Ugyanis a háború szinte bármely elképzelhető végkimenetele mellett Ukrajna ellenséges, nyugati fegyverekkel felszerelt szomszéd marad a szerző szerint – „állandó, vérző seb Oroszország nyugati határán”. Európa továbbra is embargó alatt tartja az orosz árukat, és Oroszország gázától független energiabiztonságot épít. Az orosz hadsereg – amely némileg alkalmazkodónak bizonyult a modern hadviseléshez – kiürül felszerelésből, elveszíti legjobb kádereit, és külföldi beszállítóktól függ majd. Újjáépítése évekbe és sok milliárd dollárba kerül. Addigra Oroszország feltételezett drón-hadviselési fölénye valószínűleg elavul.
Amíg Oroszország Ukrajnával van elfoglalva, egykori barátai és kliensállamai csendben elfordulnak tőle.
Azt a következtetést vonja le végül Jeremy Shapiro, hogy ez az oka annak, hogy a Kreml nem igazán érdeklődik a háború befejezése iránt, ugyanis „egy kompromisszumos béke nem katonai vereséget leplezne le, hanem valami sokkal rosszabbat: a nagyobb stratégia hiányát. Ahogy egy közgazdász fogalmazott:
»Az orosz rezsimnek nincs ösztönzése arra, hogy véget vessen a háborúnak, és szembenézzen ezzel a gazdasági valósággal. Így sem megnyerni, sem elveszíteni nem engedheti meg magának.«
Azáltal, hogy Oroszország a globális befolyását áldozta fel azért, hogy az elmúlt évben porig rombolja a Donbász korábban ismeretlen városát, Pokrovszkot, nem ellenálló képességét, hanem szinte teljes jelentéktelenségét bizonyította. Oroszország nem fedezte fel újra birodalmi sorsát. Csak azt fedezte fel, hogy még mindig képes rombolni – és a rombolás nagyjából az egyetlen dolog, amit külpolitikája kínálni tud.”