Valami szörnyűség készülhet: Irán azonnali elhagyására szólította fel állampolgárait az Egyesült Államok

A Trump-adminisztráció nem zárja ki a katonai megoldásokat.

Iránban súlyos belpolitikai válság bontakozik ki, miközben a Közel-Keleten is fokozódik a katonai feszültség. A tüntetések brutális leverése, a gyorsított perek és a kivégzések kilátásba helyezése mellett Irán egy esetleges amerikai katonai beavatkozás küszöbére sodródott.

Az Irán körüli helyzet óráról órára éleződik. Az országot megrázó tiltakozások nyomán a hatóságok tömeges letartóztatásokat hajtottak végre, miközben a nemzetközi közösség egyre élesebb hangon figyelmeztet a súlyos emberi jogi jogsértésekre. Ezzel párhuzamosan Washington katonai opciókat mérlegel, a térségben pedig már kézzelfoghatóak az előkészületek.
A The Guardian szerint két európai tisztviselő is úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok katonai beavatkozása Iránban valószínű, és akár a következő 24 órában sor kerülhet rá.

Egy izraeli tisztviselő szintén arról beszélt, hogy Donald Trump már dönthetett az intervencióról, bár annak pontos időzítése és kiterjedése továbbra sem ismert.
Trump az Ovális Irodában arról beszélt, hogy Washington tájékoztatást kapott arról, miszerint Iránban megszűnnek a halálos megtorlások, és a hatóságok nem terveznek kivégzéseket. Ugyanakkor a nemzetközi sajtó és jogvédő szervezetek által közölt információk szerint ez az állítás nem minden esetben igazolható.
A The Associated Press beszámolója szerint iráni vezetők egyértelművé tették, hogy gyorsított bírósági eljárások és kivégzések várhatók a tiltakozások során őrizetbe vett személyekkel szemben. Gholamhoszejn Mohszeni-Edzseji igazságügyi vezető egy állami televízióban közzétett videóban így fogalmazott:
Ha tenni akarunk valamit, azt most kell megtennünk. Ha késik, két-három hónap múlva, már nincs ugyanakkora hatása.
Az AP szerint több mint 18 ezer embert vettek őrizetbe, miközben jogvédők attól tartanak, hogy az akasztások akár napokon belül megkezdődhetnek. A Human Rights Activists News Agency adatai alapján a fellépések során legalább 2586 ember halt meg, közülük 2417 tüntető volt, köztük gyermekek is. A félelem az utcákon is tapintható. Egy kétgyermekes anya így nyilatkozott:
Nagyon félünk a lövöldözések és tüntetések miatt. Sok halottról és sebesültről hallottunk. Most helyreállt a rend, de az iskolák zárva vannak, és félek újra iskolába engedni a gyerekeimet.

A The Washington Post szerint a Pentagon megkezdte amerikai katonák és haditechnikai eszközök kivonását a katari al-Udeid légibázisról. A lépést elővigyázatossági intézkedésként értékelik arra az esetre, ha Trump katonai csapásról döntene Irán ellen.
Az al-Udeid bázis kulcsszerepet játszik az amerikai hadműveletekben, itt állomásoznak:
Nem világos, pontosan mely eszközöket vonták ki, és mit telepítenek át a térségbe egy esetleges akció támogatására. Teherán közben figyelmeztette Dohát, hogy amerikai támadás esetén Katar sem maradna érintetlen. Egy magas rangú tisztviselő szerint Irán közölte, hogy az al-Udeid bázis elsődleges célpont lenne egy megtorló csapás során. Egy, az ügyet ismerő forrás a Washington Postnak úgy fogalmazott:
A kérdés nem a csapásmérés képessége, hanem az iráni ellentámadás kezelése és semlegesítése.
A biztonsági helyzet romlását jelzi, hogy Olaszország, Spanyolország és Lengyelország is felszólította állampolgárait Irán azonnali elhagyására, míg az Egyesült Államok több alkalommal figyelmeztette saját polgárait, hogy lehetőség szerint szárazföldi úton, Törökország vagy Örményország felé távozzanak.
Közben az iráni hatóságok csaknem teljes internetblokádot vezettek be.
Független szakértők szerint a leállás már több mint 140 órája tart, és a modern történelem egyik legsúlyosabb információs elszigetelésének számít. Aktivisták arról számoltak be, hogy a hatóságok kifejezetten vadásznak a Starlink műholdas internetet használókra.
Ezt is ajánljuk a témában

A Trump-adminisztráció nem zárja ki a katonai megoldásokat.

Nyitókép: Brendan SMIALOWSKI / AFP