Máris megszeghették a tűzszünetet: újabb, sorozatos támadásokról érkeztek hírek

Az izraeli hadsereg már pénteken is felhívta a figyelmet a Hamász támadásaira. Az USA információi szerint a terrorszervezet a palesztin civileket akar megtámadni.

A terroristák támadtak, a zsidó állam keményen válaszolt, most pedig közölte, visszatér a tűzszünethez. Ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy a Hamász jövőbeli terrorakcióival szemben, a tűzszünet ellenére is határozottan fog fellépni.
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy a vasárnapi légicsapások után újra érvényesíteni fogja a gázai tűzszünetet, azt követően, hogy a Hamász megsértette az egyezséget – írta meg a BBC.
Ahogy korábban a Mandiner is beszámolt róla, pár nappal a tűzszünet után, vasárnap ismét kiéleződött a helyzet a Gázai övezetben, amikor egy izraeli katonák elleni halálos támadás nyomán Izrael légicsapásokat indított. A Hamász tagadta, hogy tudott volna a katonák elleni támadásról, és továbbra is tartja magát a tűzszünethez.
Az izraeli hadsereg ezután kijelentette, hogy újra betartatja a tűzszünetet, de közben hangsúlyozta, hogy annak minden megsértését szigorúan meg fogja torolni.
Ezt is ajánljuk a témában
Az izraeli hadsereg már pénteken is felhívta a figyelmet a Hamász támadásaira. Az USA információi szerint a terrorszervezet a palesztin civileket akar megtámadni.
Vasárnap Izrael azt állította, hogy a Gázai övezet déli részén található Rafah térségében a Hamász fegyveresei páncéltörő rakétát lőttek ki, és gépfegyveres támadást intéztek izraeli katonák ellen.
A támadás következtében két izraeli katona életét vesztette.
Az izraeli hadsereg válaszul légicsapásokat mért több különböző célpont ellen Gázában, elsősorban Rafah környékén. A BBC által idézett kórházi források szerint a légicsapások következtében negyvennégyen halhattak meg.
A Hamász válaszul Izraelt vádolta a tűzszünet megsértésével. A terrorszervezet katonai szárnya, az al-Kasszám Brigád tagadta, hogy köze lett volna az izraeli katonák elleni támadáshoz.
Állításuk szerint március óta nem tudnak kapcsolatba lépni azon egységeikkel, amelyek ott harcoltak, így nem tudják, hogy egyáltalán vannak-e még életben lévő harcosaik a térségben.
Az IDF vasárnap este kilenc óra után közleményben jelentette be, hogy ismét érvényt szerez a tűzszünetnek, de ettől függetlenül továbbra is „erőteljesen fognak fellépni a gázai terrortámadásokkal szemben”.
Az nem derült ki, hogy az Izrael által korábban bejelentett segélyszállítmányok felfüggesztését is visszavonták-e.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap este Washingtonba érkezve magabiztosan kijelentette: „a tűzszünet továbbra is érvényben van”, de hozzátette, a Hamász „zabolátlanul viselkedett és lövöldözni kezdett”. Az elnök szerint ugyanakkor feltehetően csak „a szervezeten belüli lázadók” állnak a támadások hátterében.
Trump korábban már figyelmeztette a Hamászt, hogy ne öljön civileket.
„Ha a Hamász továbbra is embereket öl Gázában, ami nem volt a megállapodás része, akkor nem lesz más választásunk, mint bevonulni és megölni őket”
– írta az elnök Truth Social oldalán egy bejegyzésében a héten, majd később módosította a kijelentéseit annyival, hogy „nem fog amerikai katonákat küldeni Gázába”.
„Akármi is áll a háttérben, keményen, de megfelelően fogjuk kezelni a helyzetet” – mondta határozottan.
A brit lap szerint a békemegállapodás fenntartása érdekében amerikai nyomásgyakorlásra van szükség. Trump követe, Steve Witkoff feleségével hamarosan Izraelbe utazik, hogy felügyelje a békét.
Nyitókép: Eyad BABA / AFP