Sztálint. Hitlert Sztálin, azaz Putyin legyőzésével múlná felül, és akkor már egy füst alatt Sztálin is le lenne győzve ugyebár. Weber úr be akar kerülni a történelembe.
Az apró probléma az, hogy ehhez német vezetésű és német uralom alatt álló birodalommá kell alakítani az EU-t. Manfred Weber láthatólag erre tette fel az életét és elég jól halad, rejtélyes támogatóinak hála a projekttel. És ugye ez úgy szokott működni, hogy az ilyen nagy embert, mint Manfred, nem a feladat végrehajtása után koronázzák istencsászárrá jutalomból, hanem még előtte, hogy hatékony lehessen és minden eszköz a kezében legyen ahhoz, hogy a nagyralátó célokat megvalósítsa. Csak egy biztos, minket nem kérdeznek meg erről. Minket Manfred császári ambícióiról most áprilisban kérdeznek meg utoljára. Ha a magyar szuverenitást Magyar Péternek adjuk, akkor ő azzal azonnal szaladni fog Weberhez.
Manfred Weber így csinálna belőlünk provinciát. Képzeljétek el, hogy egy városban laktok, ott van házatok. A városnak van önkormányzata, amely sokáig úgy működött, ahogy egy normális önkormányzat, segítette az emberek mindennapi életét, és alig szólt bele valamibe, különösen nem az emberek mindennapi életébe. Aztán jött egy új testület és egy új polgármester és a hirtelen elkezdte a következőket csinálni (a teljesség igénye nélkül): egyirányúsítani az utcákat, eldönteni, hogy mit lehet árulni a boltokban, hogy ki melyik boltban vásárolhat, és a többi.
Aztán az újak szerint a régi vallások templomai már nem számítanak szent helynek többé, ellenben egy másik egy újonnan betelepülő vallás templomai egészen erős sérthetetlenség és érinthetetlenség birtokába kerülnek hirtelen.”
Az elektromos mobilitás „forradalmi gyorsasággal” fog elterjedni, mert az egész világ megtanulja azt, hogy az olajimport az mekkora kitettség – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel a Mandiner Mesterterv című műsorában.
Orbán Viktor jót tesz, Magyar viszont kárt okozna: éppen azt, amit Brüsszel követel. Bizonyságul annyit, hogy a szándéka egybecseng a Tisza kiszivárgott energiatervével.
Petrás János arra buzdítja a nemzeti radikálisokat, hogy egyéniben szavazzanak a Fidesz-KDNP jelöltjeire.
p
1
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 24 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hangillat
2026. február 07. 13:21
"mit is csinál velünk az EU éppen?+
EUraskodik a 'szolganéppel', aki orbanoid, nem szolgálónép. 'Tükörbe nézve, az állam nem jogállam'.
Válasz erre
0
1
angie1
2026. február 07. 11:34
Az a baj, hogy sokaknál hiányzik a gondolkodás, mert alapvetően a kütyük ezt megoldják helyettük! Na ebből tevődik össze a tiszar! És nem, ezek fel sem fogják, hogy minek mi a következménye, majd csak akkor döbben rá, mikor ráadják a menetfelszerelést és összehugyozza magát a lövészárokban és sokkosan kiabálja, hogy haza akarok menni, csak lesz-e még haza, vagy már akkor azt is lebombázták?! Ez itt a nagy kérdés!
Ursula elmondta, hogy az ukránoknak 800 ezer fős sereg kell! Nos ez most nincs meg és gyárban sem lehet előállítani, tehát az európai unió emberekből lesz ez összeszedve, kényszersorozva, ha kell! JÓ REGGELT!
Válasz erre
0
0
Lami66
2026. február 06. 11:30
Hát vannak akiknek mindegy , hogy Karácsonykor ajándékot bontogatnak vagy lövészárkot ásnak a derékig érő fagyban.
Van aki azért akar felnézni az égre mert szépek a felhök, más inkább a támadó drónok miatt kémlelné az eget.
Válasz erre
2
0
lemez
2026. február 06. 10:53
Egy Tiszás biró éppen most sorolja a facén interjúban és felosztassa a kúriát mimdenkit elküld,aki maradhat kivizsgálják a múltját.A tóbbi mehet a biróságokra de nem itélkezhet.Elöre megmondják lesz itt lengyel terror.És még mindig nem tér észhez a magyar ember.Lesz itt minden csak nem kormányzás.Terror .
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!