Több európai országban hatályon kívül kellett helyezni a vagyonadóról szóló törvényt, mert az jelentős gazdasági károkat okozott az államháztartásban. Nem meglepő: a gazdagok mindent megúsznak, és végül úgyis az állampolgárok isszák meg a levét. A Tisza szakértői ennek ellenére nagy reményeket fűznek a bukásra ítélt kezdeményezéshez.
Ahogy korábban a Mandiner is beszámolt róla, az Index birtokába jutott a Tisza Párt több száz oldalas gazdasági tervezete, amelyet három részletben, teljes terjedelmében nyilvánosságra is hozott. A „Magyarország 2027–2035 gazdasági konvergenciaprogram” nevet viselő szakpolitikai dokumentum harmadik részében azt olvashatjuk: „Az új adóstruktúra három pillérre épül: a progresszív SZJA, a vagyonadó és a különadó. Ezek összehangoltan szolgálják a fiskális konszolidációt és a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklését.”
A baloldali ideológiával átitatott programterv – amelyben újra és újra hangsúlyozzák a „társadalmi egyenlőtlenségek mérséklésének”, a „jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentésének” fontosságát – szerint a reformcsomag éves szinten 1300 milliárd forint többletbevételt biztosítana az államkasszának, amelyből a legnagyobb súlyt a vagyonadó képviselné.
Ezt is ajánljuk a témában
A több száz oldalas „Magyarország 2027–2035 konvergenciaprogram” című tervezet szerint évente 1300 milliárd forint többletbevételt szednének be adó- és járulékemelésekkel.
Amellett, hogy a gazdagok vagyonának megadóztatása valószínűleg nem hoz akkora plusz jövedelmet, mint amire számítanak – ezt számos nemzetközi példa is bizonyítja – a Tisza szocialista elképzelései sok esetben az átlag fogyasztókra is jelentős többlet terhet rónának.
A tervezet értelmében például magasabb adókat vetnének ki a „luxustermékekre” – ide tartoznak például egyes gépjármű- és motoralkatrészek, illetve az alkohol- és dohánytermékek. Továbbá a dokumentum szerzői kérdésként teszik fel, hogy az állattartás vajon luxusnak minősül-e.
A tervezet szerint minden olyan magyar állampolgár érintett lenne, akinek az összvagyona meghaladja az 500 millió forintot.
A határvonal viszont nem egy-egy vagyonelemre, hanem a teljes vagyonra vonatkozik: ide számítana az összes ingatlan, minden 1600 köbcenti fölötti autó, üzletrész, értékpapír, műtárgy, sőt még a magasabb értékű ékszerek is – hívja fel a figyelmet az Index.
Szintén aggodalomra ad okot, hogy 6,5 százalékos adó kivetését irányozzák elő minden harmadik országban tartott vagyontárgyra. A dokumentumban nem írnak alsó határról, így feltehetően ez az adó minden külföldi tulajdonra érvényes lenne.
De nemcsak a külföldi vagyontárgyak, hanem a magyarországi tőkejövedelem is adó tárgya lesz, már minimális szinten is. Már a 0-8,4 millió forint közötti tőkejövedelem után 20 százalékos adót fizethetünk, 13,4 millió felett pedig az adó 3 millió 180 ezer forint plusz a sáv feletti rész 40 százaléka.
Tőkejövedelemnek számít minden kamat- vagy osztalékjövedelem, de az ingatlan értékesítéséből származó nyereség is. Jelenleg Magyarországon 5 év után adómentesen adhatjuk el lakóingatlanunkat, de még a megvétel évében is 15 százalékos adózás mellett értékesíthetjük.
A Tisza adótervezetének értelmében már egy 15 millió forintos ingatlan eladásának esetén is közel négymillió forintot kéne adózni.
És ha mindez nem lenne elég, a dokumentum szerint egy olyan adónemtől várnak jelentős gazdasági megoldásokat, amely külföldön már többször is bizonyította működésképtelenségét.
