Hat tagállam állt Magyarország mellé: Nógrádi szerint az EU-csúcs beárazta Brüsszelt és a német kancellárt

A biztonságpolitikai szakértő szerint kiderült, hogy Brüsszel sem mindenható.

Az Euractiv szerint túl elvakultak voltak a német politikusok: Belgium ellenállása valójában hasznos volt az EU számára.

Bart De Wever, Belgium miniszterelnöke valójában szívességet tett Európának azzal, hogy nem engedte meg az orosz vagyon elkobzását – állapítja meg az Euractiv. Habár Ukrajna legelkötelezettebb támogatói most a belga miniszterelnököt hibáztatják az Európai Unió kudarcáért, az Euractiv szerint a „német páros” – Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Friedrich Merz német kancellár – túlságosan elvakult volt a témában, és nem vette észre, hogy a javaslatuk egyébként is irreális és életképtelen volt.
Az Euractiv szerint a belga kormányfő a múlt héten valójában „politikai konszenzust kovácsolt egy sokkal járhatóbb és jogilag biztonságosabb megoldás” mögé.

A portál szerint De Wever ellenállása vette rá a két németet, hogy egyáltalán bármilyen más alternatívát is megfontoljanak az orosz vagyon elkobzása mellett.
A vezetők végül – Magyarország, Szlovákia és Csehország kimaradása mellett – a közös kölcsönfelvétel mellett döntöttek a múlt heti csúcson, 90 milliárd eurót kezesként biztosítva Ukrajnának. Visszatekintve az Euractiv már azt írja, hogy a „jóvátételi kölcsön” sosem lett volna megvalósítható, és valójában sosem élvezett elegendő komoly támogatást.
A portál szerint Merz és Von der Leyen teljesen félreértették a helyzetet. Három hónap alatt a német vezetők úgy strukturálták a folyamatot, hogy a jóvátételi kölcsön elkerülhetetlennek tűnjön. Merz szinte azonnal beállt Von der Leyen terve mögé, és minden más elképzelést elfogadhatatlannak nevezett. Az EU-csúcs előtt nem sokkal sietve Brüsszelbe utazott, hogy Von der Leyennel együtt egy vacsorán nyomást gyakoroljon De Weverre. Végül – Belgium, Magyarország, Szlovákia és Csehország ellenállása miatt – azonban Merz megalázó visszavonulásra kényszerült, végül azt állítva, hogy örül, hogy a vezetők a közös kölcsönvétel mellett döntöttek.
Nyitókép forrása: Olivier HOSLET / POOL / AFP
Ezt is ajánljuk a témában

A biztonságpolitikai szakértő szerint kiderült, hogy Brüsszel sem mindenható.

***