A Tisza Párt világmegváltó ötlete – ahogy azt a dokumentum többi részében is leírják – nyugat-európai mintára jött létre. Csakhogy azt az információt már elfelejtették megosztani, hogy „az államháztartás fellendítése szupergazdagok megadóztatásával” című forgatókönyv eddig senkinek sem jött össze. Nem véletlenül.
Hat évvel ezelőtt, az amerikai elnökválasztási kampánya során Elizabeth Warren szenátor, a demokrata párt akkori egyik elnökjelölt-jelöltje a vagyonadó bevezetésével és a szupergazdagok megadóztatásával kampányolt. Azt ígérte, hogy az új adó „ellensúlyozza a manipuláló politikai rendszert, és jelentős bevételt hoz az államkasszába, amiből finanszírozni lehet a gyermekvédelmet, a zöld átállást, a diákhitelek támogatását, az általános egészségbiztosítást és egyéb lakáshiteli támogatásokat”. Mindez kísértetiesen hasonlít arra, amit most a Tisza kiszivárgott adótervezetében olvashatunk. Warren nem sokkal később visszalépett a jelöltségtől, a vagyonadó ötletét pedig végül senki sem valósította meg.
Egyszerűen azért, mert már akkor annyi negatív példa sorakozott fel – elsősorban Európában –, hogy az amerikai politikusok jól ismerték az „adóztassuk meg a gazdagokat, és adjuk a pénzüket a szegényeknek” hangzatos kijelentések hátulütőit.
„Akik támogatják a vagyonadó bevezetését, látszólag nem foglalkoznak azokkal a gazdasági károkkal, amiket magával hozhat.
Mert nekik is tisztában kell lenniük azzal, hogy a vagyonadó más országokban kevés bevételt hozott az államnak, adminisztráció szempontjából viszont igazi rémálom volt” – írta még 2019-ben, Warren kezdeményezésére reagálva az amerikai CATO Institute elemzője.
A szerző felhívta a figyelmet, hogy Európában már több mint egy tucat ország megpróbálkozott a vagyonadó valamilyen formájának bevezetésével, de végül minden ilyen kísérlet megbukott. Egyedül Norvégiában, Spanyolországban és Svájcban maradt meg a vagyonadónak valamilyen formája, Ausztriában, Dániában, Finnországban, Franciaországban, Németországban, Izlandon, Olaszországban, Hollandiában, Luxemburgban és Svédországban viszont csúnyán kudarcba fulladtak ezek a kezdeményezések.
Ráadásul a svájci kormánynak is patikamérlegen kell kimérnie, mennyi adót szabhat ki a gazdagokra anélkül, hogy tömegesen vándorolnának el az országból,
Spanyolország pedig komoly versenyképességi problémákkal küzd.
Míg a Tisza adóprogramjában több ponton is európai példákra hivatkoznak, a vagyonadóval kapcsolatban egy szó sem szerepel azokról a komoly problémákról, amivel az új adóforma bevezetése járna, ahogy az európai negatív példák sem kerülnek elő.
Pedig bőven van elrettentő példa, amelyek figyelmeztetésként szolgálhatnak a mindenkori magyar kormány számára, hogy ne a saját bőrén kelljen megtanulnia a fájdalmas leckét.
Az amerikai elemző felhívja a figyelmet, hogy még egy kevesebb lakosú, szűkebb vagyonos réteggel rendelkező országban is nagyon nehéz adminisztrálni, majd betartatni a vagyonadóval járó pénzügyi kötelezettségeket. A kormánynak el kéne várnia az adófizetőktől, hogy készítsenek bevallást minden vagyonukról: a teljesség igénye nélkül pénzügyi értékpapírokról, ingatlanokról, bútorokról, műalkotásokról, ékszerekről, régiségekről, járművekről, hajókról, nyugdíjmegtakarításokról, családi vállalkozásról, mezőgazdasági eszközökről, földterületekről, szellemi tulajdon értékeiről.
De a tulajdonosok sok esetben nincsenek tisztában az egyes vagyontárgyaik pontos értékével, ami ráadásul állandóan változhat, így ez az egész bevallási rendszer csak egy körülményes eljárás lenne rengeteg adminisztrációval és kevés eredménnyel. Nem is beszélve a külföldi vagyonról, amit szinte lehetetlen ellenőrzés alatt tartani.
A brit Munkáspárt az 1970-es években megpróbálkozott a nemzeti vagyonadó bevezetésével, de kudarcot vallott. Az ezzel megbízott miniszter, Denis Healey később emlékirataiban úgy számolt be erről a kezdeményezésről:
„Elköteleztük magunkat a vagyonadó bevezetése mellett, de öt év elteltével úgy éreztem, lehetetlen összeállítani egy ilyen adótervet úgy, hogy elég bevétele legyen belőle az államháztartásnak a rengeteg adminisztráció és politikai csörte után.”
Ha mindez nem lenne elég, tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az európai politikusok sok esetben elkezdtek kivételeket tenni, és bizonyos szektorokban mentességet adni a vagyonadó alól. A legtöbb esetben a mezőgazdasági vagyonra vonatkoznak a kivételek. Ezek a kivételezések pedig olyan kiskapukat nyitnak meg a gazdagok előtt, amivel gyakorlatilag minimálisra csökkenthetik az adóalapjukat.
Az Egyesült Királysághoz hasonlóan Svédországban sem volt sikeres a vagyonadó ötlete, ahol a gazdagok „bizonyos intézkedésekkel könnyedén megúszhatták az adózást”. Ilyen eszköz volt például, hogy hatalmas hiteleket vettek fel, amiből mentességet élvező eszközöket, területeket vásároltak, és ezzel az adóalapjuk is csökkent, miközben a vagyonuk tovább nőtt.
A svéd vagyonadó másik negatív következménye a leggazdagabb réteg, és ezzel a tőke kivándorlása volt az országból. Többek között az IKEA tulajdonosa, Ingvar Kamprad is ezért hagyta el az országot. Ez az elvándorlás vezetett oda, hogy 2007-ben végül hatályon kívül helyezték a vagyonadóról szóló törvényt.
Hasonló okok miatt vonták vissza Franciaországban is 2017-ben az 1982 óta hatályban lévő adót, miután sok híresség és üzletember Belgiumba költözött, ahol szintén magasak az adók, de nem volt vagyonadó.
A francia kormány ezzel a kivándorlással jelentős összegektől esett el, hiszen a vagyonadó mellett így más adónemeket is külföldön fizetett be a leggazdagabb réteg. Eric Pinchet francia közgazdás kiszámolta, hogy
a vagyonadóval Franciaország évente 2,5 milliárd euróval növelte a bevételét, ugyanakkor ennek a duplája, 7 milliárd euró esett ki a gazdagok tömeges elvándorlása után.
Emmanuel Macron azóta többször is próbált valamiféle vagyonadót visszavezetni, de eddig mindig jelentős ellenállásba ütközött. Legutóbb nagy port kavart az úgynevezett „Zucman-adó” bevezetésének ötlete, amely 2 százalékos adót vetett volna ki a 100 millió fölötti vagyonnal rendelkező személyek vagyontárgyaira. Végül olyan heves politikai vita alakult ki körülötte, hogy már egy enyhébb változatát sem szavazta meg a parlament.
Ezt is ajánljuk a témában
Nehéz helyzetben van az új francia kormányfő.
A leggazdagabbak vagyonszerzésére vonatkozó törvényeket a legtöbb országban a középosztálynak számító réteg sem támogatja. Egyszerűen azért, mert ők is tudják: rajtuk fog csattanni az ostor, hiszen a legtehetősebbek mindig fognak találni megoldást arra, hogy kibújjanak a már túlzottan kényelmetlen kötelezettségek alól.
Svájcban november 30-án az emberek háromnegyede szavazott az 50 millió svájci frankot meghaladó örökségekre kivetett 50 százalékos vagyonadó-tervezet ellen. Ez jócskán meghaladta az előzetes közvélemény-kutatások elvárásait is. A javaslatot a szociáldemokraták ifjúsági tagozata tette, azzal a vízióval, hogy az így befolyt pénzt a környezetvédelmi problémák megoldására fordíthatja az állam, azonban az anyagilag igencsak tudatos svájciak belátták, hogy nemcsak a környezetvédelemre, de másra sem lesz elég pénz az államkasszában a javaslat elfogadásával.
Egészen egyszerűen azért, mert a gazdagok túlzott megadóztatásának ígérete elűzheti az országból azokat, akik egyébként a legtöbbet adóznak.
Még maga a svájci kormány sem támogatta a javaslatot, és a szavazás előtt annak elutasítására szólította fel az embereket.
A szavazás előtt Peter Spuhler svájci milliárdos, a svájci vasútgyártó cég, a Stadler Rail alapítója a Tagesanzeigernek azt nyilatkozta, hogy ha megszavazzák az új adót, kénytelen lesz családjával együtt elhagyni az országot, ugyanis olyan mértékű adóterheket rónának rájuk, amit már nehezen tudnának kifizetni. És nem Spuhler az egyetlen, aki az ország elhagyását fontolgatta.
A legtöbb milliárdos az adótervezet hallatán konzultált az ügyvédjeivel, a szavazás pillanatára pedig mindent előkészítettek ahhoz, hogy adott esetben azonnal elhagyhassa az országot.
Stefan Legge, a svájci St. Gallen Egyetem közgazdásza, aki kutatásokat végzett az új adó bevezetésének lehetséges hatásairól, úgy fogalmazott:
„Ha célba veszed a szupergazdagokat, számolnod kell azzal, hogy ők úgy mozognak, mint a királynő a sakktáblán. Rengeteg lépésük van. Számtalan lehetőségük az adóik optimalizálására”
– jelentette ki.
Az „adóztassák meg a gazdagokat” egy népszerű szlogen, de a gyakorlatban szinte sosem működik – írta meg a svájci szavazás előtt a Swissinfo, de hasonló következtetésekre jutott elemzésében a Financial Times, és a The Economist elemzője is, akik azt fejtegetik, miért nem jó ötlet a vagyonadó bevezetése, még ha annak is tűnik.
A nemzetközi példák, a szakértői elemzések és az általános hozzáállás mind azt mutatják, hogy a gazdagok vagyonának jelentős megadóztatása egy olyan elképzelés, amely minden társadalomban felmerült már, azonban a gyakorlatban az látszik, hogy a legtehetősebbek minden esetben fognak találni kibúvókat, és az adó végső kárvallottjai éppen az állampolgárok és az állam lesznek.
Nyitókép: MTI/Purger Tamás
Hont András újságíró gyilkos iróniával üzent Magyar Péternek.
Nem várt támogatás.
Európa egyszerre küzd Brüsszel nyomásával, a kezelhetetlen terrorkockázatokkal és a túlterhelt szolgálatokkal. Közben a politikai térben Orbán Viktor tovább erősödik, a Tisza bizonytalanságba csúszik.
Az utóbbi időszak finoman szólva nem a Tisza sikereiről szólt. Az Európai Parlament balos vezetésének pedig aligha végtelen a türelme a Tisza-vezér felé.
Az állatvédők szerint egy ilyen adónem bevezetése nem segítené a felelős állattartást. Éppen ezzel ellentétes intézkedésekre lenne szükség.
A hét nagy részében szürke, párás, ködös időre készülhetünk.
Brüsszel a nemzetközi pénzpiac és az USA ellen kaszinózik, egyik sem bölcs dolog.
Az általam követett jelek változó értékei fokozatosan tovább romlanak, különösen a mindennél fontosabb kohézió terén.
